Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

10. Bájitalok mestere

Másnap korábban kelek, mint a szobatársaim, hogy elkerüljem a beszélgetést és eldöntöm, hogy ezentúl minden reggel így fogom csinálni.
Még szinte a Nap sem kelt fel. Álmosan ülök az ágyam szélén és a kezemben lévő fiolát bámulom. A varázsmegkötő lé van benne, amit otthonról hoztam. Meg kéne innom, de nem akarom! Nem szívesen nyomom el az erőm, de ha nem teszem árthatok másoknak! Végül mégiscsak lehúzom a förtelmes ízű bájitalt. A szám elé szorítom a kezem és próbálok nem köhögni. Miután csillapodik az íz elrakom a fiolát és átöltözöm. Úgysincs ma olyan óránk, ahol varázsolni kéne, de varázslé nélkül se menne, szóval teljesen mindegy!
Mikor lemegyek reggelizni csak pár lézengő diákot találok a nagyteremben. Ezen meg sem lepődöm, hiszen, mint említettem tényleg nagyon korán van. Csoda, hogy egyáltalán bárkit is itt találok. Mielőtt az üresen álló Mardekár asztalhoz sétálnék megpillantom Remust, aki épp egy könyvét bújja. Az arca neki is álmos és még a haja is kócos. Aranyosnak találom a helyzetet, de próbálom megállni kuncogás nélkül. Úgy gondolom odamegyek hozzá, mert nem akarok egyedül reggelizni. Úgy sincs más griffendéles a láthatáron, aki megszólhatna érte. Remélem Remus sem fog.
- Jó reggelt! – köszönök, mikor leülök elé.
Remus összerezzen, mikor felnéz. Majdnem elbóbiskolt a könyv fölött és gyanítom pont rám számított a legkevésbé.
- Jó reggelt! – motyogja álmos hangon.
– Csak nem te is koránkelő vagy?  
- Valami olyasmi – mosolyodik el.
- Mit olvasol? – kérdezem kíváncsian
- Semmit! – csukja be gyorsan a fekete könyvet és úgy tesz, mintha nem is olvasott volna. A tekintetemmel pont elkapom a címét: Sötét mágia és hatástalanítása.
Eszembe jut, hogy egy ilyen könyvet láttam tegnap Regulusnál is. A gondolataim egyből ezen kezdenek pörögni és csak meredten bámulok magam elé.
- Szerettél volna valamit mondani? – kérdezi udvariasan Remus.
- Nem szeretek egyedül enni. A Mardekár asztalánál meg főleg nem – vallom be, majd egy hirtelen ötlettő vezérelve rákérdezek; - Miért olvasol a sötét mágiáról?
- Öm, csak Mr. Roovel órájára kell – feleli, de nem tűnik valami meggyőzőnek.
- Nekünk nem kell elolvasni! Mr. Roovel egyáltalán nem tűnik olyan tanárnak, aki plusz olvasmányokkal halmozná el a diákjait – puhatolódzok tovább, miközben egy omlettet teszem az előttem lévő tányérra.
- Miért érdekel annyira mit olvasok? – kérdezi kicsit morcosan.
- Mert az öcsémnél is ugyan ezt a könyvet láttam.
Remus megütközve néz rám, de nem felel, csak nagyot hörpint a teájából.
- Igazából nem érdekes – legyintek – Tegnap sikerült móresre tanítanod Jamesszéket? – terelem békésebb vizekre a beszélgetést.
- Mármint az arrogáns barátaimat? – a szája sarkában egy mosoly bujkál.
- Nos, igen, talán nem kellett volna úgy rád szólnom.
Remus elmosolyodik és látom rajta, hogy egyáltalán nem haragszik, amitől megkönnyebbülök. Tényleg nem szeretnék konfliktust senkivel!
- Én már el is felejtettem – legyint – Tudom, hogy csak a bátyádra haragudtál és nem rám.
- Tudod? – köszörülöm meg a torkom és fészkelődni kezdek.
- Igen, Marlene elmondta, hogy kissé hullámzó a kapcsolatod Siriusszal.
- Így is nevezhetjük – bólintok.
