Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

35. A barlang

Összeesek. Kezem alatt érdes, nyirkos sziklát érzek. Sós pára lengi be a levegőt, a távolban pedig egy sziklahegyet látok. Valahol a világvégén lehetünk.
Regulusra nézek, aki elfordul tőlem;
- Miért csináltad ezt? - kérdezem kétségbeesve.
- Tudom, hogy sosem engedett volna el! Így hát megparancsoltam Sipornak, hogy intézze el, ha te nem tudod. Ne aggódj nem lesz semmi baja, a barátodnak!
Legszívesebben lelökném azt a koszos manót a tengerbe, de lehet, hogy inkább az öcsémmel kéne kezdenem.
- Mégis mi ez a hely? - tápászkodom fel.
Nem érkezik válasz.
- Mi ez a hely, Sipor? - kérdezi meg Regulus is.
A manó reszketni látszik. Regulusnak igaza volt. Tényleg nincs valami jó bőrben. Vékony ujjaival a távolba mutat, ahol egy barlangot veszek észre.
- Oda rejtette el! - feleli rekedtes hangon a manó.
- Vigyél oda minket! - parancsolja Regulus.
Sipor engedelmeskedik. Az örvény újra beszippant minket és következőleg a parton rak le minket.
Sipor meghátrál.
- Én be nem teszem oda még egyszer a lábam, Gazdám! Már elmondtam mindent, amit tudok, de kérlek ne kényszeríts arra, hogy még egyszer bemenjek oda!
- Rendben! - bólint Regulus, hogy elhallgattassa a manót, majd határozottan így folytatja - Itt várj meg minket!
Sipor bólint, miközben a földet nézi lehajtott fejjel és hátrál pár lépést.
Regulus nem néz hátra. Egyenesen behatol a barlang belsejébe. Megszaporázom a lépteim és követem. Egyszer csak eltűnik a szürke ég a fejünk fölött és mindent a félhomály borít be. Meg kell, állapítsam, hogy ez, még a Black kúriánál is rémisztőbb hely!
- Érzed ezt? - kérdezi Reg, miközben hangja visszhangot ver a sziklákon.
- Igen, érzem! - felelem. Ez a mellkasomat összeszorító érzés, csakis a sötét mágia miatt lehet. A kövek csak úgy sugározzák magukból - Valóban jó helyen járunk!
Regulus tétovázik.
- Mi az? - kérdezem.
- Itt át kell jutnunk! - bök a fejével a tömör sziklafalra.
- Be tudjuk robbantani?
Regulus megrázza a fejét, majd egy pengét vesz elő talárja zsebéből.
- Mi a fenét művelsz?
De Regulus nem szól, csak végig húzza tenyerén a kést, mire kiserken a vére. Felszisszen.
- A behatolónak meggyengülve kell belépnie! - magyarázza - A vér az áldozat! - azzal sebes tenyerét hozzá érinti a falhoz, mire kis kövek kezdenek leomlani róla. Majd egyre nagyobbak. Regulusszal hátrálunk pár lépést. Az egész fal leomlik előttünk.
A szemünk előtt a barlang egy újabb része tárul fel. Egy sokkal sötétebb és misztikusabb része.
Regulus rám néz, mire bólintok. Elővesszük a varázspálcáinkat és egy-egy Lumos elmormolása után bebotorkálunk az ismeretlen helyre.
- Mutasd a kezed!
- Nem vészes! - sziszegi.
Megragadom a bal kezét, amiből még mindig csöpög a vér.
- Ferula! - pöccintek rá a pálcámmal, mire a sebre egy szoros fehér kötés kerül.
Regulus megszemléli a művem
- Kösz - motyogja.
Nagyon idegesnek tűnik, de próbálja leplezni. Nem is csodálom, az én gyomrom is remeg.
A belső barlangrész csúszós és nyirkos. A hideg szinte a csontomig hatol. Minden lépésünkre nagyon oda kell figyelnünk, nehogy elessünk. Hiába világít a pálcám, míg így is csak az orromig látok.
