"𝐓𝐚𝐤𝐞𝐦𝐢𝐜𝐡𝐢 egy remegő sóhajt eresztett ki, amikor a mászóka lábához ért és felnézett a lányra. A nap glóriát rajzolt teste köré ebből a szögből, s olyan volt, mint egy földre zuhant 𝐚𝐧𝐠𝐲𝐚𝐥.
Takemichi tudta: tudta, hogy a lány hogy sze...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
MINT AMIKOR A FILMTEKERCS HIBÁS, ÉS NÉHOL MEGSZAKAD, fekete foltokat mutatva csak; Kitsu így érezte magát. Képekre emlékezett, a motor és a benzin szagára és Draken parfümének émelyítő csípős illatára, a búgásra, a hajába kapó szélbe. Sötétség újra; Tokió utcái, neonfények és vakító óriási kivetítők... a belvárosban voltak még, erre emlékezett, ezt felismerte. Aztán újból homályosult neki minden; tudta, hogy nem aludhat el, hogy fognia kell Kent, mert ha leesik, azonnal belehal - a fiú gyorsan vezetett, valahova vitte Kitsut, de ő nem foglalkozott azzal, hogy hová és miért.
Kenőolaj illata és a léptek visszhangja; sárgás halogénizzók, majd vakító fehérfény. Linóleum, olajfoltokkal tarkítva. Ken leszállította a motorról, majd átkarolta... hol vannak? Kitsu feje szédült, lüktetett és alig bírta emelni zsibbadó lábait. Csuklani kezdett megint, a földet nézte, érezte, hogy szinte Draken tartja egész testsúlyát. Szabadkozni akart. Szégyellte magát, de ezt nem bírta elmondani - érezte, hogy képtelen észszerű szavakat mondani, bár hallja őket fejében. Agya éber volt még, de mintha a fizikuma meghalt volna. Megijedt; ezt sem bírta kimutatni. A csuklása nem hagyott alább - szinte már gyomorforgató volt, egyszer, kétszer, majd háromszor is öklendezés fogta el a benzinszag miatt. - Bassza meg! - Ennyi jött ki csak összeszorított ajkai közül. Annyi ideje volt csupán a gondolkodásra, hogy oldalra forduljon és lehetőleg ne oda rakja ki gyomrának eddigi tartalmát, ahová éppen lépni készült. Az öklendezéstől könnybe lábadtak szemei; remegett a gyomra és a lába. Sírni kezdett, szégyellte magát - szégyellte, hogy Drakennek kell bajlódnia vele, szégyellte, hogy berúgott és szégyellte, hogy miatta kellett összetűzniük a koponyásokkal. Ezt persze szívesen elmondta volna a haját összefogó fiúnak, amikor letérdeltek óvatosan és odahúzott egy üres vödröt neki az egyik autó alól (ugyanis egy műhelyben voltak, ez már letisztult Kitsunak). - Ne haragudj - nyögte ki, érces, mély lélegzeteket vett. Csukott szemét csípte az elkenődött smink és sós könnyeinek elegye, kezeivel remegve szorította a hideg fémkuka peremét. - Ken... - Jól van - mormogta a fiú. - Semmi gond, add csak ki. - Mé... mérges vagy... rám? - szuszogta Kitsu. Könnyei lassan alább hagytak, s már hányingere sem volt. Érezte, ahogy Draken simogatja hátát; hosszan, mélyen futott végig újra és újra gerince mentén. - Ezt majd megbeszéljük reggel - suttogta Ken. Hangja nem volt hideg; nyugtatta Kitsut, érzelmes és megértő dallamot hordozott. - Elmehetek mosdóba?... Ken bólintott. Lassan egyenesedett fel a remegő lánnyal együtt (megfogta kezeit, hogy támogassa); Kitsu egész testén meleg szaladt át - mintha egy picit józanabbá vált volna a hányás után. Bár, ettől függetlenül, járása bizonytalan volt még, s erőtlen. - Mi... mit... - nyögte ki, amikor Draken átfogta őt combjainál és hátánál, majd ölébe emelte fel. - Nehéz vagyok... - Karjait a fiú nyakába vetette, kezére ráomlott zilált fonata. - Ki hazudta ezt neked? - Mosolygott... Draken mosolygott, karjaiban Kitsuval fentebb sétált a lépcsőkön, mely a műhelyből az üzletrészbe vezetett; itt sötétség volt, csupán a helyismeretének köszönhetően nem ment neki semminek. Egy folyosón át, majd kanyarodó lépcsősoron mentek fentebb egy emeletet. Kitsu a fiú vállára hajtotta fejét erőtlenül, s kezdte megszokni a helyzetet - szíve hevesebben dobogott még így is a megszokottnál. Talán az alkohol, talán csak Draken közelsége hatott rá így. - Ha hozok egy pólót, átöltözöl? - kérdezte Ken, amikor lerakta óvatosan Kitsut a fürdő ajtajában. A lány félszegen bólintott; összehúzta magát, vállai berogytak, térdei egymást támasztották csámpásan. Nem mert Draken szemébe nézni.
