A Büntetés (Jikook) Befejezett.

13. Fejezet

Jimin szemszöge 

A szombat reggel úgy indult, hogy kilenc óra után nem sokkal felszólt a portás, hogy egy igencsak nagy hangú hölgy és egy őt csitítani próbáló férfi szeretne hozzánk feljönni. 

Egyből levágtam. Anya és apa. Nyilván értesítették őket, mivel kiskorú vagyok. Természetesen mondtuk a portásnak, hogy nyugodtan felengedheti őket. Majd gyorsan felhívtuk Jint, hogy ne kérdezzenek semmit, csak jöjjenek át gyorsan. 

Anyám olyan vehemenciával vágta ki az ajtót, hogy azt hittem leszakad a helyéről. 

-Ki művelte ezt veled?!?! És hogy az istenbe történhetett ez meg egyáltalán?!?! - kiabálta,majd Jk-támadt. 

-És te!!! Arról volt szó, hogy vigyázol a fiamra! Így néz ki ha te valakire vigyázol!?!? 

Szegény Jk köpni, nyelni nem tudott. És én sem. 

-Még ma hazaviszem tőled a fiam!!!! - folytatta, az anya tigrissé átavanzsált anyám. 

Na ezt azonban már nem hagytam szó nélkül. 

-Nem anya, nem költözöm haza, itt maradok vele. 

És ekkor lépett be Jin és Nam az ajtón. 

Anyám nem adta fel, próbált meggyőzni. 

-De kisfiam, itt nem vagy biztonságban. Ő tehet mindenről! - mutatott páromra. 

-Nem anya, tévedsz. Nem tehet semmiről. Ő vigyáz rám. - na ez úgy hatott anyámra mint olaj a tűzre és újfent kiabálni kezdett. 

-Miii!?!? Hogy vigyáz rád?!?! Hát rohadt szarul csinálja, mondhatom!!! 

Na itt volt az a pont amikor Jinnek leesett, hogy miről is van szó és nyugodt, de határozott hangon szól anyához. 

-Mrs. Park, kérem nyugodjon meg. Láthatja, hogy itt biztonságban van Jimin. Nem csak Jk, de mi is vigyázunk rá. És itt még az épületbe sem lehet csak úgy bejönni. Gondolom ezt meg is tapasztalta. 

-Igen meg. De amúgy maguk meg kicsodák? - kérdezte, kicsit higgadtabb hangon anya. 

Ahh tudtam én, hogy át kell hívni Jinéket. Jin nyugodt határozottsága a legtöbb emberre jó hatással van. Hálás tekintettel néztük rá. De nem csak mi. Apa is. Mikor anya épp olyan mint egy kitört vulkán, apa sem igazán mer megszólalni. 

-Jimin és Jk barátai vagyunk. Mi is itt lakunk a házban. - szólalt meg Nam. 

-És honnan az ismeretség? 

-Nos az egyetem mellett művészeti tantárgyakat tanítunk a középiskolában, ahová a fiúk járnak. 

-Aha. Ezt értem. Csak azt nem, hogy történhetett ilyen borzalom a gyermekemmel. - rogyott le a kanapéra, immáron megcsendesedve. 

-Elmagyarázná valaki? 

Mindenki helyet foglalt és szép sorban elmondtunk mindent. A két héttel ezelőtti fenyegetést, azt hogy mikor ki és milyen módon felügyelt rám. És hogy tényleg csak arra a néhány percre lettem egyedül hagyva az utóbbi két hétben. Főleg Jin beszélt. Láthatóan jó hatással van a stílusa anyámra. 

Mikor a mondandónk végére értünk a szüleimnek leesett az álla. Anyám úgy ledöbbent, hogy meg sem tudott szólalni. És ez nála már komoly szint. 

Apám törte meg a pár perces síri csendet. 

-És mond kisfiam miért nem szóltatok egyből a fenyegetés után? 

-Gondolkodtunk rajta, de aztán elvetettük az ötletet. Hivatalosan úgysem lehetett volna tenni semmit a fenyegetés miatt. Tanú nem volt rá és Jackson nyilván letagadta volna az egészet. Így csak a mi szavunk lett volna az övével szemben. Bizonyíték semmi.