A Vadonjáró Tanítványa: Az áruló/BEFEJEZETT/

15. fejezet

-Aníziusz-fújt megvetően Will, és leengedte az íját. Eliz követte mestere példáját, és elengedte az ideget.

Nem tudta ki az az Aníziusz-azt leszámítva, hogy vadonjáró-de úgy látta, Will nem szívleli.

-Will-viszonozta az üdvözlést, hasonló hangnemben, a másik vadonjáró.

-Semmi keresnivalód itt. Takarodj innét.

-Ugyan, már, csak nem hiszed el azt az ostoba pletykát rólam?-kacagott fel élesen Aníziusz. Eliz a füléhez kapott, mert hirtelen magas, vékony hang hasított a fülébe.-Nincs semmi okod elhinni-folytatta, de közben, egy villámgyors pillanatra gonoszul Elizre nézett. Így Eliznek semmi kétsége nem volt afelől, hogy a fülébe hatoló hang által okozott hasogató fájdalmat a cseppet sem szimpatikus vadonjáró okozza.

-Nincs semmi okom nem elhinni. És a sátrat én magam is láttam.

-Szóval egy sátorból következtettél erre. Igazán...-gondolkodott el egy pillanatra Aníziusz-röhejes.

-Láttuk a nyomaitokat.

-A miénket?

-Tudod-sóhajtott Will-semmi keresni valód itt. Mint már mondtam. Szóval, ha most azonnal nem tűnsz el innen, én majd teszek róla, de abban nem lesz köszönet-sziszegte Will.

-Na, de kérem, milyen bá...

-TAKARODJ!-kiáltott rá Will.

-Rendben, hogyne, máris-sietett el behúzott nyakkal, és ahogy egyre távolodott, Eliz fejében úgy csitult a fülsértő hang.

Miután Will megbizonyosodott arról, hogy Aníziusz elment, Eliz felé fordult.

-Jól vagy?

-Ki volt ez?

-Őt láttátok Greyyel.

-És mért nem tudhatok semmit?

-Nem én döntöttem így, szóval nem mondhatok semmit.

-Ajj már-nyafogott Eliz, és megborzongott. Felvette a köpenyét, és a fejébe húzta a csuklyáját.

-Te nem fázol?-fordult Willhez.

-Nem.

Ekkor Rántó és Orkán teljes összhangban felhorkantak, és balra kapták a fejüket.

-Ki van ott?-suttogta idegesen Eliz, és az íjáért nyúlt.

-Mindjárt kiderül.

Ekkor vad ordítás közepette, körülbelül tízen rontottak ki a sűrűből, és körbevették a két lovast.

Eliz rémülten nézett körbe.

-Adjátok  ide az összes pénzeteket, vagy meghaltok-ordította az egyikük.

Will megfogta az íját.

-Vadonjárók vagyunk-közölte.

-Minket nem rémiszt meg, néhány, faágakkal rohangáló lovas.

-Rosszul teszed-közölte Will továbbra is higgadtan.

-Hogy merészelsz nekem te ilyeneket mondani?-üvöltötte el magát teljesen váratlanul a bandavezér, és Eliznek rontott. (Utólag Eliz azt mondta, szerinte azért, mert ő volt közelebb.) Orkán érezte, a gazdájára leselkedő veszélyt, ezért a bandavezér felé rúgott. Eliz tartotta magát, de amikor Orkán felágaskodott, és újra megrúgta a rablót, aki ettől egy métert hátrarepült, ijedten a szája elé kapta a kezét, aminek következtében leesett a lóról. A köpenye beakadt a nyeregbe, és elszakadt. Amint, földet ért, már föl is állt, és visszaugrott Orkán hátára.

-Jé, főnök, ez egy lány-közölte az egyik izomagy.

-Nocsak-lépett oda Elizhez a bandavezér, aki épp csak összeszedte magát.

-Ha közelebb merészelsz jönni, megöllek-nézett rá Eliz, de a hangja megremegett.

-Milyen harcias. Sokat adnának érte a rabszolgapiacon.

