Amennyire csak lehet (Harry Potter fanfiction)

4. Bűntudat

Ahogy teltek a napok, Julie-nak ezer dolga akadt, a Misternél tett látogatás viszont nem ment ki a fejéből. Azon kapta magát, hogy minden órában eszébe jut, és egyszerűen nem hagyja nyugodni a pálcaszerzős nap. Akaratlanul is azon gondolkozott, Mister mit csinál épp, vannak-e vásárlók nála, mennyien riadtak el varázslatossága miatt... és hogy vajon ő gondol-e rá. Rá, az "érdekes" lányra. A lányra, aki nem menekült előle. Aki kérdezgette, és véletlenül belelátott egy emlékébe. Azon is rengeteget agyalt, egyszerűen rá akart jönni Mister titkára, a kérdések tolongtak a fejében.

Ki fogom deríteni – határozta el. – Segítek Misteren.

Sosem volt még ilyen eltökélt.

Egy pénteki napon hazaért az iskolából, elmotyogott egy bágyadt "Hahó!"-t, majd szokásosan ledobta a táskáját, megszabadult cipőitől, és indult volna a szobája felé. Hirtelen kiugrott egy alak a nagyszobából.

– VÁÁÁÁ!

– Vicces vagy, Oliver – dünnyögte Julie, a fáradtságot dörzsölgetve ki a szeméből. Hiába volt péntek, teljesen leszívta ez a nap. Aztán lassan realizálta, hogy ki is ugrott ki elé az előbb, és teljesen felélénkült.

– Oliveeeer! – örömködött egy sort. Teljesen kiment a fejéből, hogy Katherine hazahozatja a testvéreit. De most végre nem lesz egyedül! – Tényleg, hogy ti hazajöttök! Simán elengedtek?

– Persze – vont vállat Oliver. – Anya McGalagonynak írt, őt meg nem érdekelte... Amíg nem a háza kviddicscsapatából akar elmenni valaki, addig mindegy, nem?

Julie elnevette magát.

– Érthető. Hop-porral jöttetek, ugye?

Oliver bólogatott, aztán elhúzta a száját.

– George mondjuk nem örült neki.

– A Hop-pornak? – ráncolta a szemöldökét a lány.

– Nyilván a Hop-pornak nem örült... Dehogy, annak, hogy haza kellett jönni, te értelmi fogyatékos!

– Jól van már – sértődött meg Julie, és táskáját felkapva a szobája felé indult. – Most, hogy mondod – pillantott hátra a válla felett –, akár maradhattatok is volna ott!

Katherine-nel is összefutott, aki éppen a konyhában teregetett, főzött és törölgetett egyszerre. Julie-ban átfutott a gondolat, hogy ha anyukája animágus lenne, biztosan polippá tudna változni. Ezt igen viccesnek találta – abba azonban nem gondolt bele, hogy Katherine-nak nem a boldogság csillog a szemében; a fáradtság és a féltés miatt tűnt úgy. Nem gondolt bele, hogy Dave-gombóc, a félelem mennyire gyökeret tud verni az emberben, és ha már ott terpeszkedik, mindenféle rémeket vetít lelki szemei elé. Anyukája torkában pedig nagyon is jól érezte magát Dave.

Katherine fáradt volt, nagyon is. Gyerekei hazatérésével pedig nagyon is sok dolga kerekedett. De egy dolog mindennél fontosabb volt, így halvány mosolyt erőltetett az arcára, és megszólította legkisebb lányát:

– Holnap kezdhetjük a gyakorlást?

Julie-nak felcsillant a szeme.

– A pálcával? Hogyne!

– Készülj fel! – nevetett Katherine. A következő mondata viszont letörölte a mosolyt Julie arcáról. – Akkor most takaríts ki a nagyszobában, légy szíves. Kéne a hely, ha mind a hatan ott akarunk varázsolgatni.

– De ne már! Nem is én pakoltam ki oda!

– Nem baj, most neked kell. Volt olyan, hogy a többiek takarítottak utánad – meredt szigorúan Julie-ra, aki nem vágott boldog képet, inkább morcosan bámulta a zokniján éktelenkedő lyukat. A körmét rágva felnézett, és dacosan megszólalt.