1. Fejezet

2K 86 34
                                    

Telefonom hangos csörömpölésére ébredtem. 

-Jaj ne. - Nyögtem. Utálok ébresztőre kelni.

A nyáron költöztünk ide. És ma kezdem a középiskolát. Pff. Oltári. 

Némi remény azért él bennem, hogy valamivel jobb lesz mint a régi sulim. 

Ha nem zaklatnak és vernek meg majd minden nap már hurrá.Elvagyok én egyedül is, nem zavar ha nincs barátom. Csak hagyjanak békén. Ez minden amit szeretnék. 

Már nem bízom senkiben. 

Nem volt ez így mindig. Voltak barátaim, akikkel mikor valamelyikünknél összegyűltünk, filmeztünk, játszottuk a béna számítógépes játékokat. Aztán olyan 12 lehettem mikor észrevettem magamon, hogy valahogy mintha nem olyan lennék mint a többi fiú. A haverjaim kezdtek a lányok után forgolódni, de én valahogy erre nem éreztem késztetést. 

Szép apránként rájöttem miért. Rádöbbentem a tényre, meleg vagyok.

Nem igazán tudtam miként kezeljem ezt a dolgot.Rengeteget vívódtam magamban, mire úgy döntöttem elmondom a legjobb barátomnak. Ez óriási hibának bizonyult. Mert megígérte ugyan, nem mondja el senkinek, de mégis megtette.Pár nap és már csak a holdon nem tudták, hogy meleg vagyok. Diákok, tanárok, a portás, a büfés néni, de még csak az udvaros bácsi is értesült róla. 

Előbb csak szóban bántalmaztak, de nem sokáig érték be ezzel.Eljött az idő amikor majd minden nap meg is vertek. 

Egy ilyen alkalommal eltört a bal karom. A kórházból hazaérve anyám bejött a szobámba. Én pont az ablakon bámultam kifelé és azon gondolkodtam , miért vagyok én ilyen szerencsétlen. 

Jöttére megfordultam. Leült az ágyamra és megveregette maga mellett a helyet. 

-Na fiatalember. Leül. Magyaráz. És ne a szokásos "nincs semmi" rossz dumát add elő. 

Erre kitört belőlem a zokogás és lerogytam mellé az ágyra. Magához ölelt, a hátamat simogatta. 

-Fiam el kell mondanod. Ez nem mehet így tovább. Azt hiszed nem vettük apáddal észre, hogy hallgatag és visszahúzódó lettél? Azt hiszed elhittük a "leestem a lépcsőn" dumát, mikor kék zöld foltokkal jöttél haza? Ki vele fiam, mi az ördög folyik itt. 

Itt megtörtem. Mindent elmondtam anyámnak. Féltem mi lesz, ha megtudja, meleg vagyok. De el kellett mondanom. Akkor és ott nem tehettem mást. 

Mikor befelyeztem a mondókámat, megcsókolta a homlokom és végig simított az arcomon. 

-Bármi van,  te a fiam vagy.Ezen soha semmi nem változtat. Megyek, beszélek apáddal. Te pedig pihenj le. Ezzel kiment a szobámból. 

Valamelyest megnyugodtam és álmatlan alvásba zuhantam. 

Anyámék másnap beviharzottak az igazgatóhoz. Óriási botrányt csaptak. Ügyvédek lévén paragrafusok áradatát borították az igazgatóra. 

Még 1 hónap volt a tanév végéig. Anyáék balhéjának köszönhetően ez nyugalomban telt el. Magányosan, de legalább kezet nem mertek rám emelni. Persze félig suttogva be-beszólogattak, de már legalább nem vertek össze. 

Utolsó nap, ahogy sétáltam át az udvaron meglepetésemre az udvaros bácsi megállított. 

-Egy valamit jegyezz meg fiam. Soha semmilyen okból ne add fel magad.Ég áldjon fiam. 

Csendben bólintottam és kisétáltam az iskola kapuján. 

A nyár folyamán sok minden történt. A szüleim úgy döntöttek elköltözünk. 

A Büntetés (Jikook) Befejezett. Where stories live. Discover now