Amennyire csak lehet (Harry Potter fanfiction)

19. Rémálom

Elkezdődött a vizsgahét. Szokatlan csend uralta a kastélyt; sokan egy-egy tankönyvet bújva közlekedtek, ettek, beszélgettek, és úgy általában, mindent tanulás közben csináltak. Julie olyat is látott, aki egyszerre két tankönyvet olvasott, lapátolta a szájába az ételt, és közben még beszélt is.

Julie-ék azért ennyire nem vették komolyan. Az elsősök legtöbbször a kandalló előtt ültek, Eve, Rebecca, Andres, Ben és Wes általában tanultak, és egyszer-kétszer sikerült rávenniük a többieket, hogy ők is tegyenek így. Jay megállapította, hogy milyen jó arány, az osztály fele szokott tanulni, mire Rebecca rávágta, hogy "nem, ez borzalmas arány!" Jay csak röhögött, és osztott újra lapokat.

- Még csak elsősök vagyunk, úgyse buktatnak meg - vonogatta a vállát.

Eve szenvedő képet vágott.

- Dehogynem! A mai mágiatöriben se tudtam semmit - fakadt ki.

- Akkor mi mit mondjunk? - nevetett össze Derek Jordannel, és lepacsiztak.

Mágiatörténet volt az első vizsgájuk, azután sötét varázslatok kivédése. Az mindenkinek jól ment: Remus, mivel az utóbbi két hónapban csak pálcamozdulatokat, ártásokat gyakoroltak, a párbajozás alapjait, ezt adta fel a vizsgán is. Julie először Bennel küzdött meg, vagyis nem küzdött, mert a fiú első ártása telibe találta, így nem sokat tudott tenni. Aztán Remus mondta, hogy Wesszel is próbálja meg, és ott egész derekasan helytállt. A végén persze kikapott - Wesnek félelmetesen gyors és pontos ártásai voltak -, de Remus szerint így is ügyes volt. Julie azért szomorkodott kicsit. Eve aztán megnyugtatta. Elmesélte, hogy amikor ő küzdött Rebecca ellen, megpróbálta elkábítani, de a piros fénynyaláb helyett csak egy szál rózsa ugrott ki a pálcájából.

- Ne már - ámult Julie. - Ez tök menő. Hol van a rózsa? Megkaphatom?

Így aztán Julie a nap további részében egy rózsával a hajában mászkált. Senki nem nézett rá furán...

Másnap volt a legnagyobb rettegést övező vizsga: a bájitaltan. Rebecca és Eve este alig tudtak elaludni. Julie csak ásított egyet, és még egyszer gyorsan átnézte a felejtés főzetének receptjét.

George nem tévedett: tényleg ez volt a gyakorlati vizsgán. Julie nem tudta elrejteni büszke vigyorát, amikor meghallotta a feladatot.

- Mi olyan vicces, Black? - förmedt rá Piton professzor, mert ő még kérdezés közben is tudott ilyet.

Wes rávigyorgott Julie-ra, és mindenki más is elismerően nézett. Piton persze leszidta őket, hogy mindenki foglalkozzon magával, és lássanak hozzá a feladathoz.

Julie büszkén dobta össze a főzetet; mindent tudott, mindenre figyelt, és remélte, hogy a többieknek is sikerülni fog. Bár ahogy oldalra pillantott, rájött, hogy hiú ábránd volt csak. Jay kétségbeesetten hajolt az üstje fölé, és valamit nagyon próbált kihúzni a főzetéből. Julie azután rádöbbent, hogy a keverőkanál az... Szóval Jaynek nem igazán ment. Derek se állt valami fényesen: lázasan kavargatta az üstjében fortyogó lét, és lassan-lassan beborította a fekete füst...

Piton, aki végig a hátuk mögött lépkedett, hogy cseppet se stresszeljenek, most megállt a próbálkozó fiútól tisztes távolságra.

- McBride, ha füstjelekkel próbál kommunikálni Summerbyvel, akkor közlöm, hogy ez így sikertelen lesz - szólt fáradtan, az orrnyergét masszírozva.

- Hogyan találta ki a professzor úr, hogy pont ezt tervezem? - dünnyögte Derek, valahol a füstfelhő közepében.

Jordan, aki Julie másik oldalán állt, szenvedő arccal fordult barátja felé.