To begin again (L.S.)-BEFEJEZETT

14

Harry

Hihetetlen érzés egy olyan ember karjaiban ébredni, akiért az egész életed odaadnád, mert mindennél jobban szereted. Majdnem két hete tart már Louis-val ez a furcsa...  Viszonyunk? Ez egy jó szó rá egyáltalán? Az biztos, hogy nem kapcsolat, hiszen egyikünk sem hozta még fel ezt a témát, pedig nekem tényleg semmi kivetnivalóm nem lenne egy kapcsolattal, mivel szerintem tényleg szerelmes vagyok. Igen, ez egészen biztos, hogy szerelem. Felperzsel minden érintésével, minden szava megolvasztja a szívem és állandóan a közelében szeretnék lenni. Végre érzem, végre megtudhattam, hogy mi az a szerelem. De ezt hogy mondjam el Louisnak? Hogy visszafordíthatatlanul szeretem és sosem tudok eleget kapni belőle. Bár már minden este együtt alszunk valamelyikünk egyszemélyes ágyán, ami talán a gerincem hosszútávú károsodásához vezethet, de annyira nem tud érdekelni, mert Lou, a mindenem fekszik mögöttem nagykifliként és alig töltünk külön pár órát egy nap, de abban a pár órában kifejezetten hiányzik.

- Jó reggelt - fúrja kuncogva orrát a nyakamba. A csiklandozásra nekem is vigyorognom kell.

- Neked is, Lou - adok egy puszit a szájára. - Álmodtál valamit?

- Ühüm. Benne voltál - temeti a tenyereibe az arcát.

- És... Nem meséled el? - kérdezem a homlokom ráncolva.

- Ezt most talán nem.

- Mi az, hogy nem? - háborodok fel, majd a csípőjére ülök, hogy a kezeit el tudjam venni az arca elől. Ekkor megérzek a fenekemnél valami furcsát. - Ó... - akad el egyszerre a szavam, amint rájövök a furcsa keménység mivoltjára. - És én voltam benne? - mosolyodom el egészem biztos homlokig pirulva.

A vörös orcájú fiú bólint egyet, én pedig lehajolok hozzá egy csókra. Nem igazán tudom, hogy most fel kéne-e ajánlanom a segítségem, mert egyébként igazán szeretném, vagy csak maradjak szépen csendben, mert ott még nem tartunk. Végül úgy döntök, hogy Louisra bízom ezt a döntést, és csak sodródok az árral. Lou az egyre több érzelmet rejtő csókcsatánk közben fentebb simogatja a pólóm, amit miután elszakadunk egymástól, le is dobok magamról. Ő is követi a mozdulataimat, öt másodperc múlva már rajta sincs felső. Egyre izgatottabb vagyok, a létező összes értelemben, és nagyon mérges lennénk, ha ezt itt abba kéne hagynunk. De semmi nincs, ami félbeszakíthatna minket. Ettől felbátorodva mászok kicsit lejjebb, hogy lehúzzam róla a pizsamanadrágját. Őszintén szólva, mindketten csak bokszerben aludtunk, mielőtt elkezdtük volna a közös alvást. Itt már úgy gondoltuk, így lenne helyes. Most pedig ahogy elképzelem, hogy mi lett volna, ha nem lett volna nadrág és a kis közjáték előtt láttam meg volna az alfelét ilyen állapotban. Rengeteg kínos pillanatot szült volna mindkettőnknek. Most pedig, ilyen módon egészen természetesnek mondanám. Nem hat kínosnak, sem pedig szokatlannak.

- Ez most tényleg megtörténik? - suttogom, leginkább csak magamnak, de Louis persze egy jót mosolyog rajta.

- Ahogy te szeretnéd, Göndör. Rajtad áll - túr bele a hajamba.

- Szeretném - bólintok.

- Oké - mosolyodik el, majd az ajkaira hajolok újabb csókokért könyörögve.

Imádom, hogy itt van. A bizsergető érzés, ami a testemben van, ha a közelében vagyok, valahogy sosem akar múlni, de nem bánom. Tudom, hogy ő váltja ki belőlem ezeket a furcsán kellemes érzéseket, ezért egy percig sem panaszkodom. Miközben még mindig csókol, óvatosan felül velem az ölében. Nem sokáig maradunk így, Lou a hátamra dönt pár perc után, hogy most ő legyen fölöttem. Mozdulatai annyira dominánsak, hogy egyből világossá válik, hogy ha esetleg ma eljutunk odáig, mi lesz a felállás. Talán örülök is neki, mert az első alkalmamnál is én voltam a passzív fél. Nem igazán tudnám magam elképzelni sem aktívnak. Nem tudnék uralkodni magam és még egy másik ember felett is.