Ekkor Remus felkapja a fejét a nagyterem ajtaja felé. Én is követem a pillantását. Az emlegetett bátyám áll a folyosón, mellette James-szel. Sirius minket bámul, idegesen toporogva, majd sarkon fordul és eltűnik egy másik folyosón. James értetlenül forgatja a fejét köztünk és Sirius távolodó alakja közt, de végül az utóbbit követi.
Összeszorítom a szám, de nem szólok, pedig nagyon szívesen a bátyám után mennék. Felpattanok és ott akarom hagyni a Griffendél asztalát.
- Hova mész? – kérdezi Remus.
- Csak a Mardekár asztalához – felelem – Sirius addig nem jön ide, amíg én itt vagyok.
Remus lehatja a fejét én pedig tovább állok.
Mondhatom nem kellemes érzés, hogy mindkét testvérem kerül, bár Regulustól már eddig is megszokhattam.

Marlennel együtt ülök az első óránkon, ami mágiatöri. Binns professzor tanítja, aki nem mellesleg egy szellem, ami még számomra is különös. De az még inkább az, hogy egy olyan csodálatos tantárgyat, mint a történelem, hogy lehet ilyen monotonon és unalmasan tanítani? Majdnem elalszom órán, noha a mágiatöri igencsak szeretem. Az egész történelmét kívülről fújom a varázslóvilágnak, hiszen a Black házban olvasással ütöttem agyon az időt, sokszor történelmi könyvekkel. Binns nemsok újat tud mondani, így meg sem próbálok figyelni. A tekintetem minduntalan a kviddics pálya felé kalandozik, ugyanis a teremből tökéletes kilátás nyílik rá. Még sosem láttam élőben kviddics pályát és lenyűgöz a látványa. Annak ellenére, hogy varázslók közt cseperedtem fel nemigazán ismerem a kviddics szabályait. A bátyám nagy kedvelője a sportnak, de mi Regulusszal sosem rajongtunk érte. Legalább ebben az egyben megegyezünk.
Észre sem veszem és vége is az órának. Mágiatörit egy rúnaismeret, majd egy mugli ismeret követi, de a mai tanórák közül mégis a bájitaltan bizonyul a legizgalmasabbnak, noha sosem rajongtam érte. Az anyámra emlékeztet.
A tárgyat a Mardekár házvezetője Lumpsluck professzor tartja egy pincehelységben, ami kísértetiesen hasonlít a Black házban lévőre, annyi különbséggel, hogy sokkal rendezettebb és nagyobb is annál.
Lumpsluckkal még nem találkoztam, csak az étkezésekkor láttam a tanári asztalnál. Egy hatvan év közeli kopaszodó férfi, aki nemigen sorolható a vékony emberek közé. Kedves mosoly ül az arcán és nagyon barátságosnak tűnik, ami kellemes csalódással tölt el, mert a Mardekár házvezetőjét egy mogorva, hórihorgas, bunkó tanárnak képzeltem el.
- Köszöntelek benneteket a tanév első bájitaltanóráján! – mosolyog Lumpsluck.
– Ugyebár mondanom sem kell, hogy RBF év elé néztek, ami kemény tanulást igényel, de ne aggódjatok, mert az én órámon mindent meg fogtok tanulni, egy várakozáson felüli RBF-hez és egy kevéske pluszmunkával még a kiválót is elérhetitek! – nevetgél.
- Először is, a vizsgán igen gyakran előforduló varázslevet fogunk elkészíteni, ami nem lesz más, mint az élő halál eszenciája!
Többen is felszisszenünk. Ez a főzet híres bonyolultságáról és arról, hogy nagyon könnyen elrontható! Ja, és nem beszélve arról, hogy halálos!
- Tudom, tudom! – emeli fel védekezésképp kerek tenyerét Lumpsluck – De, hogy egy kicsit jobban ösztönözzelek bennetek a munkára, aki hibátlanra készíti a főzetet jutalom vár, de hogy mi, azt majd később árulom el! Legyen meglepetés! – nevetgél megint – Most pedig, – előkapja a varázspálcáját és a tábla felé int vele– láthatjátok a receptet! Lássatok munkához!
A csoport mocorogni kezd és az összetevőket kezdi keresgélni a teremben. Én először leírom a receptet a jegyzettömbömbe. Marlene felesleges lépésnek tartja, de ha valóban gyakori elvárás RBF-en, akkor jó, ha feljegyzem magamnak.
