"𝐓𝐚𝐤𝐞𝐦𝐢𝐜𝐡𝐢 egy remegő sóhajt eresztett ki, amikor a mászóka lábához ért és felnézett a lányra. A nap glóriát rajzolt teste köré ebből a szögből, s olyan volt, mint egy földre zuhant 𝐚𝐧𝐠𝐲𝐚𝐥.
Takemichi tudta: tudta, hogy a lány hogy sze...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
TAKEMICHI KÉTKEDŐ PILLANTÁSSAL rántotta meg a mellette álló Kitsu kabátjának ujját. – Kik ezek? – kérdezte halkan. A nyüzsgésen nem hatott át beszéde, éppen, hogy a róka is csak meghallotta. Chifuyu felemelte smaragdzöld szemeit. – A nézőink. – Nézőink? – Te nem szereted a jó műsort, Hanagaki? – kérdezte a lány. Zsebeiben nyugodtak kezei. Haja szoros kontyba volt fogva fejére; egy szabad tincs sem kószált semerre tökéletes arcán. Nyugodt volt. – Eh, ez nem jó műsor. – Nekik de – mondta Chifuyu. – Egy csomó veszélyes fazon van itt. A legtöbbjük persze a Toman ellensége, de... ez a harc eldönti, hogy ki lép közelebb Tokió alvilágának teljes uralásához. Kitsu elvigyorodott. Szeme végigjárt az autóbontó területén. Fém és gázolaj szaga lengte be a környéket. Vasárnap volt, egy héttel a korábbi megbeszélésüktől számítva. Egy hét alatt hozzászokott a harc gondolatához, s már nem hatották meg az árgus szemekkel figyelő alakok sem. – Szerintem zárkózzunk fel mi is – mondta, amikor a fekete egyenruhás tömeg megindult. – Maradjatok itt – intézte a két fiúhoz, majd előre sétált, a vezérek sorába. Egyenesen az első helyre, Mitsuya mellé állt be közvetlenül. A nézőtéren egy pár alak elvigyorodott; ő szétgombolta bokájáig érő, aranyhímzéses bandakabátját, melynek jobb karján ez volt varrva:
Lehullottam.
Baljára pedig ez:
És újra felemelkedek.
– Félsz, róka? – Mitsuya a lányra sandított. Kitsu mosolyogva szegte fel fejét és végignézett a tengernyi alakon. – Igazából most kezdem még csak élvezni. – Ez a beszéd! – mosolyogta Nahoya és megtördelte ujjait. A róka lelökte vállairól fekete kabátját, az pedig a porba hullott. Tökéletes alakját egy fehér trikó védte, vállán ott éktelenkedett a lőtt seb hege, alkarjai be voltak kötözve fáslival. A nézőtéren díjazták a megmozdulását; füttyögés és dicsérő szavak érkeztek innen-onnan, a lány zsebre tette ismét kezét és vállaival körözve biccentett egyet a bontó másik kapujában felsorakozó szürkekabátos alakulatok felé. – Számháború? – vigyorogta. – Számháború – vágták rá a parancsnokok. Erős ütés hangja hallatszott ekkor. Kitsu előre kapta fejét; Mikey válla mögött látta, ahogy Draken takarásában a meccs döntőbíróját kiüti valaki, az pedig tanácstalanul esik hátra a porba. Kazutora felegyenesedett, haját elsöpörte szeméből. – Unom az ilyen puhapöcsöket... – Ch... – Kitsu kilépett a vezérek sorából. Elhaladt Mikey, majd Draken mellett és megállt közvetlenül Kazutora útjában. – Hagyd, nagyfiú – motyogta maga mögé a letaglózva álló Kennek. – Tudom, hogy nem akarsz neki ártani. Szavait csak Draken hallotta. Kedves volt és nyugodt, tökéletes kontrasztját képezte a veszett nézésű Kazutorának. Draken hátrébb lépett, pillantása remegett. Féltette a lányt: látszott rajta. – Hm. – A róka oldalra döntött fejjel méregette a tigrist. – Kérsz te is egyet? Úgysem vertelek el korábban, nagyon sajnálom... – Előre lépett, kisterpeszbe támaszkodott és jobb oldalról indított ütést. Kitsu elvigyorodott, majd kitért az ütése elől, lehajolva fordult a fiú háta mögé és hátát a szürke dzsekinek vetette. – Van egy rossz hírem, Kazutora – felnézett, egyenesen a Valhalla felé. – Lassú vagy. Kazutora mozdult, de nem volt elég gyors, valóban. Kitsu kirúgta alóla egyik lábát, majd ellentétes irányba fordulva elkapta tarkóját és rántott rajta egyet, hogy elveszítse egyensúlyát. Túl gyorsan történt mindez: a fiú térdre esett a lendülettől, majd két puha kezet érzett vállán, orrába nyomult a liliomillat. A róka erőszakosan térdelte gyomorba, aztán ellökte magától.
