Teen avengers - Amelia Rogers

13.

Ébresztőre kelek fel. Ahogy kapkodom magamra a ruhám, a tükörbe nézek. Sokkal kivirultabbnak tűnök. Ez jó jel.

– Jóreggelt! – üdvözlöm a folyosóra kilépő Ava-t, és hirtelen ugranak be a Lucassal történtek, ahogy rám mosolyog. 

– Neked is! – Végig vezeti rajtam szemeit, aztán sejtelmesen hajol hozzám közelebb. – Nagyon ki vagy virulva! Csak nem jó hírrel szolgálsz?

– Öhm... Hát nem amiatt, amire gondolsz.

Nagyot nyelek, gondolkodom, hogyan fogalmazzak.

– Egyre kíváncsibbá teszel... Edzés után mindent hallani akarok!

Vigyorogva bólintok, és már a liftnél is vagyunk. Már csukódnának be az ajtók, amikor egy kéz megállítja azt.

Lucas lép a kis térbe, egyből Ava-ra kapom tekintetem, aki csak szégyenlősen int neki egyet. Erre a srác halvány mosollyal bólint, aztán rám néz.

– Edzés után tudnánk beszélni?

Érzem a gombócot torkomban, ami egyre nagyobbá válik. Gyorsan a barátnőmre pillantok, aki szintén kíváncsi tekintettel méreget, így megrázom a fejemet.

– Dolgom lesz. – A vörös hajú felé fordítom a fejem, átkarolom. – Ugye?

Látom Ava tekintetén, hogy legszívesebben kihátrálna, kíváncsi, mit mondana nekem Lucas, de tartom magam a szavamhoz. Ha a srác képtelen magától visszautasítani valakit, engem hagyjon ki belőle.

Egyébként sem tudnám megbántani a barátnőmet, amikor ő az egyetlen rendes fiatal, aki befogadott. Oké, talán Lucas is ide tartozik, de a közös csókunkon még mindig nem tudtam túltenni magam. Ava sosem tudhatja meg ezt.

Hála az égnek, a liftút is ideáig tartott, nyitódnak ajtói, így tárul a szemem elé a csarnokban hevesen ügyködő Peter.

Látványától levegőt is elfelejtek venni.

Nem tudtam másra gondolni egész este, miután elszaladtam. Vajon ő is érezte a pillangókat a gyomrában? Azt a tapintható feszültséget kettőnk közt?

– Úristen, az edzőnkre még mindig rámásznék.

Ava hangja rángat vissza a valóságba. Gyorsan rápillantok, rácsapok a karjára.

– Ava Maximoff!

Mindketten felkuncogunk, aztán alaposabban megnézem a fiút.

Talpig feketében van, homlokára tapadtak hajtincsei, amiket egy mozdulattal elsöpör szemeiből. Nagyon koncentrál, ajkaiba harapva harcol a gyorsan mozgó ellenfelével. A robot pár másodpercen belül pirosan villog, vereséget jelezve részéről, Petert nyertesnek hirdetve.

Közelebb sétálunk az arénába, felvesszük a kesztyűket, amiket egy asztalon kirakva találunk. Alig tudom levenni a szemem a tovább gyakorlatozó fiúról, ahogy az izmai megfeszülnek teste minden szegletén, és...

– Mostmár tényleg ki fognak esni a szemeid a helyükről – szólal meg hirtelen Alex mellettem, mély hangú nevetése tölti be a termet.

Felé fordulok, elfog a pánik, heves gondolatok veszik át a helyet fejemben.

– Te meg már Amyre mozdulnál, nem igaz? Miért nézed ennyire mindig, mit csinál? – A szőke hajú srác hamar védelmemre kel, amire már tudok mit reagálni.

– Engedjük el, oké?

– Szar ügy, nem igaz? Ha kikosaraznak – nevetgél továbbra is Alex, én pedig már mindenki tekintetét érzem magamon, beleértve Peterét is. Rápillantok, értetlen arca fogad.