To begin again (L.S.)-BEFEJEZETT

17

Harry

- Ébredj, napocskám - hallok egy lágy hangot magam mellől. A hang tulajdonosa apró puszikat kezd el szétszórni az arcomon, mire lassan nyitogatni kezdem a szemeim. - Jót aludtál? - kuncog mellettem Lou.

- Ühüm - motyogom, majd egy hatalmasat nyújtózok. - Hány óra van?

- Három - mondja mosolyogva. - Hagytalak aludni, miután én felébredtem. Segítettem kicsit anyának elpakolni, de most keltek fel a kicsik, ezért gondoltam jobb lesz egy ilyen ébresztés, mint esetlegesen egy sikítás.

- Köszi - karolom át a nyakát, és lehúzom magamhoz egy csókra. - Felveszem a nadrágom, és megyek én is ki.

- Oké. Majd az udvarra gyere, anya előkészített egy kis pikniket. De vegyél fel pulcsit, mert amúgy nincs még olyan jó idő! - ad még előtte egy utolsó csókot.

- Rendben - mosolyodom el. Felveszem a farmerem, majd a pulóverem is, hiszen az itteni időjárás még nyáron sem mondható melegnek, most pedig még csak május eleje van. Nemsokára kezdődnek a vizsgák, amikre már rengeteget készültem, hiszen rengeteg időm is volt és tudtam, hogy utazni is fogunk majd a napokban.

Az udvarra kiérve, Doris szalad is felém, hogy megöleljen, én pedig még a becsapódása előtt leguggolok, hogy biztonságban tudjam a kislányt.

- Jól aludtál, Hazza? - simítja meg az arcom.

- Jól aludtam. És te? - kérdezem tőle, enyhén oldalra döntött fejjel.

- Én is. De nem álmodtam - ingatja a fejét csalódottan. Egy hirtelen gondolattól vezérelve, leülök a földre, Dorist pedig az ölembe ültetem.

- Jól figyelj rám, kiscsillag! Egy titkot fogok neked elmondani - mondom egy fokkal halkabban. - Nem csak alvás közben lehet álmodni. Álmodhatsz akkor, amikor rajzolsz, amikor hintázol, vagy éppen amikor kint fekszel a fűben, és bámulod a felhőket. Elképzelhetsz bármit. Egy másik világot, vagy amire vágysz. Hidd el, lehetséges!

- Ez szuper, Hazza! Köszönöm - nyom egy puszit az arcomra, majd felpattan, hogy a testvéréhez futhasson.

- Mit meséltél neki? - sétál hozzám Lou, hogy álölelhessen.

- Csak azt, hogy napközben is tud álmodni - rántom meg a vállaim. - Hol van anyukád?

- Bement egy plédért, hogy le tudjuk teríteni, és ne a fűben fetrengjünk, mint te az előbb - kuncog halkan. Óvatosan megfordít, hogy szemügyre vehesse, hogy a hátsóm, jobban mondva, a nadrágom mennyire koszolódótt össze. - Szerencséd, hogy nem lettél olyan piszkos - puszilja meg az arcom.

Nemsokára Jay is kijön egy nagy pléddel a kezében. Segítek neki leteríteni a fűbe, a kicsik pedig rögtön ideszaladnak, hogy hemperegjenek egy kicsit a piros pokrócon. Lou egy tál epret hoz nekik az asztalról.

- Leülhetek? - kérdezi kedvesen a testvéreitől, akik természetesen beleegyeznek. Az egyik széken ülök, míg nézem, ahogy játszanak. Egész nap tudnám ezt a jelenetet figyelni. Oldalra kapom a fejem, amint kihúzódik a mellettem lévő szék.

- Ne ijedj meg, csak én vagyok - nevetgél Jay. - Egyél valamit!

- Nem kérek most, köszönöm. Még mindig tele vagyok az ebéddel.

Hirtelen egy kéz simul a vállamra. Ezer közül is felismerném, hogy ez Louisé.

- Nyisd ki a szád! - vigyorodik el, mikor hátra hajtom a fejem.

- Mit szeretnél? - kerekednek el a szemeim.

- Egy epret adni. Jézusom, mire gondoltál? Hogy majd sarat szórok bele?