𝐅𝐚𝐥𝐬𝐞 𝐀𝐧𝐠𝐞𝐥 𝐈. | тσкуσ яєνєиgєяѕ

𝟏𝟏.

𝐇𝐢𝐝𝐞𝐠𝐳𝐮𝐡𝐚𝐧𝐲

KITSU NEM BLÖFFÖLT, AMIKOR AZT MONDTA, hogy elmegy egy barátjához; amint végzett a lefürdéssel, mint egy programozott robot, a szobájába sétált és átöltözött utcai viseletbe; fekete, alakjára simuló jóga nadrágot vett fel, hozzá egy fekete trikót és rá egy bőrkabátot, tényleg egyszerűt. Sminkelni nem sminkelt, amikor bedobálta táskájába a kellékeket, melyekről árulkodott, hogy éjszakára sem fog hazajönni: fehérneműket, pólókat és mindenek előtt, a bandaegyenruháját gyömöszölte be a nagy hátizsákba; a fehér övet feltekerve dugta be az oldalzsebébe. Lesietve a lépcsőn, felvette fehér acélbetétes bakancsát, megkötötte a fűzőket és kiegyenesedve egy érces sóhaj hagyta el ajkait. Szemének sarkából látta az apját, amint az előtér bejáratában megtámaszkodik és számonkérően néz rá.
– Ott alszom egy haveromnál, ha nem baj. Kell egy lelkizős este...
– De, baj. Nem szeretem, ha egyedül kujtorogsz ilyen helyekre... ráadásul, nem is ismerem az illetőt és ha egy azok közül a trógerek közül...
– Itt már úgyis minden halálra van ítélve, apa – mormogta maga elé a lány, majd kinyitotta az ajtót és kilépett a szürkületbe.

Az eső is elállt, mire elért a háztömbig, ahová kitűzte a célját; a motort lezárta a parkolóban, majd az allén át sétált a lakóházak felé; a fák leveleit csörgette a szürkületi, langyos szellő, esőt vert a vörös, kontyba fogott hajába, nyakán felállt minden apró szőrszála, amikor egy hideg csepp legördült rajta. Az egyik, ágait búsan ringató, cseresznyefa alatt ott állt a hosszú hajú fiú; éppen a telefonján nézegetett valamit, amikor Kitsu odaért elé.
– Itt aludhatok nálad ma?
– Itt akarsz?
Kitsu bólintott.
– Valahogy majd csak felnyallak a földről, elvégre... – mormogta Keisuke, megindultak együtt a lépcsőház felé. Nem látszott lenyűgözöttnek, sem túlságosan együttérzőnek.
A felfelé vezető út csendben telt kettejük között; Kitsu már érezte, hogy megnyugodott, amit Kei váltott ki belőle kifejezetten – belül viszont még mindig össze volt törve és kellett neki egy segítő kéz, aki összepakolja a szilánkjait.
Ismét csendes, friss illatú volt Bajiék lakása; a szobájának ajtaja nyitva volt, bentről dallamos rockzene szólt halkan, a nappaliban ramen illata szállt.
– Ha előbb szóltál volna, neked is rendelek. Anya ma dolgozik, tíz körül ér haza, ha minden jó és nem tartják bent tovább – sorolta semlegesen a fiú, amikor letette a kanapéra a szürke pulcsiját és a kulcsokat az asztalra. Hátranézett Kitsura; ő levette magáról kabátját, a fogasra akasztotta, kilépett a cipőiből, a helyükre rakta őket illedelmesen. Olyan törékeny és sebzett volt most; mint egy lelketlen test, mintha csak az árnyéka lett volna önmagának. Baji nem tudta kontrollálni magát – érezte, hogy Kitsut valami mélyen összetörte, ereiben felforrt a vére, de fogalma sem volt, hogy mitévő legyen. Lenyűgözte a védtelen préda, s zavaró gondolatoknak adott utat fejében.
– Tanultál? – kérdezte végül Kitsu, amikor benézett a fiú szobájába és meglátta, hogy el vannak húzva a függönyök, a villany pedig ég az íróasztalnál.
– Ja – mormogta Keisuke, a lány mögé lépett. Megpillantotta a hátán benejlonozott tetkót, szemei felcsillantak meglepettségében. – Hát ez? – vezette ujjait Kitsu csupasz vállára.
