To begin again (L.S.)-BEFEJEZETT

5

Harry

Teljesen kimerülve esek haza a mai nap után. Hosszú óráim voltam és bár élveztem őket, kicsit most ez tényleg sok volt. És ez még csak a második nap. Louis még suliban van, mivel akkor kezdődött az utolsó órája mára, amikor én elindultam. Fáradtan dobom le a szobámba a táskám, majd a konyhába megyek, hogy egyek vacsorára a maradék spagettiből. Szerencsére már nemsokára elfogy. A konyhaasztal közepén ott díszeleg a fürt banán, amit reggel vettem, mellette egy kis fecnivel.

"Még egyszer köszönöm a csokit :)"

Elmosolyodom a kis üzeneten. Majd elteszem valahová emlékbe, mert ezt semmi pénzért nem dobnám ki. Louis minden nappal egyre nyitottabb lesz rám. A ma reggeli esettől még mindig nagyon kínosan érzem magam. Nagyon gyengének tűnhettem, hogy a nyílt utcán egy ilyen kis semmiségtől elsírtam magam. Az ölelése viszont jól esett. Kellemes volt és annyira furcsa egyben. Mintha minden nap ölelgettük volna eddig egymást. Természetesnek hatott.

Miután megettem a vacsorám, lezuhanyoztam, majd pedig tanultam pár órát. Mivel nagyon fáradt voltam egész nap, hamar elaludtam.

*

- Jó reggelt - hallok egy halk hangot magam mellől.

- Mhmm... - fordulok át a másik oldalamra, majd egy lágy érintést érzek a vállamon. Amint realizálom, hogy ez mennyire szürreális, kipattannak a szemeim. Louis áll mellettem.

- Szia - mosolyog. - Láttam az órarended, hogy tízkor kezdődik az órád és furcsálltam, hogy nem vagy kint még, ezért gondoltam, benézek. Remélem, nem baj.

- Miért, hány óra van?

- Kilenc.

- Jézusom, köszi, hogy szóltál! - pattanok ki az ágyból.

- Igazán nincs mit. Mehetünk megint együtt, csak én most leválok a kórháznál, mert gyakorlatom lesz.

- Az szuper! Viszont, ha nem haragszol, most gyorsan lezuhanyzom.

Miután kevesebb mint húsz  perc alatt lezavartam a szükséges reggeli teendőim, már veszem is a cipőim, hogy indulhassunk. 

- Gyors voltál.

- Nagyon siettem - mosolyodom el. - Mikor érsz ma haza?

- Leghamarabb este tizenegyre.

- Jézusom. Kitartást!

- Köszi. De legalább holnap már péntek. Tervezel valahová menni a hétvégén?

- Nem hiszem. Maximum majd sétálni, vagy ebédelni valahová. Te?

- Gondoltam rá, hogy hazamegyek kicsit az ikrekhez meg anyáékhoz, de inkább itt maradok tanulni.

- Nagyon sokat kell? - sóhajtok. Én az orvosit sohasem tudnám elvégezni.

- Eléggé, de kibírható. Például, ha minden nap tanulsz, de úgy, hogy egyik tárgyat sem hagyod ki, akkor még időd is marad hétvégén. Neked hogy megy a tanulás?

- Egész jól. Én is úgy csinálom nagyjából, ahogy te mondtad.

Ezután már csak az iskoláról beszélgettünk, és hogy hogy tetszik eddig nekem. Végül Louis bement a kórházba, én pedig folytattam azt a pár perces utat az egyetem épülete felé.

*

Végre péntek van. Ma egy órám volt csak, ami most kifejezetten jól esett. Elfáradtam a hét folyamán. Louis még dolgozik, de már nemsokára hazaér. Megbeszéltük, hogy megvárom a vacsorával, és majd együtt eszünk. Egy hét kellett neki ahhoz, hogy nagyjából fel tudjon oldódni. Talán már mondhatom magunkat haveroknak. Beszéltem anyával néha telefonon, de tudja, hogy el vagyok foglalva a tanulással. Meséltem neki, hogy jó itt és az iskola is tetszik. Ő először nem igazán fogadta jól a tényt, hogy pszichológus szeretnék lenni. Megmondta akkor, hogy csalódott bennem, hiszen bízott abban, hogy én egyszer pap leszek. Nem értem, hogy hogy nem vette észre, hogy engem egyáltalán nem hoz lázba ez a téma. Viszont most, hogy beszélgettünk, kezd megbarátkozni vele, hogy én ennek szeretném szentelni az életem.