Teen avengers - Amelia Rogers

15.

– Amy – szól valaki, de nem tudom, kicsoda.

– Apa!

– Amy, kelj fel! – Ez Lucas hangja. Lucas itt van?

Kinyitom a szemeimet, észreveszek egy felém hajoló szőke hajzuhatagot, egy kétségbeesett szempárt.

– Lucas?

– Én vagyok az – bólint, arcáról könnyek hullanak rám. – Jól vagy?

– Mi...mi történt?

– Amy, nagyon figyelj rám. Úgy vedd a levegőt, ahogy mutatom.

– Hol... van... apa? – Sírni akarok, de nem jön ki belőlem semmi. Fájdalmasan felnyögök, már minden sebemet érzem. Remegek, ordítani akarok a fájdalomtól.

– Amy, nézz rám! – Két keze közé fogja arcomat, végigsimít bőrömön. – Kérlek, figyelj!

– Apát... akarom – nyögöm ki, kékes-zöld szemeibe meredve. – Lucas... szólj apának!

– Nincs itt apukád. Rám kell koncentrálnod – szól, még közelebb hajolva hozzám. Nem látok semmi mást, csupán őt.

– Meg... fog halni... apa!

– Nagyon sok vért vesztettél. Megpróbáltam mindent, bekötöztem a sebeidet, de nem biztos, hogy túléled. Nehogy elaludj, érted?! Ne merészelj elaludni!

Keserves sírásom folytja el hangját, nem tudom abbahagyni. Realizálódik bennem az elmúlt idők történése, hogy hol vagyok, hogy mi fog történni. Lehunyom a szemeimet, suttogom a következő szavaimat.

– Meg akarok halni.

– Amy, nem mondom el mégegyszer – emel fel, hátamat átkarolva. – Maradj ébren, az istenit!

Már nem fekvő pozícióban, hanem ülőben vagyok, érzem a fiú heves szívverését.
Egészen megnyugtató.

Enyhe paskolások érnek arcomon, kinyitom szemeimet.

– Lucas!

– Itt vagyok, Amy. – Nyugtatón simogatja a hátamat, sikerül annyira magamhoz térnem, hogy halljam keserves sírását. – Itt vagyok.

– Mi történt? – kérdezek rá, mikor végre össze tudom szedni magam annyira, hogy legyen hangom. – Hol... vagyunk?

– Most ez nem számít, csak az, hogy jól vagy.

Bólintok, bár nehezen értem, amit mond. Nagyon erőlködnöm kell, hogy ne veszítsem el az eszméletem. Legszívesebben elaludnék, hívogat a sötétség magához.

A fehér falakat látom. Ha lenyuhom a szemeimet, ott vagyok.

– Peter!

– Peter nincs itt. Nem is lesz – szól éllel hangjában egy hang, ami visszarángat a valóságba. – Őszintén, Amy, nem is értem, miért választottad őt.

– T...tessék?

– Láttam, hogy csókolóztatok.

Kipattannak a szemeim, megpróbálom eltolni magamat Lucas mellkasától, de olyan erősen tart, hogy képtelen vagyok rá.

– Nem...

– Nem kell tagadnod – simogat tovább a srác, a pánik olyan gyorsan költözik vissza minden porcikámba, hogy hevesebben szedem a levegőt. – Mindenről tudok. Nembaj, ettől el fogunk tudni tekinteni a későbbiekben, amikor együtt leszünk.

Egyre erősebben próbálok szabadulni a kezei közül, de túl erős. Végtére is, őt nem kínozták meg, semmi nyoma nincs sebeknek rajta.

– Mit... mit tettél... velem?!

– Megkértem, hogy ne bántsanak, de nem is hallgattak rám! Úgy sajnálom, hogy kárt okoztak benned, Amy.

– Ki... ki vagy te?

– Nem akartalak elárulni, ugye megérted? Azt mondták, ha idehozlak, megkímélnek. Ha segítek nekik, nem bántanak. Megszegték a szavukat! Majdnem megöltek!

– Lucas! – Minden erőm összeszedem, hogy eltaszítsam magamtól, sikerül a földre löknöm, de azonnal össze is rogyok a koszos padlón. Túl gyenge vagyok. Hiába kaptam vissza az ép elmém, semmit sem érek vele. Csak rosszabb, mert úgy érzem, rémálomból rémálomba csöppenek.

– Ne ellenkezz már, bazdmeg! – Rám kiabál, mire torkomban ragad minden hangom. Hagyom, hogy könnyeim beterítsék arcomat, a félelem kúszik végig rajtam, beterítve mindent.

Mikor lesz vége? Legyen vége!

– Mit... mit akarsz tőlem?

– Én? Csupán azt, hogy kinyisd a szemedet. – Mellém kúszik, a földre, engem néz. Olyan közel van hozzám, hogy hátrálni próbálok, de hideg falba ütközik testem, és nem tudok tovább mozogni. – A Vezér azt hiszi, tudod, ki lehet az omega. Kérlek, ne hagyd, hogy tovább kínozzanak, mondd meg, amit megtudtál!

– Nem tudok semmit – mondom erőtlenül, képtelen vagyok tovább őt nézni, sírva szorítom össze szemeimet. Talán így vége lesz.

Erős ütés éri arcomat, a betonnak vágódok. Vér serken ki ajkamból, zsibbad az állam.

– Ne hazudj nekem, Amy! – Lucas hangja egyszerre tűnik aggódónak, és parancsolónak, a hideg is kiráz tőle. Kényszerítem magam a fájdalom ellenére is, hogy szemeibe meredjek, arca leginkább egy elborult gyilkoséra hasonlít.

– Őrült... vagy!

– Előbb-utóbb, el fogod fogadni a sorsodat. – Nyugodtan beszél, végigsimít véres számon. Puszit nyom homlokomra, nem tudok elhúzódni előle, olyan erősen tart. – Sajnos, amíg nem mondasz valamit, bántani fognak.

– Undorodom tőled.

– És engem is meg fogsz szeretni, meglátod. – Gyorsan feltápászkodik, leporolja nadrágját. – Csak mondd el nekik, amit tudni akarnak. Kérlek.

– Előbb halok... meg. – Csak halnék már meg!

Minden jobb ennél a rémálomnál.

– Vigyázz, mit kívánsz! – Felnevet, elsétál. Egy ajtóhoz ér, amin hármat kopog, így kinyitják neki. Visszafordul, végignéz rajtam. – Nem fognak megölni. Ha azt akarod, hogy ezt tegyék, el kell modnanod nekik, amit tudni akarnak. Különben addig kínoznak, és tartanak életben utána, amíg bele nem őrülsz a fájdalmaidba.

Becsapódik a nehéz vasajtó, belőlem pedig lassan törik elő a hisztérikus, keserves sírás.

Írói megj.:
Kemény hetem lesz!!
Minden nap valami dolgozat😭 tisztára megőrülök
No nembaj, legalább új rész!!!