A lány elhúzódott, Baji pedig leeresztette kezét maga mellé. – Mi van? – kérdezte harapósan.
– Lehetnél legalább olyan kedves, mint a múltkor.
– Hasonló a helyzet most is?
– Mikey szakított velem... véglegesen.
– Hogy mi? – Baji pislantott egyet hitetlenül; őszintén, ő nem is tudta, hogy ténylegesen együtt voltak.
– Ja...
– És miért hozzám jöttél?
Kitsu megvonta vállát, ujjaival babrált maga előtt, a szoba ajtajában állva; háttal a fiúnak.
– Te többet hívsz engem mostanában, mint én téged, róka.
– Ha bajod van, el is mehetek.
– Ki máshoz? – mormogta a fiú és közelebb lépett az előtte állóhoz. Meg akarta érinteni megint, de Kitsu elvonta testét tőle. Átlépte a küszöböt és ledobta a táskáját az ajtó mellé.
Baji érezte a lányban feltörő dacot és haragot, melyet eddig eltompított a fájdalom. Érezte, hogy ezt ő váltotta ki belőle és ez örömmel töltötte el. – Van még valaki rajtam kívül, aki megért téged? – kérdezte ironikusan, elmosolyodott.
Suhanás.
Keisuke feltartotta egy kezét és elkapta Kitsu lábát, amit egyenesen és pontosan a fejének irányzott. – Ejj-ejj... – ciccegte. – Lelököd a tévémet, kölyök – lökte el magától.
Kitsu az ágyra puffant és szíve kihagyott egy ütemet, amikor Kei vaskos léptekkel rövidítette le a távot kettejük között, majd hirtelen fölé magasodott.
Nagy, eres kezével lefogta Kitsu karjait, gesztenyebarna pillantása égetett, mint a friss parázs, lángolt a haragtól és a gőgtől. – Üss, ha akarsz, de ettől csak én is mérges leszek. Most pedig, hűtsd le magad vagy én rángatlak be a zuhany alá. Megértetted?! – szorított rá a lányra.
– Nem értem mi a faszért kell még ilyenkor is ennyire durvának lenned! – köpte oda Kitsu, a belső bánata és összetörtségbe végtelen utálatba lobbant. – Tudod, hogy milyen szarul vagyok?! Van fogalmad róla, he?! – Egyik kezét kiszabadította. – Hogy milyen szar érzés, ha összetörik a szívedet?! Kei! – tépte magát akaratosan a fiú szorításából. – Kei, az istenért, te szívtelen paraszt! – Másik keze is kiszabadult, s olyan hirtelen, olyan erővel lendítette meg, hogy arconvágta vele Bajit. A levegő megfagyott.
Ez volt az első, hogy véletlenül és tiszta haragból megütötte.
Amikor látta a barna szemekben felvillanó... haragot? Dühöt? Ölésvágyat?... Megfagyott a vére az ereiben. Baji keze ökölbe szorult, Kitsu ellökte magát tőle, s az ágyon próbált átmászni, hogy természetes akadályt képezzen kettejük között és ne találja el a büntetőütsée, de ez nem sikerült neki.
– Majd én megtanítalak viselkedni – acsarogta, miközben elkapta Kitsu bokáját, majd akkora erővel rántotta maga felé, hogy beleroppant még a lánynak a gerince is. Rúgni és ütni próbált, amikor Baji vörös tincseibe mart, és fejét erőszakosan, majdnem reccsenésig hátrarántva maga előtt tolta a szobából, át a fürdőbe egyenesen; Kitsu elvesztette közben az eszét.
Nem akarta, hogy ilyen módon irányítsa, nem akarta, hogy ilyen degradáló legyen vele és nem akarta, hogy úgy játsszon vele, mint egy babával... mégsem volt képes ellenállni.
Az egyetlen, amit a sírástól kimerülve tudott tenni, csupán az volt, hogy ütötte Keisuke kemény bicepszeit és beletámasztott a zuhanykabinba, amikor belökte oda őt.
Majdnem elrepedt az üveg ujjainak mentén, elszakadt tőle és a hideg csempés falnak vágódott gerinccel. Hallotta az üveg zörgő, éles csengését, behunyta a szemét; felészült a szilánok vágására, eltörte az üveget...
A következő dolog pedig, amit behunyt szemekkel megérzett, a jéghideg vízsugár volt arcán.
