Teen avengers - Amelia Rogers

17.

Sem a Vezér, sem a másik férfi nem ront be az ajtón.
Helyettük Petert pillantom meg.

– Úristen – szalad közelebb hozzám, és azonnal karjai közé zár.
Ez
Nem
Lehet
Igaz!
Sírvafakadok, nem jutok levegőhöz.

Érzem, hogy az ő mellkasa is rázkódik, olyan erősen szorít, hogy belefájdul a testem, de nem tudok foglalkozni vele.

– Nem haltál meg – suttogja, mikor kicsit messzebb tol magától, könnyektől borított szemeivel méreget. – Istenem, el sem hiszem, hogy tényleg életben vagy.

Nem tudtam, hogy ennyire örülhet egy ember egy szerettének.

– Peter... – Csak ennyit tudok mondani, túlságosan hihetetlen a szituáció.

Peter!
Itt van Peter, tényleg itt van, és tényleg megérinthetem.

Végigpillantva rajta, friss vér borítja ruháját, ziháltan kapkodja a levegőt. Nem tudom, hogy ez a látványom miatt, vagy a bejutásának módja miatt van.

A bőröm többi szegletét vizslatja, arcán hamar a düh rajzolódik ki.

– Melyik volt az? Melyik tette ezt veled? – Alig tudja egy sebemen pár másodpercnél tovább tartani tekintetét, a könnyei már eltorzítják ábrázatát. – Nem hiszem el, hogy...

– Peter – szólok újra, mikor elég erőt nyerek hozzá.

Szemeimbe nézve, mindketten megértjük szavak nélkül is egymást.

Megcsókol, olyan finoman és érzékien, hogy belesajdul a szívem. A karomat sem tudom felemelni, de ő már a kezei között tart, szorosan fog.

– Azt hittem, hogy meghaltál, Amy. – Lehunyja szemeit, majd megint engem figyel, és esküszöm, még sosem láttam ennyi érzelmet egy ember szemeiben. – Annyira összetörtem... De aztán Morgan azt mondta, hogy van esély, hogy nem... Hogy elraboltak, és életben vagy...

– Mor...gan?

– Hosszú lenne elmesélni. Az a lényeg, hogy itt vagy és életben vagy. Bosszút kell állnunk azokon, akik ezt tették.

Bólintok, de szerintem neki is hamar leesik, hogy képtelenség lesz nekem ilyen állapotban harcba szállnom.
Hiába szánt végig rajtam az adrenalin, csöpp mennyisége ez teljes erőmnek. Felállni sem tudnék magamtól.

– Rám szükségük van a többieknek. Ideküldöm Lucast, majd ő felvisz, biztonságos helyre.

– Nem, Peter az...

– Shh – ölel magához, engem pedig a pánik egyre erősebben ráz. – Nem lesz már baj. Ígérem.

– Nem... hívhatod Lu...

Az ajtó mögött dulakodás tör ki, valaki a vasbejáratnak vetődik, hangos kiáltások hallatszanak. Peter már úton is van, kezei közt visz, amíg szembe nem jön velünk a szőke fürtös pszichopata.

Peter meg sem várja, hogy mondjon valamit, szó nélkül átad a srác kezébe. Próbálok kitörni, de még mindig borzasztóan le vagyok gyengülve, alig tudom nyitva tartani a szememet is akár.

Rendkívül félek, sőt, egyenesen pánikolok. Már olyan közel voltam a szabadsághoz, és...

– Mit csinálsz vele? – Ez Alex hangja! Kipattannak szemeim, feltűnik, hogy Lucas még mindig karjai közt cipel, de már a szabadban vagyunk.

– Peter mondta, hogy vigyem biztonságba – beszél az idegbeteg fasz, és végre sikerül akkora erőlöketet vennem, hogy el tudjam taszítani magam tőle.