Teen avengers - Amelia Rogers

2.7

Csupán a lépteket hallani, ahogy a porban haladnak. Csukva vannak a szemeim, de ez sajnos mást nem zár ki. Érzem a barátom szorítását vállamon, ahogy átkarol; az ajkait fejem búbjánál, mikor puszit nyom oda. És azt is hallgatnom kell, ahogy mindenki csöndben van.

Síri csöndben. Olyan némák, hogy már zavaró.

– Nem is tudom, mit mondhatnánk.

Robert töri meg, szavai késként forognak mellkasomban. Apró, éles pengék, amiket belevés bőrömbe, a húsomba, csontjaimig hatolnak.

– Mindenkinek... Nagyon hiányzol, Steve. – Natasha veszi át a stafétát, szipogása hallatszik. – És a legrosszabb az egészben, ez a tehetetlenség. Nyugodjon a lelked békében, ahogy jelképesen elbúcsúzunk tőled, örökre.

Kipattannak szemeim, látom, hogy többen is engem figyelnek. Megtörlöm arcomat és elveszem a felém nyújtott kis koszorút, ami farakáson pihen.

Pár másodpercig csak ott állok, a gyertyát bámulom. Egy közös képünk van mögé rakva, apa széles vigyorral tart a kezében, amikor még egészen picike voltam, éppen hogy megtanultam járni.

Ha tudtam volna, hogy ilyen jövőm lesz... Mit csináltam volna? Változtattam volna valamin, az biztos. Akármin! Csak legyen elviselhetőbb ez a fájdalom!

– Köszönünk mindent, Kapitány – suttogja Bucky, aki eddig némán dolgozta fel a történéseket.

Tudom, hogy nem sokáig leszek képes bent tartani a könnyeimet, minél hamarabb túl akarok lenni ezen az egészen.

Gyakorolnom kell. Edzenem, erősödnöm.

– Szia apa.

Nincs többre időm. Nincs többre erőm. Kifogytam, teljesen.

A vízre illesztem a kis emlékművet, figyelem, ahogy ég a mécses. Egyre távolodik, első gondolatom pedig az, hogy legszívesebben utána ugranék. Addig fürödnék a jéghideg vízben, míg eggyé nem válnék vele, hagynám, hogy elmossanak a hullámok, amik háborgatják a tó nyugalmát.

Peter húz vissza maga mellé, szorosan közrefog karjaival, az arcomon lefolynak a könnycseppjeim.

A fiú közelebb hajolva hozzám, gyorsan letörli azokat, mintha ezzel a mozdulatával pedig emlékeztethetne, hogy még most jön a java a dolgoknak.

– Részvétem, kölyök. – Tony hamar elém lép, úgy tűnik, hasonlóan fáj neki az egész, ezért minél gyorsabban túl akar lenni a dolgokon. Teljesen megértem. Még felpillant a mögöttem álló Peterre, bólint egyet neki, és megszólal. – Vigyázz rá, oké?

– Soha nem hagynám, hogy történjen vele valami.

Akkor az apámmal miért történt valami? Ha, Peter? Rá miért nem vigyázott senki?

Senkije nem volt.

Istenem, ez borzasztó. A saját gondolataim tesznek tönkre.

– Mély részvétünk, Amelia – Wanda az, és Vízió, akik követik. A nő egy óvatos ölelésbe húz, nagyot sóhajt. – Szólj, ha bármiben a segítségedre lehetünk. Itt vagyunk.

Utánuk Natasha jön, mellette Bruce.

– Mindent sajnálunk. Mindannyian. – A vörös hajú nő bólint egyet, elhúzza a száját. – Jobban figyelhettünk volna...ha több mindent megteszünk...

– Nem a ti..hibátok – nyögöm ki nagynehezen, aztán összeszorítom a számat.

– Rossz ez a tehetetlenség. – A hulk egyszerű szavakat mond, és ezekkel is felborítja a maradék akaraterőm, könnybe lábadt szemekkel bólintok rá.

Látom rajtuk, hogy nem tudják, mi mást mondhatnának. Honnan tudnák? Senki nem szokott a mindennapjai során ilyen szituációba belefutni. Hiába találkoznak egészen borzasztó szituációkkal annyiszor, hiszen szuperhősök. Mégis, erre nem szoktak felkészülni.

Ahogy elsétálnak tőlünk ők is, Peter felé fordítom arcomat, bár szemeibe nem tudok belenézni.

– Ennyire ritka lenne, hogy a szeretteit vesztik el az emberek?

– Nem. Sőt, gyakoribb, mint gondolnád. – Csupán hangját hallgatom, bólintok, mintha ezzel bármit is megértenék. Bele sem merek gondolni, hogy ez még többször is megtörténhet velem az életem során. Ilyen mértékű fájdalom, ilyen sebek, amiket már semmi sem fog begyógyítani.

– Mikor lesz vége? – nézek vissza a tó felé, lenyelve a feltörni vágyó sírógörcsöket.

– Nemsokára. Ígérem.

Sok mindent ígértek nekem. Apa egyik ilyen mondata visszhangzik fejemben.

"Többet sosem hagyom, hogy rosszat álmodj, okés? Megígérem, hogy elüldözöm neked a gonosz rémálommanókat!"

Megpróbálta. Tényleg megtett minden tőle telhetőt és az életével fizetett érte.

Én pedig itt ragadtam.