Teen avengers - Amelia Rogers

10.

– ...És az lett az egész vége, miután felkapcsoltam a telón a lámpát, sikerült megkeresni a tönkrement vezetéket, és Peter szólt valami Jarvisnak, aki percek alatt megjavította!

– Ez szuper hír kicsim – szól apa a telefon másik végén, a háttérből sercegés hangja üti meg füleimet.

– Olaj sercegés hangját hallom? Komolyan kaját csinál a nagy és híres Amerika kapitány? – Elvigyorodok, miközben felállok az ágyamból.
Végignézek az edzős ruhámon, ami radiátoromon pihen. Aljából apró cseppekben csöpög a víz, emlékeztetve arra az edzésre, ami rögtön a kis baleset után következett.

– Rászoktam, azt hiszem.

– De hiszen ez remek hír!

Szinte látom magam előtt apa értetlen tekintetét. Nem szokásom úgy dicsérgetni a semmiért, hiszen sokkal nagyobb dolgokat is tesz ennél, azért meg elég elismerést kap.

– Hát, fogjuk rá. A szomszédok mondjuk nem szeretnek érte annyira, de az belefér – kuncogásának hangja tölti be a telefont, aztán pár másodpercre csönd borul ránk. – Egyébként, szabad megkérdeznem, miért vagy ennyire kedves? Csak nem ilyen jó hatással van rád a torony?

A számba harapok, ötletem sincs, mit mondjak neki. Gondoltam, hogy fel fog neki tűnni a túlzott figyelmességem és törődésem, de a fene sem számított rá, hogy ezt szavakba is önti!

– Persze! Nem olyan vészes hely...és Peter is kedves velünk.

– Parker? Reméltem is, hogy nem lessz olyan rossz neked. Látod, én megmondtam!

Nem mondhatom el neki. Ha elárulom az álmomat, mérges lesz rám. El kell terelnem a témát.

– De te nagyon hiányzol apa! Mikor láthatlak leghamarabb? – Na ez aztán az elterelés, mondhatom!

– Minden rendben veled? Sosem szoktál így viselkedni.

– Igen, minden rendben! – vágom rá olyan gyorsan, hogy lehetőleg ideje se legyen gondolkodni szavaimon. Kopogást hallok az ajtómon, szóval eltartva a készüléket fülemtől, kiszólok. – Egy pillanat és megyek!!

Aztán gyorsan visszatérek az előző beszélgetésemhez.

– Bocsi apa, most le kell tennem, de majd felhívlak este, rendben? Nagyon szeretlek, puszi!

Hamar az ajtóhoz sietek, a telefont egy mozdulattal az ágyamra hajítva, miután kinyomtam a hívást rajta. A kilincset lenyomva pedig Lucas szőke fürtjei fogadnak.

– Szia Amy. – Egészen érdekesen fest a srác, semmi edzős ruha nincs rajta, így az a gondolatom egyből ki is lőve, hogy esetleg amiatt akar szólni, erősítsünk együtt megint. Egyik lábáról a másikra lép, tarkójára vezeti jobb kézfejét.

– Hali Lucas! Mondd.

– Szóval...Csak azon gondolkodtam, hogy elmehetnénk egyet sétálni. – Ha most lett volna egy korty víz a számban, menten kiköptem volna, mint valami túldramatizált szappanoperában.

Ez a srác most komolyan randira akar hívni? Egyből eszembe jut Ava, és kellemetlenné válik a következő gondolatom, amit tudom, hogy ki kell mondanom.

– Ó, ne haragudj, de én...

– Csak egy séta, nem randira hívlak – javítja ki magát, szemeimben kutat válasz után. Nagyot nyelek, de végül igazat adok neki. Ha azt mondja, hogy csak baráti okokból akar sétálni velem, hát legyen.

– Jó, legyen. Öt perc múlva lent?

– Ne késs. – Bólint egyet ahogy rámszól, aztán, mielőtt becsukódna ajtóm, még bekiabál, – és ne menj neki senkinek!

Kettős érzésekkel magamban, pillanatok alatt szekrényemnél termek, ahol felakasztott ruháim közül kihúzok egy fekete farmert és egy hosszúujjú, csipkézett felsőt. Ahogy magamra kapom ezt a két ruhadarabot, végiggondolom a lehetséges kimeneteleit ennek a találkozónak.

Elmegyek sétálni Lucassal. Beszélgetünk, elvagyunk. Hazajövünk.
Nem is olyan rossz!

Mi lesz akkor, ha Ava meglát minket kettesben sétálni? Ha félreérti a helyzetet és szóba se áll velem többet?
Ez már sokkal rosszabb.

...Vagy, ha Peter észrevesz?

Na várjunk.
Mi az, hogy, ha Peter észrevesz? Mégis mit tenne? Az égvilágon semmit.
Miért is érdekel engem, hogy mit gondol a magán életemről? Akármelyik részéről?!?

Kopogás hangja töri meg a gondolataimat.
Egy szempillantás alatt lehúzom fejemen a felsőmet, és az ajtómhoz sietek.
Végig sem gondolom, ki lehet a másik végén, amikor teljesen kócosan ajtót nyitok.

– Öhm..zavarok?

Emlegetett szamár.

– Dehogy is!

Kis sóhajt ereszt ki száján, kezeit keresztbe teszi maga előtt.

– Akkor jó. Mert szeretnék veled beszélni, és..

– Legyen inkább este. – Határozott mondatomon még én is meglepődök, gyorsan korrigálom is magam. – Könnyebb beszélni nekem olyankor.

El sem hiszem, milyen könnyen csúsznak ki a számon a hazugságok!

– Persze, jó úgy is – mosolyodik el Peter, de szemei nem tesznek így. Most szomorú lett?

– A szokásos helyünkön?

– A szokásos helyünkön.

És már be is csukódik az ajtóm, aminek nekidőlve kifújom magamból az addig bent tartott levegőmet.
Hát, ez most nagyon váratlan volt.
De nincs sok időm gondolkodni rajta, ha Lucas meg lent vár..
Vajon mit akarhat? Miről szeretne beszélni velem?

Túl sok a kérdés fejemben, amikre nincs válaszom.

Írói megj.:
Új rész, jeej!
Már ideje volt neki, főleg azért, mert megvan az egész sztori vázlatosan (a végéig teljesen!).
Úgyhogy csak írni kéne, de annyi szar van tanulás szempontjából is, meg úgy az életemben is, hogy nehezen jut időm ilyesmire sajnos.
Mit gondoltok, mit akarhat Lucas?
Vagy Peter? Miről akarhat beszélni?