Amennyire csak lehet (Harry Potter fanfiction)

12. Találgatások és teóriák

Julie maga sem tudta, hogyan jutott vissza a nagyterembe. A térkép immár üres pergamenként hevert talárja zsebében, ő pedig Rebecca mellett találta magát. Örök rejtély, hogy ki volt az, de valaki a tányérjára szedett egy jó adag cseresznyés-habos tortát, amit rögtön meg is evett. Ez mondjuk nagyon finom volt. Julie csak tömte a fejét, nehogy arra kelljen gondolni... a villogó szempárra, és a két apró, vékonyan írt szóra, arra a névre...

Black. Sirius Black. Sirius... Julie Black. Katherine Black. Sirius Black.

Fejében visszhangoztak a nevek, ismeretlen, reszelős férfihangon. A fejét rázta, ki akarta üldözni onnan apja képzelt hangját, de sehogy nem sikerült.

- ... nem is a gyengélkedőre ment, hanem ivott valamit...

- Mi? - kapta fel a fejét kábultan Julie. - Én... én nem...

- Na nyilván - vágott közbe Joanna. - Pont úgy viselkedsz, mint aki teljesen józan.

- Igen, úgy viselkedek - emelte fel az állát Julie. Hirtelen elfelejtette, mi is történt, csak ellent akart mondani Joannának. Később - bár ezt magának is alig akarta bevallani - hálás is volt a lánynak, hogy egy percig végre nem kellett Sirius Blacken agyalnia...

A lakoma végeztével a nebulók tülekedni kezdtek, hogy minél hamarabb kijuthassanak a nagyteremből. A Hugrabug szokás szerint nem pattant föl, inkább megvárták, amíg mindenki kedvére kitolongja magát, és csak azután indultak el. Ahogy prefektusuk, Kailey szokta mondani, olyan érzés ebbe a tömegbe menni, mintha egy megvadult hippogriffcsorda kellős közepébe kerülne az ember.

- Én már csak tudom - tette hozzá mindig sejtelmes mosollyal, és Julie sosem merte megkérdezni, honnan tudja.

Most azonban örült volna, ha nem kell megvárnia a másik három házat. Úgy érezte, mintha folyamatosan őt nézné valaki, hogy belelát a gondolataiba, és kiderül minden...

A klubhelyiséghez tartó úton végig ijedten kapkodta a fejét. Mintha valaki őt bámulná az egyik sötét sarokból... De senki nem figyelte. Joanna ugyan furcsán nézett rá kicsit, de nem faggatózott.

A hálóteremben mindenki tenni kezdte a dolgát, Julie viszont csak leült az ágya szélére, és meredten bámult maga elé. Tudta, hogy mindjárt történni fog valami. Nem létezik, hogy senkinek ne tűnjön fel: itt járt egy bűnöző, akit mióta üldöznek... Az apró, szörnyű gyanú, ami eddig agya hátsó felében motoszkált, egyre nagyobbra dagadt, és kitöltötte gondolatait. A kutyáról azt írta a térkép, hogy Sirius Black. Hacsak nem téved, akkor apja egy... De miért tévedne? Miért pont Sirius Black nevét írná ki? És egyáltalán: mit keresne egy hatalmas, fekete kutya a Roxfortban? Ez mindenképp furcsa - kivéve, ha a kutyát úgy hívják: Sirius Black...

Furcsa módon ez a felfedezés teljesen felvillanyozta. Milyen zseniális, nem? Ez mindent megmagyaráz... hogy jutott ki Azkabanból, hogyan nem ismerték fel a dementorok... Bámulatos!

- Min vigyorogsz? - kérdezte Rebecca, miközben lehuppant a saját ágyára. Julie eddig észre se vette, hogy ezt teszi, szóval gyorsan letörölte a grimasz-mosolyt arcáról, és válaszolt.

- Ja, semmi... csak eszembe jutott, amikor George ásott egy hatalmas gödröt a homokozóba, aztán elbújt. Anya két óráig kereste...

Ahogy ezt felidézte, kuncogni kezdett. Pax követte a példáját, de Rebecca csak értetlenül bámult.

- Mi az a homakozó?

Most Julie bámult értetlenül.

- Homokozó... - javította ki automatikusan. - Nem tudod, mi az a homokozó...?!