- Voldemort nehezen megközelíthetővé akarta tenni a medált. Tele csapdákkal és próbákkal.
- Vajon azt is egy próbának szánta, hogy ne essünk orra?
- Vigyázz! - szól rám Reg, még épp időben. Közvetlenül a lábam előtt egy nagy tóra leszek figyelmes. Mintha a semmiből került volna oda. Nem vagyok benne biztos, hogy tó, de valamiféle fekete víz. Hátrálok pár lépést.
- És most hogyan tovább? - kérdezem tanácstalanul.
- Sipor azt mondta lesz itt egy hajó - magyarázza Reg.
- Hát az nincs!
Regulus óvatosan a part szélére áll. Kinyújtja a varázspálcát tartó kezét és hallom, ahogy egy bűbájt mormol.
- Mit csinálsz?
De nem érkezik válasz. Egyszer csak egy lánc emelkedik ki a vízből.
- Fogd meg! - utasít.
Undorítóan nyálkás és rozsdás tapintása van a fémnek, de nem tiltakozom. Ketten együtt húzni kezdjük mígnem egy kisebb ladik bukkan ki a vízből.
- Ez ám a lélekvesztő! - próbálom oldani a feszültséget, de Regulus nem felel. Mióta beléptünk a barlangba feltűnően csendes.
Mikor beszáll a csónakba egy másodpercig azt hiszem ott hagy, így gyorsan követem. A csónak meginog alattunk. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, mindkettőnket elbír, de el kell, hogy bírjon! Idő közben rájöttem, hogy honnan érezni a sötét mágiát. A vízből! Biztosan nem mártóznék meg benne! Bírd ki kiscsónak!
A ladik megindul, de nem magától. Regulus irányítja varázslattal és úgy látom nagyon koncentrál. Fogalmam sincs hova visz, vagy pontosan mit keresünk. Ez a barlang hatalmas, Voldemort akárhova elrejthette a medált! De Regulus tudja mit csinál! Legalább is úgy fest...
Hirtelen nyugtalanság fog el. Egy nagyon különös nyugtalanság. Egyfajta deja vu, pedig még sosem jártam ezen a helyen!
Személyesen nem is, de álmomban, már lehet!
Álom.
Igen, én már álmodtam erről a helyről! Hirtelen minden eszembe jut és a szívem hevesen zakatolni kezd. Regulus felé pillantok, aki háttal áll nekem. Egyszer csak egy derengő fényt látok a távolból. Olyan halovány, hogy alig látni, de sejtem, hogy az úticélunkat jelzi.
A hajó nekiütközik valaminek. Először azt hiszem valami az utunkat állta, de nem. Csak megérkeztünk.
- Ez az? - kérdezem.
De Regulus nem felel, csak kilép a partra. Habozás nélkül követem.
- Reg! - szólok utána.
A fiú nem fordul meg.
- Regulus! - szólok immár határozottabban.
A fiú végre megtorpan.
- Miért van rám szükséged ehhez a küldetéshez?
Regulus ökölbe szorítja a kezét. A derengő pálca fényében is jól látom, hogy minden porcikájában reszket.
- Hogy segíts ezt az egészet véghez vinni!
- Micsodát?
- Ami most következik! - azzal megfordul és tovább folytatja útját a sikamlós köveken.
A kis sziget tetején megpillantom azt a fényesen derengő követ, amit már a hajóból is láttam. Ahogy közelítünk úgy érzem minden lépésnél, hogy a sötét mágia egyre jobban és jobban kiszorítja a levegőt a tüdőmből.
- Ez az - jelenti ki zihálva Regulus.
A kő tetejébe egy tálkát vájtak, ami ugyan olyan vízzel van tele, mint a tó is.
- Ez méreg?
- Igen! És halálos! Sipor majdnem belehalt.
- Meg kell inni?