– Mondtam, hogy fellocsollak... – morogta Baji agresszívan. – Felhívsz, hogy segítség kell, aztán rám támadsz, mi? Ki vagyok én? A kutyád?! Hozzád beszélek, kölyök... – sziszegte, amikor elkapta szabad kezével Kitsu karját, felhúzta a földről és a falnak szögezte.
A zuhanyrózsáról a hideg víz szétcsapott, mindkettejüket eláztatva teljesen.
Kitsu kisvártatva kinyitotta a szemét, amikor érezte, hogy már nem az arcába zuhog a víz. Félhomály volt a fürdőben, a hidegtől görcsbe állt és remegett az egész teste, elméje viszont forrón lüktetett. Érezte, hogy kezei zsibbadni kezdenek Baji szorítása alatt, a bütykei dörzsölődnek a hideg csempén; a háta lüktetett és csípett, a tetoválás, úgy érződött, mintha még friss lenne. Pislogott kettőt, hogy a pára eltűnjön szemei elől, vörös tincsei a nyakához tapadtak. Baji ott állt előtte, hozzá igen közel – egy kezével szorította Kitsut a falhoz (karjait felfogva a feje fölé), másik kezében a zuhanyrózsa volt, amiből még mindig ömlött lábuk alá a fagyos víz; fehér pólója teljesen átázott, torzójára tapadt és beleült hasizmának mélyedéseibe, fekete, hullámos haja a hátának simult. Lihegett, puha ajkai közül kivillantak hegyes szemfogai, barna szemei fel-le futkostak a keze alatt pihegő Kitsu vizes testén. – Elég ebből a színjátékból – szuszogta fenyegetően, majd eresztett a keze és elzárta a csapot. – Nem vagyok bokszzsák és ne várd el azt a lovagias szarságot, hogy majd ok nélkül üthetsz-verhetsz és én nem ütök vissza, megértetted?
Kitsu félszegen bólintott.
– Foglalkozom veled, igen. Fontos vagy nekem, igen. De nem fogom hagyni, hogy megalázz. Ahhoz még neked sincs jogod, bármennyire is mélyen vagy a szarban. Megértetted, Kitsu?
– Igen... – motyogta a lány, majd erőtlenül lecsúszott a hideg járólapokra. Maga elé húzta fel térdeit, s ismét sírni kezdett, szíve kifacsarodott megint Baji kemény szavainak hallatán.
– Ezt pedig fejezd be. – Keisuke megforgatta a szemét és leguggolt a lány elé. – Gyere – átkarolta térdei alatt és hónaljánál, majd ölébe kapta. – Megígéred, hogy nem kezdesz el random püfölni?
– Meg...
– Akkor jó.
A szobába érve Kitsu már magától szállt ki a fiú karjából. Félszegen álldogált, amíg Baji elővett egy nagy, egyszerű, szürke pólót, ami már megette a kenyerének a javát, s átadta neki. Egy bólintással utasította, hogy öltözzön át, aztán elfordult az ablak irányába. Kitsu lassan letolta magáról a nadrágját, majd a bugyiját. A hideg levegőtől libabőrös lett.
Kivett egy új tangát a táskájából; ledobta a földre a vizes trikóját.
Baji odalépett mögé ekkor; ujjai kipattintották a melltartóját, majd letolta vállairól.
Kitsu szíve megdobbant – furcsa érzés volt számárá Keisuke lágy, romantikus érintése, s a rutinos mozdulat, ahogy kikapcsolta a csatokat, belefagyasztotta még a lélegzetvételbe is. Érezte a fiút áthajolni válla fölött, kezei megsimogatták vállát. – Ne aggódj, csak a tetkódat akartam megnézni – suttogta Kitsu fülébe, forró lehelete végigsimította a lány hideg bőrét és libabőrt csalt belőle elő. – Nem foglak megerőszakolni. – Egy ujjal simított végig gerincének mentén, majd hátrébb lépett egyet, két kezével biztosítva a lányt vállainál, enyhén balra, enyhén jobbra fordította. Valóban; a tetoválást vette szemügyre, de nem csak arra figyelt fel. – Szép izmos a hátad – mondta végül.
Kitsu arca forróságba borult. – Köszi. – Amikor Baji eleresztette a hátát, gyorsan felvette a pólót. Megfordult és egyenesen Baji Keisuke szemébe nézett – ő pedig vissza rá, tisztán és kendőzetlenül. – Bocsánat – mondta ki nyíltan a lány.
