A Vadonjáró Tanítványa: Az áruló/BEFEJEZETT/

12. fejezet

-Még sok idő?-hajtotta fáradtan a fejét lova nyakára Eliz.

-Még ma odaérünk.

-Remek. És többször nem kell vízen átkelni?

-Többször nem. 

-Akkor jó.

-Félsz a víztől? A kompon furcsán viselkedtél.

-Igen...A nővérem, és én...

-Ha nem akarod elmondani, nem kell.

-De, szeretném...Mert még senkinek nem mondtam el. Nem volt senki akinek elmondhattam volna-suttogta Eliz, majd elmesélte az egészet:

-Nyolc éve történt. Már néhány éve árvák voltunk. A nővérem azt mondta, két éves voltam, amikor elárvultunk. Leégett a házunk. Ő akkor hat éves volt. Utána, meg át akartunk kelni a szigetre, a kompon, de belecsapott egy villám. A komp ketté hasadt, én meg nem tudtam úszni. Susan sem. Így hívták. És, egyszer átcsapott egy hullám a feje fölött. Még percekig hánykolódtam egy deszkába kapaszkodva, aztán elvesztettem az eszméletem. Mikor magamhoz tértem, a parton voltam. Azóta élek a szigeten, és nem mertem, sosem visszamenni. Az utolsó néhány évben, meg már nem is gondoltam rá, hogy visszamenjek. Valószínűleg, csak én éltem túl. 

  Ezután órákig haladtak még, szótlanul. 

-Ebédelünk?-kérdezte Eliz.

-Igen, amint alkalmas táborhelyet találunk-válaszolt Will, a gondolataiba mélyedve.