Chloe és Isaac kiskoruk óta barátok. De egyikőjük sem tekint már úgy a másikra. Mindketten évek óta szerelmesek egymásba. Viszont egyikőjük sem mondta még el a másiknak.
A sok érzelem, ami már éve...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Isaackal kézenfogva sétáltunk a villamosmegállóíg. Egy padon ülve vártunk a villamos érkezését. A fejem Isaac vállánra volt hajtva, miközben zenét hallagtunk. Az összeskulcsolt kezünket néztem. Minden olyan, mint egy mesébe, csak igazából sokkal jobb. Egy álom vált valóra, eppen akkor, amikor kezdtem feladni.
-Min gondolkozol? - kérdezte Isaac.
-Csak azon, hogy mennyire rég vártam erre. - mondtam. - Kiskorunk óta tudtam, hogy te több vagy és leszel nekem mint egy legjobb barát. -mondtam teljesen őszintén el neki.
-Tudod, ezzel én sem vagyok másképp. Mindig is éreztem irtántad valami sokkal erősebbet mint egy egyszerű baráti szeretet. Mindig tudtam, hogy te kellesz nekem. Nem más, csak te. - nézett mélyen a szemembe.
Valamit nem értettem.
-És a dalaid? - kérdeztem.
-Mi van velük? - kérdezte.
-Azokat is rólam irtad? - kérdeztem.
-Az összeset rólad írtam. Mind a vidámakat, mind a szomorúakat. Csak te vagy az oka, hogy dalokat írok. Mind rólad, vagy neked szól.
-Ezt nem gondoltam volna. - mondtam meglepetten.
-Pedig így van. Nincs más akinek dalt tudnék írni és akiről dalt tudnék írni.
Lassan közel hajolt hozzám, majd egy hosszú csókot nyomott az ajkaimra. De ez a csók most más volt. Ebben a csókban nem a vágyaink domináltak, hanem az érzelmeink. Minden irántam érzett érzelmét ebbe a csókba sűrítette, ahogy én is. Két kezem az arcára tettem, úgy csókolóztunk tovább. Minden örömöm és szomorúságom abban a csókban volt. Az átsírt éjszakák, az együtt töltött idők. Minden ami Isaachoz köthető. Hallottam ahogy a villamos megáll, Isaac pedig elhúzódott.
-Fel kéne szálnunk a villamosra, mielőtt még elmegy. - suttogta.
-Aha. - csak ennyit tudtam mondani.
Felszálltunk a villamosra, és valahol leghátul ültünk le. Fejem ugyancsak Isaac vállán volt, továbbra is zenét hallgattunk. Minden tökéletes volt. Isaac puszit nyomott a hajamra. Negyed óra múlva leszálnunk, és elindultunk hozzám.
-Nem aludtál nálam? - kérdeztem.
-Dehogynem. - felete röviden.
Negyed óra után már a kapuajtót nyitottam. A bejárati ajtó előtt megálltam.
-Mi az? - kérdezte Isaac.
-Anya még fent van, pedig már nemsokára egy óra. - tudtam, hogy miattam van fenn. - Lehet fel kellet volna vennem neki a telefont amikor már tizedjére hívott.
-Gondolod? - kérdezte nevetve Isaac.
-Ne nevess, lehet sose látsz már többé. Ha fent van tuti megöl. - pánikoltam.