- Az egészet! Csak így hatástalaníthatod a varázst! Máskülönben a méreg újratermelődik a tálban és sosem szerezzük meg a medált!
Az ujjammat óvatosan hozzáérintem a vízfelszínhez, de az ebben a pillanatban, mintha megkeményedett volna.
- Mondtam, hogy meg kell inni! - ingatja a fejét Reg és a kezében megpillantok egy kagylóhéjra emlékeztető kelyhet, amit a tál széléről emelt el.
- Rendben! Akkor én! - kapom ki a kezéből a kelyhet. Határozottan belemerítem a vízbe és belekortyolok.
Az ital végig marja a torkom. Heves köhögőroham tör rám és kiejtem a kagylót a kezemből.
- Ariah! Mi a fenét csináltál? Ennek nem így kellene történnie! - Regulus hangja pánikszerűen cseng - Most már neked kell meginni!
Lerogyok ankő mellé. Lepillantok a kezemre és látom, hogy látványosan remeg. Az egész bensőm reszket.
- Ne haragudj! - szabadkozik Regulus, kezében egy újabb adagot látok a méregből. Az arcáról keserűséget és pánikot olvasok le. Mikor a számhoz emeli a kelyhet a méreg újra végig égeti a nyelőcsövemet.
- Sajnálom, hogy keresztbe húztam a számításaid! - préselem ki a szavakat dadogva - De elegem van abból, hogy más bábja vagyok!
Regulus mélyen veszi a levegőt.
- Hatalmas ostobaságot csináltál! - hadarja, majd újabb adagot önt a számba.
- Ha nem teszem meg - dadogom kiszáradt ajkakkal - Te hallsz meg!
Felkiáltok a fájdalomtól. Egyszer csak minden elmosódik körülöttem. Hallucinálok és szédülök. Annyira fájnak a végtagjaim, hogy le akarom vágni a karomat, csakhogy ne érezzem a fájdalmat!
- Még egy kicsit bírd ki! - hallok egy hangot, ami mintha a túlvilágról szólna. Újabb adag méreg kerül a számba, ami ezúttal teljesen elhomályosítja a látásomat. A szemem mintha ki akarna folyni a helyéről. Nem érzem a testem. Mintha lebegnék a föld fölött.
- Már csak egy van! Ígérem! - szól ismét a túlvilági hang - Ariah? Ariah, hallasz? Ariah!
Nem tudok reagálni. A hangok csak foszlányok körülöttem.
- Ariah! ARIAH! - kiált rám valaki.
- Ölj meg - préselem ki a szavakat magamból - Ölj...
- Ez az utolsó! Ez az utolsó!
Már nem érzek semmit. Csak mozdulatlanul terülök el a földön. Minden forog körülöttem. Mintha egy örvény magával szippantott volna. Nem érzem a tagjaim. Nem tudok megmozdulni.
- Ariah, ne! Kérlek, térj magadhoz! Ennek nem így kellene lennie... - zokogja a túlvilági hang - Nekem kellene meghalnom! Én megérdemelném! Te nem! Úgy sajnálom! Annyira sajnálom!
Egy könnycsepp csordul az arcomra.
- Vizet - motyogom - Vizet!
- Vizet... - ismétli a túlvilági hang - Hozom!
Nem tudok megmozdulni. Mintha ólomsúlyok nehezednének a végtagjaimra. Ez az érzés az egész testem fölött átvette az uralmat.
A szemeim le akarnak csukódni. Egyszerűen nem bírom nyitva tartani őket! Pedig muszáj!
Csak egy kicsit kell kitartanom! Ha iszom egy kis vizet, akkor jobban leszek! De hol van már a víz? Nem hallom a túlvilági hangot. Csak a tó zúgását mellettem. Mióta zúg egy tó? A tavak nem zúgnak. Hol van már a segítség?
A segítség cserben hagyott! Én pedig nem bírom tovább nyitva tartani a szemem.