Amennyire csak lehet (Harry Potter fanfiction)

21. Újabb pletykák

– Tudom, szerintem is durva. – suttogta izgatottan Rebecca. – De van még hírem: Jasmine azt állította, Sirius Black megint betört az iskolába! Zengett az egész Roxfort, Caramel is eljött, tudod, a mágiaügyi miniszter.

– És elkapták? – hallatszott Eve elborzadt hangja.

Julie nyitogatni kezdte szemét; iszonyú fáradt volt, legszívesebben tovább feküdt volna az ágyában, összekuporodva. Csak ne kellett volna Sirius Black nevét hallgatnia, mert róla automatikusan eszébe jutott... Mi van, ha már nem is...

– Nem... nem... – Rebecca feldúltan járkált fel-alá. – Nem sikerült. De... Hogyan hagyhatják, hogy Black itt járkálhasson, szabadon? Caramel is itt volt, nem bírta elkapni? Mégiscsak a mágiaügyi miniszter, valamihez csak ért!

Julie sose hallotta még így beszélni szobatársát. Eddig azt hitte, mindig csöndes, de úgy tűnt, ha nincs nagy közönsége, nagyon is határozott véleménye van a dolgokról.

– És mitől zengett a kastély? Black csak nem kezdett el boldogan óbégatni, hogy "Bejutottam, ha-ha!"

– Jasmine azt mondta, hogy a bátjya mesélte neki, hogy a barátnője a Hugrabugból prefektus, és járőrözött este, és hallotta, ahogy Piton professzor kiabál valamit Harry Potterről... – hadarta Rebecca. – Szerintük Black megtámadta Pottert, mert Jasmine bátyjának a barátnője belesett a gyengélkedőre, és ott volt...

– Sirius Black a gyengélkedőn volt? – sikkantott fel Eve.

Rebecca a fejéhez kapott.

– Oh, nem, dehogyis. Harry Potter volt a gyengélkedőn. Jasmine azt mondta, a bátyja szerint Black először a gyilkos átkot használta, de az nem működött valamiért, és akkor előkapta a kését, és...

Julie a párnájába fúrta a fejét, és próbálta lenyugtatni hevesen dobogó szívét. Szóval Sirius lelépett, de mit keresett az iskolában? Amikor sikerült bebizonyítani, hogy nem bűnös, utána mi történhetett még? Vagy... miért hiszik Rebeccáék azt, hogy meg akarta ölni...?

Gyorsan talárt öltött, és kisurrant a szobából, mielőtt véleményt kellett volna nyilvánítania a témában. Meg akarta keresni testvéreit; George talán tudja, mi ez az egész, mit kerestek a kastélyban, gondolta... biztosan kihallgatott valamit az este.

A nagyterembe nézett le először, hátha ott vannak George-ék. Csodálkozva vette észre, hogy milyen késő van: alig ültek páran az asztaloknál. Nem volt ott egyik testvére sem. Julie akkor már úgy döntött, leül reggelizni Jordan és Jay mellé.

– Jó reggelt – köszönt. – Nem zavarok?

– Nem, ülj le nyugodtan – felelte Jordan, míg Jay csak mormogott valamit.

– Na, és miből fogtok megbukni? – kérdezte szórakozottan a lány, miközben egy halom zöldséget tornyozott a tányérjára.

– Miből nem? – túrt a hajába Jay idegesen. – Ne kezdd te is ezt a vizsga dolgot, ha lehet. Anyám is folyton ilyen levelekkel traktál, hogy "remélem, a családhoz és magadhoz méltóan teljesítettél" – vékonyította el a hangját.

Jordan elhúzta a száját.

– Mi az, ideges vagy? Jó lesz az, nyugi. – Julie-hoz fordult. – Én szerintem átcsúszok átváltoztatástanból, meséltem a vizsgát, de a mágiatöri...

– Mi a baj vele? – tartotta vissza a nevetését Julie.

– Az, hogy egy az egyben be kell vágni...

Jay hirtelen felpattant.

– Megyek, csinálok valami normálisat. – Komiszul vigyorgott. – Mondjuk kiszökök Roxmortsba.