Chloe és Isaac kiskoruk óta barátok. De egyikőjük sem tekint már úgy a másikra. Mindketten évek óta szerelmesek egymásba. Viszont egyikőjük sem mondta még el a másiknak.
A sok érzelem, ami már éve...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A folyosón sétáltunk a kémia terem felé, amikor Isaacnak valami megint az eszébe jutott.
-Mi lenne ha nem mennénk be a többi órára?-kérdezte.
-Hogy még nagyobb bajba kerüljünk?!-kérdeztem kicsit felháborodva.-Neked elmentek otthonról?!-kopogtattam meg a fejét.-Á-á! Szó sem lehet róla! Te is itt maradsz, nem hagyom, hogy elmenj!-világosítottam fel.
-Jó, de csak azért mert már így is nagy bajban vagyunk.-törődött bele a sorsába.
A terembe lépve megcsapott valami eszméletlen bűz. Úgy utálom a kémiát!
-Miss Martin! Mr. Bennett! Csakhogy végre megtisztelnek a jelenlétükkel!-gúnyolódott Mr. Johnson.-Kérem foglaljanak helyet. A mai órán mindenki bemutat egy kísérletet, és azt fogom le osztályozni!
Szuper, én egyetlen kísérletet sem tudok! Kérdőn pillantottam Isaacra, aki csak biztatóan rám mosolygott. Ó, jaj nekem! Hát ha Isaacnak megint egy olyan jó terve van mint az előző, akkor biztosan búcsút inthetek az értetséginek... Nem baj, annyi belefér! Beültünk az utolsó padba, én pedig feszülten néztem Isaacra, aki csak rám mosolygott.
-Milyen orbitális nagy baromság jutott az eszedbe?-néztem kérdőn Isaacra.
-Milyen üdítőt hoztál?-kérdezte, mire csak szemoldökeimet ráncoltam.
-Kólát! Hát kérdés ez?!
-Jó.-mondta, maj előre hajolt és kivette az előtte ülő srác táskájából a spriteot. Ettől féltem. Ez az eszelős egy Tik Tok-os kisérlettel akar nem megbukni?! Ó, jaj nekem! A srác kérdőn nézett hátra.
-Bocs, haver. De a tudomány nevében szükségünk van a Sprite-ra.-mondta Isaac, majd a kezét rázta, amolyan "ez van" stílusba.
Ó, jaj, nekem végem!
-Na szóval...-kezdett bele Isaac a magyarázásba, de én közbe vágtam.
-Tudom, hogy kell egy ilyet csinálni, nagyokos!-kólintottam kicsit fejbe.
-Akkor nincs más dolgunk, mint az várakozás.
Kényelembe helyezve magunkat, én Isaac karján pihentem, ültünk hallkan, zenét hallgatva a széken. Megfogtam Isaac csuklóját, és egy végtelen jelet kezdtem el rajzolni rá. Isaac állát a fejemre döntötte és úgy nézte tovább, ahogyan alkotok. Bárcsak tudná, hogy ez a végtelen jel számomra nem a véget nem érő barátságunkat jelenti, hanem az iránta való véget nem érő szerelmemet. Fejem a vállára döntöttem, és felnéztem rá, ő pedig le rám. Olyan békés pillanat volt. Teljesen elvesztem gyönyörűszép tengerkék szemeiben. Ez a pillanat maga volt a tökély. Ha egy romantikus filmben lettünk volna, már rég együtt lennénk. Elkezdett lassan közeledni felém. A szívem egyszerre vert hevesen, és hagyott ki ütemeket. Másik világban, másik univerzumban éreztem magam. Azt gondoltam végre megtörténik, amire annyira várok. De helyette megállt. Az idióta Mr. Johnson nem pont a mi nevünket mondta volna.
-Ms. Martin és Mr. Bennett! Maguk következnek!
Kimentünk az asztalhoz, majd kimértük két kis üvegpohárba a kólát és a spriteot, és Isaac elővette a mentost is.
-Szóval most a kólát és spriteot összeöntjük-magyarázta, majd átvettem.
-Aztán dobunk bele pár szem mentost-mondtam, majd Isaac átvette tőlem.
-És az egészből egy hab lesz.-fejezte be, de nem történt semmi.
Pár pillanat múlva viszont végre kitört a hab, ami mindenkit összecsapott. Hát örülhetünk egy újjabb egyesnek. Mr. Johnson lekaparta magáról a habot, így már csak a kísérlet leosztályozása maradt hátra.
-Hát, a kísérletetek egy harmadik osztályos szintjén lévő volt,-dicsért meg minket, mert ez már annak számít.-de a ti szinteteken ez már szinte tökéletes.-megvan az 5-ös. De többet vártam, hiszen már végzősök vagytok, az ég szerelmére!-nincs meg az 5-ös.- De egy 3-ast ér.- hát jobb mint a kettes.
Visszaültünk a padba, mérgesen levágtam magam a székbe hiszen már nincsen tiszta ruhám. Amikor Isaac átkarolt volna, mérgesen ellöktem a karját.
-Na!Mi bajod? Szereztem neked egy hármast, inkább örülnöd kéne, és isteníteni, nem pedig megharagudni rám!-próbált komolynak hangzani, de hallottam a játékosságot a hangjába.
-Tudod jól, hogy nem vagyok mérges! De most nincs mibe átöltöznöm.-navalyogtam mint egy kislány.
-Hát nekem van, úgyhogy ez engem nem érint!-dölt hátra a széken, majd engem is magával rántott.
Ennek az lett az eredménye, hogy mindketten leestünk a székről.
Az ebédszünet első felében a lányok kerestek nekem ruhákat, majd lezuhanyoztam. Szerencsémre a lányok találtak nekem egy fekete, kicsit áltátszó haspólót, amin, átlátszóságának köszönhetően, eléggé kilátszott a fekete csipkés melltartóm, valamint kaptam egy rövid farmernadrágot is. Miután felöltöztem, korgó hassal mentem az udvarra, ahol a többiek is ültek.
-Nagyon, nagyon dögös vagy, Chlo! -súgta a fülembe Isaac, amitől kirázott a hideg.
Próbáltam higgadt maradni, és nem síkítani mint egy kislány, csak azért mert azt mondta dögös vagyok. Hiszen már annyiszor megdicsért, de mindig ezt váltja ki belőlem.
-Ma este öttől hétíg próbálunk, utána elmegyünk valahova. -mormolta a fülembe.-Nincs kedved jönni?-kérdezte, miközben karjaival átkarolt.
-De van!- mondtam, fejemet pedig a vállára hajtottam.
