Amennyire csak lehet (Harry Potter fanfiction)

8. Egyszer fent, egyszer lent

– Lányok, én nem tudok aludni – hallották meg Eve hangját. – Nincs kedvetek beszélgetni?

Julie felült. Öt perce feküdt lehunyt szemmel, de hiába. Bármennyire is volt eseménydús és fárasztó ez a nap, gondolatai nem hagyták aludni. Fülében visszhangzott a dementor szörnyű hörgése, megborzongott, görcsösen szorította párnáját. Fázni kezdett, pedig egyébként kellemesen meleg volt a szobában. Félt, hogy álmába is bekúszik a hátborzongató csuklyás lény. Ráadásul hiányzott neki a saját ágya, kis szobája, Pax, anyukája, testvérei a szomszéd szobából.  Gondolatait elterelendő, Paxon töprengett, hogy biztos tetszene neki ez a hely a sok másik varázslatos növénnyel. Aztán azon gondolkodott, hogy többi testvére mit fog szólni, hogy ide került. Meg persze anyukája. Tényleg, el ne felejtsen baglyot küldeni neki! De vajon hol van a bagolyház? Mennyi bagoly lehet egy ilyen helyen, mint a Roxfort? Összevissza pattogtak a fejében a gondolatok, így aztán örült Eve kezdeményezésének.

– Igazából én sem tudtam elaludni – vallotta be, miközben félrehúzta a függönyt. Joanna feje is megjelent a szomszédos ágyon. Negyedik társuk, Rebecca, vékony hangján megszólalt:

– Először bemutatkozhatnánk... Érdekel, hogy hány testvéretek van, mi a hobbitok, ilyenek.

– Köszi, lányok! – mosolygott Eve. – Akkor kezdem is. Szóval én Eve Anderson vagyok, áprilisban leszek tizenkét éves. Van két nővérem...

– Ők melyik házban vannak? – vágott közbe Julie.

Eve szemmel láthatóan zavarba jött.

– Hát... ők... nekik nincs varázserejük.

Elvörösödött, mire Joanna kedvesen rámosolygott.

– Nincs azzal semmi baj.

Julie nagyot nézett. Joanna mással tud jó fej lenni, csak vele nem?

– Szóval, nagyon szeretek kártyajátékozni – bátorodott fel újra Eve. – Meg a sportokat is, bár nem vagyok bennük valami jó.

Zavartan nevetett.

– Könyveket szoktam olvasni, meg általában maximalista vagyok, most mondjuk félek kicsit, hogy... – Félrepillantott; úgy tűnt, mégsem szeretné elmondani, mitől tart. – Rebecca?

– Nekem egy húgom van, ő jövőre jön majd ide. Meg egy aranyos kisöcsém, de ő még fiatal. Igazából... szeretek tanulni, olvasni, meg az állatokat, természetet. – Megvonta a vállát. – Nem tudom azt hiszem, ennyi.

Rebecca szimpatikus volt... olyan tipikus hugrabugos, Julie meglátása szerint. Kedves, halk szavú, türelmes. Julie ezzel szemben... 

– Te jössz – mosolygott rá a lány. – Julia, ugye?

– Bárhogy szólíthattok engem, ami Ju-val kezdődik, csak Juliának nem – vágott fájdalmas képet a lány, de aztán együtt nevetett a többiekkel. – Viccet félretéve, négy testvérem van, mindannyian idejárnak a Roxfortba.

Bezsebelte az álmélkodó pillantásokat, majd folytatta.

– Szeretek énekelni, zenélni, az összes sportot, tanulni viszont annál kevésbé... – Elfintorodott. – De olvasni én is nagyon szeretek! Tényleg, naplót is szoktam írni! És szeretek még kirándulni, fára mászni, lustálkodni, idegesíteni egymást a tesókkal, áthágni a szabályokat, és persze életem értelme az evés...

– És hajlamos vagy sokat beszélni... – dünnyögte közbe Joanna.

– Így van – vetett rá egy szúrós pillantást Julie. – De jöhetsz te, ha ennyire szeretnél.