-Szerintem tartsuk meg, olyan édi-szólalt meg egy másik.

-Csináljatok vele amit akartok-aki ezt mondta,  ránézésre, húsz éves lehetett.

Ekkor Eliz lopva hátranézett, és látta, hogy Will igencsak jól szórakozik, a helyzeten. Eliz rájött, hogy Will mellett semmi félnivalója nincsen, és a mestere valószínűleg azt várja, hogy ő lépjen.

Nem nagyon gondolkozott, Kihúzta az íj idegét, célzott, és lőtt. A nyílvessző közvetlenül, a fát támasztó húszéves fosztogató füle mellet fúródott a fába.

-A két szemed közé is mehetett volna. Jobb lesz vigyázni, az "édi kislánnyal"!-horkant fel megvetően Eliz.

-Rendben, emberek, VISSZAVONULÁÁÁÁS!!!-ordította el magát, az egyikük.

-NEM!-csattant föl a bandavezér.-Majd ha én mondom. Megriadunk egy nyílvesszőtől?

-Nem egytől-szólalt meg ekkor Will.-Hanem fejenként egytől. Ami a szívetekbe fúródik, ha most azonnal nem tűntök el innen.

-Ez aztán a fenyegetés.-vihogott a bandavezér.

-Ez nem fenyegetés. Jobb lesz vigyázni Willel-szólt közbe Eliz.

-Mint már mondtuk, nem rettenünk meg a vadoÁÁÁÁÁ-ordított egy hatalmasat a bandavezér, a kezét lóbálva...amiből Will vesszője állt ki.

-Ííííí-kapta a szája elé a kezét Eliz.

-Visszavonulás-sziszegte gyűlölködő hangon a bandavezér.

Erre mind megindultak, de a húszéves útközben megragadta Eliz cipőjét, és lerántotta a lováról. Eliz meglepetten felkiáltott, és tompa puffanással ért földet. A bandita felpattant Orkánra, és elakart vágtázni vele. De Orkán megremegett, megfeszítette az izmait, és ledobta a hátáról az idegent, aki nagyot nyekkent.

-Nem fogod tudni megülni-nevette el magát Eliz.

Az dühösen feltápászkodott, és elindult a társai után. De még visszakiáltott.

-Vigyázz kislány! Vannak errefelé még olyanok, akiknek te kellesz. De nekik holtan-villantott gonosz vigyort Eliz felé, és faképnél hagyta a két vadonjárót.

Amint eltűnt, a szemük elől, Eliz kérdőn meredt Willre.

-Kik akarnak megölni?

-Ismerem ezt az embert.

-A banditát?

-Az udvarnál dolgozik, és az országot járja, mindenhova beolvad, hogy mindent tudjon.

-Nem szimpatikus.

-Pedig fontos feladatot lát el.

-Jó, hagyjuk. És...Akkor mire vannak a vadonjárók?

-Hogyhogy, mire vannak?

-Úgy, hogy nem a vadonjárók feladata, a kémkedés?

-De nem a beépülés.

-Ja. És, Will...Kik akarnak megölni?

-Nem tudom-mondta Will. 

Eliz azt hitte, hogy Will máshogy reagál majd a hírre, minimum meglepődik. De nem, szóval, már tudta.

-Will...azért nem tudhatok semmit?-kérdezte Eliz óvatosan. Will habozott, majd bólintott.

Ekkor Rántó felkapta a fejét, és prüszkölni kezdett. Orkán is csatlakozott hozzájuk.

-Mi történt?-suttogta Will, és valamit motyogott, mire Rántó lenyugodott.

-Will, kérdeztem valami-szólt közbe Eliz.

-Valakik vannak itt-ugrott le a nyeregből Will.

-Will!-kiáltott Eliz.-Miért nem válaszolsz?

-Igen-fordult hátra Will egy pillanatra, majd vissza fordult, az erdő felé.

Egy íj pendült, egy nyílvessző szelte át süvítve a levegőt, és célba talált. Eliz lábába fúródott a vessző, és a lány felsikoltott.