– Megbocsátok.
A lány remegő, hideg mutatóujjával simított végig Baji éles állkapcsán, ő pedig belesimult érintésébe. Lágyan mérte végig az előtte álló Kitsut. – Hogy vagy? – suttogta. Hangjából és arcáról nem tűnt el egy pillanatra sem az az élesség, mely jellemezte egész személyét.
– Kimostad a fejemből a haragot...
Baji a lány nedves, víztől tocsogó hajába simított és közelebb lépett hozzá egyet; látta rajta, hogy már nem akar és nem is képes ellenkezni vele; megannyi érzelmet és vágyat keltett fel benne ez az összetört pillantás, a büszke testtartás, a kihúzott, egyenes vállak és a szürke szempár, melyből nem hunyt ki az akarat lángja. Nem bírt parancsolni lelkének; mosolyt engedett ajkaira, amikor megfogta a lány tarkóját és figyelmeztetően rászorított.
– Mit csinálsz? – nyöszörögte Kitsu. Nem találta kényelmetlennek a helyzetet, amin meg is lepődött. Baji fogásában volt valami biztonság, valami stabilitás, fenyegető barna íriszeiben pedig megértést fedezett fel. A fiú egész testében pattanásig feszült, mintha csak egy oroszlán szájába nyulat ültettek volna a cirkuszban – Kitsu most először érezte úgy, hogy nem tud és nem is akar irányítani. Itt Baji Keisuke volt az úr, nem csak a házban, de kettejük között is.
Korábban is tudta, hogy létezik a fiúnak egy ilyen oldala, de most, hogy szembesült a mindent elsöprő dominanciájával, egy belső ösztöne azt súgta, hogy hódoljon be. Egész végig Kei csillogó szemeibe nézett és lelkében a pokolig olvadt.
– Kilépsz a Tomanból? – kérdezte Baji folytatólag, amikor meglátta a kicipzározott táskából kicsúszott egyenruhát.
– Nem tudom...
– Még ne – vágta rá azonnal.
– Miért? Mi tartana engem itt?
Baji eleresztette Kitsu tarkóját, derekánál karolta át; kezei végigtáncoltak a gerincén, lágyan, forrón és gondoskodóan. – Ez. És mi. Draken, Mitsuya, Chifuyu, Smiley, Angry, Yasuhiro... és még sokan mások.
– Nem akarom látni Mikeyt... – Kitsu lábaiból kiszaladt az erő. Bizsergett egész testében Baji Keisuke érintésének a nyomán; merő paradoxon volt. Az elméjének még józan része csak Mikey-ra volt képes fókuszálni, ösztönei viszont teljesen átadták őt a testét simogató és cirógató Keinek.
– Én meg nem akarom, hogy ne lássalak téged miatta.
– Kei...
– A jövőben sok probléma lehet még a Tomanban. – Baji megsimította a lány nyakát és mellkasát, majd visszatért hátára és derekára. – Szükségem van rád.
– Vannak még mások is, Kei... – préselte ki remegő ajkai közül Kitsu.
– De másban nem bízom annyira, mint benned.
Baji Keisuke, valóban, nem volt más Kitsu számára, mint egy nagyon erős és addiktív drog; talán ha húsz percet tölthetett vele, mégis, egész testében zsibbadt és lüktetett. Talán a kimerültség, talán csak a szilánkok döfése okozta, de hozzásimult a fiú mellkasához és átölelte őt teljesen. Baji felszusszant; meglepődött és hirtelen annyira idegen lett neki a helyzet, hogy nem is tudta, mit kezdjen vele.
Meglepődve végül, egy mosollyal ajkain, tette rá a lányra kezeit és húzta közelebb magához. – A gyászodat erőbe... igaz? – suttogta és lenézett a mellkasán pihegő Kitsura.

Kitsu megnyugvást talált arra a pár pillanatra, míg Baji Keisuke finom, markáns arcvonásait nézhette. Olyan kedvesen, olyan megértően pillantott rá... korántsem arrogánsan és lekezelően, mint amilyen általában szokott lenni mindenkivel. A lány nem tudta tartóztatni magát; beletúrt Baji ébentincseibe; egy jóleső, mélyről jövő nyögést szakított fel erős tüdejéből. – Annyira szexi vagy... – suttogta Kitsu erőtlenül.
Kei elmosolyodott. – Aludj még erre egy párat.