Amennyire csak lehet (Harry Potter fanfiction)

18. Vizsgára vérpatkány

Visszatérve a Roxfortba a Black testvérek szomorúan konstatálták, hogy lemaradtak a Hugrabug-Mardekár kviddicsmeccsről, ami közvetlenül a szünet előtt került megrendezésre. Julie és Samuel abban is hiába reménykedtek, hogy esetleg nyert a házuk, ugyanis nem, kikaptak a Mardekártól. Ahogy beléptek a klubhelyiségbe, mindenki kivétel nélkül a mardekárosokat szidta. Amint megtudták Zachary Summerstől, Cedric Diggorynak még mindig meg kellett látogatnia naponta a gyengélkedőt.

– Hát... úgy érzem, mégsem baj, hogy lemaradtunk róla – jegyezte meg búsan Julie.

– Ne is bánd – szólt Eve, aki valahogyan odakeveredett mellé. – Nem állítom, hogy értek a kviddicshez, de amit a Mardekár leművelt, azt biztosan nem nevezhetjük tiszta játéknak.

A Mardekár-ellenes hangulat nem csak a Hugrabug körében, hanem az egész kastélyban jelen volt. A Griffendél-Mardekár meccs küszöbén állva teljesen felborzolódtak a kedélyek. Julie lépten-nyomon párbajokba ütközött a folyosókon; egyszer csak azért menekült meg egy hatodéves ártásától, mert Andres félrelökte, egy másik alkalommal pedig tanúja volt annak, hogy egy nagydarab mardekáros pálcát emel egy másodéves griffendélesre. Julie a háta mögött kiáltott egy Stuport, aztán mindketten eliszkoltak, mielőtt a felsőbbéves magához tért volna. Volt olyan is, hogy Eve-vel sétáltak átváltoztatástanra, amikor szembejött velük két igen morcos diák, fülükben egy-egy póréhagymával. Julie nem tudta, sírjon-e vagy nevessen azon, hogy már meg sem lepődik.

A szombat délelőtti meccsen Julie teljesen felhúzta magát. A végére már csak a fejét fogta, és nem tudott együtt ünnepelni a Griffendél-drukkerekkel.

– Mi volt ez? – fakadt ki, amikor már visszafelé tartottak a kastélyba. – Hogy lehet így játszani? Ilyen volt a múltkori meccs is?

– Igen – felelte Jay –, bár ez durvább volt. De hát ez a kviddics. Ezért nem kéne lányoknak játszani, ha túl durva nekik...

Julie megtorpant, és leesett állal nézett a fiúra. Először nem is tudta elkezdeni, annyira felháborodott, de végül megtalálta hangját.

– Ez neked a normális kviddics? Ez?! – mutatott vissza a pályára. – A terelők az ütőkkel verték a játékosokat, ez szerinted oké?

– Hát... – vont vállat Jay – ja.

– Egy normális meccsen élvezni kéne a játékot, nem minden második percben büntetőt dobni. Egyébként meg... pont a Griffendél hajtósora volt a legkeményebb, ráadásul nem is szabálytalankodtak... még, hogy a lányok nem bírják...

– Te nem bírod – vágta oda csúfondárosan Jay.

– Van igazság abban, amit Julie mond – vélte Jordan –, de a kviddics akkor is ilyen sport marad. Ha nem tetszik, ne nézd.

Julie nem mondta, de igazából nagyon szívesen játszott volna egy meccsen. Csak nem ilyenen. Megfordult ugyan a fejében, hogy pár év múlva jelentkezik a csapatba, de most, hogy látta a Mardekárt játszani... nem volt benne olyan biztos, hogy jó ötlet.

Lelki szemei elé kép kúszott: ő, kicsit idősebben, ahogy a kviddicskupát a magasba emeli, mint Oliver Wood, a Griffendél csodaőrzője... mindenki őt ünnepli... arra gondolt, milyen jó is lenne. De – ahogy Jordan is megfogalmazta – a kviddics ilyen sport marad, és ezen nem sokat lehet segíteni, ezt Julie is belátta.

~~~

Gyönyörű idő köszöntött be májusban. A nap hétágra sütött, zöldellt a kastély parkja; Julie legszívesebben egész nap csak lustálkodott volna. Így is tett, amíg Eve be nem rángatta a klubhelyiségbe, hogy most már tanuljon is valamit.