Chloe és Isaac kiskoruk óta barátok. De egyikőjük sem tekint már úgy a másikra. Mindketten évek óta szerelmesek egymásba. Viszont egyikőjük sem mondta még el a másiknak.
A sok érzelem, ami már éve...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Apámnak és nekem soha sem volt jó kapcsolatunk. Soha nem támogatta a döntéseimet. Soha nem voltam elég jó. Amióta elkeztem zenélni már nem is beszélünk. Szerinte a zene időpocséklás. Mostmár csak veszekszünk. Ő nem támogat engem, de én most úton vagyok hazaféle, hogy ő eltudja játszani a tökéletes apát. Az idegeim szinte felrobbannak. Az eső hangosan verte a villamos ablakát miközben a táskámba kotortam a füllhalgatómat keresve. Kiválasztottam egy Green Day számot a fejemet pedig hátradöntve csuktam be a szemeimet és képzeltem el, hogy még mindig Chloeval vagyok. Nem pedig hazafelé, csak azért, hogy a seggfej, aki történetesen az apám is, jópofizzon és eljátsza a tökéletes apát. Leszálltam a villamosról, tudván, hogy még pár utca választ el a rémálomtól ami rám várt. Pár perc után már az ajtót nyitottam, miközben mélyen kifújtam a levegőt. Belépve a házba, a kabátomat felaksztva a fogasra és a cipőmet levéve indultam meg a konyha felé, ahol tudtam, hogy anya már készülődik a vendégek fogadására, annak ellenére, hogy még csak dél mult. Az ajtófélfanák támaszkodva néztem ahogy sürög-forog a konyhában, elléggé elveszve. A sütőben már valami sült, a tűzhely tele mindenféle lábossal, a konyhapulton pedig széthagyva a cukor, liszt, olaj és a robotgép, amiben ha jól láttam valamilyen massza van. Anya éppen az egyik receptkönyvjét bújta, miközben valamit kevergetett. Megszakadt a szívem ahogy ránéztem. Itt kinlódik százfajta kajával, csak azért, hogy az apámnak a kedvére tegen. Soha nem értettem miért nem hagyta még el. Mármint, nem mindhogyha anyával lenne valami baja, csak velem. Mert szerinte félresikerült lettem, csak azért mert nem akarok egy irodába hoshadni egész életemben. Anya észrevette, hogy az ajtóban állok, kötényét gyorsan lekapva magárol odajött hozzám.
-Már azt hittem sosem jössz.-mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra. -Na?-nézett rám kiváncsian, de én nem tudtam mire gondol.
-Na...Mi?-kérdeztem zavarodottan.
Anya szemet forgatva válaszolt.
-Mi volt a versenyen?-kérdezte, nekem pedig elesett, hogy az előbb erre gondolt.
-Továbbjutottunk.-mondtam neki mosolyogva.
-Tudtam, hogy sikerülni fog.-mondta majd megölelt.-Az én kicsi fiam.-mondta miközben a hajamat simogatta.-Annyira büszke vagyok rág.
-Ez még semmiség,anya.-mondtam, hiszen csak a válogatóró volt szó.
-Dehogy is-mondta miután elengedtett.-Annyi más banda közül benne vagytok abba a párba akik továbbjutottak. Ez igenis nagy valami.-fejezte be mosoylogva.-Menj és öltözz át, majd szólók mikor gyere.-borzolta hajamat olyan tipikus anyás stílusba.
-Na, anya!-nyafogtam, mint egy tíz éves.-Már nem vagyok kisgyerek, erről le kéne szoknod.
Anya csak szemforgatva, de mosolyogva nézett rám, majd visszatért a receptkönyv olvasáshoz. Hallotam hogy valami sisteregni kezd.
-Anya!Valami fut!-utaltam az egyik lábosra, amikből valami lé kezdett kifolyni.
Kimenve a konyhából egyenesen a lépcső felé igyekeztem, reménykedve, hogy se a földszinten se az emeleten ne találkozzak apámmal. Besiettem a szobámba, az ajtót pedig bezártam. Táskamat a kanapéra löktem, majd az ágyra ugrottam. Remélem apa kollegái nem maradnak sokáig. Telefonomat az éjjeliszekrényre tettem, majd bekapcsoltam a tévét és egy konzol után nyúltam. Elkezdtem videójátékozni, ezzel elterelve a gondolataimat a ma estéről.