Az összetevők feléről még életemben nem is hallottam! Valóban nagyon bonyolult és már előre látom, hogy sokat fogok szenvedni az elkészítéssel, ha egyáltalán eltudom készíteni.
- Tessék! Hoztam neked is mindenből – teszi le az asztalomra Marlene az alapanyagokat.
- Ó, köszi! – pillantok fel a jegyzettömbömből.
Marlennel igencsak meggyűlik a bajunk az alaplével. A macskagyökér és az aszfodélosz vizes oldata csaknem akar bebarnulni, pedig az előírt háromperces keverés helyett, már így is öt perce kavargatom. Szegény Marlené teljesen kifehéredett és olyan hatást kelt, mintha a folyadék folyamatosan tűnne el az üstből.
- Mi lesz már?!
- Lassabban McKinnon kisasszony! – inti Lumpsluck – A bájitalfőzéshez türelem kell!
- A türelmem épp eltűnni látszik! - nagyot sóhajt és feladja az egészet. De én tovább próbálkozom.
Lumpsluck az én munkámat is megszemléli, de fintorgó arcát látva semmi jóra nem számítok.
- Használt mandragóratejet a főzetben? – szippant a levegőbe.
- Nem, uram! – felelem meglepetten, mert biztosra veszem, hogy csak olyan alapanyagot használtam, ami a táblára fel van írva.
Lumpsluck hümmög egyet, majd tovább áll a következő asztalhoz.
Folytatom a bájitalfőzést, de erre Marlenet már nem tudom rávenni. Hagyom az alaplevet úgy ahogy van és nekiállok a mákonybab felaprításának, amivel igencsak megszenvedek. Többször is beleszúrok az ujjamba, mert a baba ide-oda mocorog a kezem alatt. Pedig a leve nélkülözhetetlen a főzethez! Ekkor Lumpsluck bejelenti, hogy vége az órának;
- Az időnk lejárt! Az alaplevet pihentetni hagyjuk a következő óráig! Kérlek öntsétek bele egy fiolába és egy pergamennel ellátva tegyétek le az asztalomra! – majd felemeli a pálcáját, mire az asztalokon éktelenkedő rendetlenség egy csapásra eltűnik.
Sóhajtok és feladom a mákonybabbal való szenvedést. Gyorsan ráfirkantom egy pergamenre a nevem és kiviszem vele a főzetem.
Épp visszamennék az asztalomhoz összeszedni a holmimat, mikor Lumpsluck megszólít;
- Black kisasszony! Csak egy szóra!
Intek Marlennek, hogy menjen csak, majd Lumpsluckhoz fordulok, aki szórakozottan pakolgatja a fiolákat.
- Nem szeretném sokáig feltartani, csak meg szeretném kérdezni, hogy sikerült-e már beilleszkednie? – kérdezi kedvesen mosolyogva.
- Úgy gondolom igen – felelek kimérten, mert nem szeretném elárulni, hogy valójában egyáltalán nem találom a helyem.
- Na és a bájitaltan? Mennyi tapasztalata volt a tárggyal korábban?
- Az anyám nagy szakértője a bájitaloknak – adom meg a kitérő választ.
- Az pompás – mosolyodik el – Tudja Ms Black, nagyon örültem, mikor a süveg a Mardekárba osztotta be! Az öccse általában elég rosszkedvű, gyakran van egyedül. De így biztosan nem lesz magányos!
Próbálok nem olyan meglepett arcot vágni, mint amilyen valójában vagyok. Sosem hittem volna, hogy Reggie magányos.
- Igen, biztosan! – hagyom rá, mert jobbnak látom, ha nem kezdem el részletezni a zavaros kapcsolatomat az öcsémmel.
Lumpsluck az órájára pillant;
- Nos, nekem mennem kell! Örülök, hogy szót váltottunk! További kellemes napot!
- Önnek is, professzor! – azzal elhagyom a bájitaltan termet.  

Nap végén a vacsorán épp arról panaszkodom Marlennek, hogy mennyire meggyűlt a bajom a bájitalkészítésével;
- Nekem mondod? – vonja fel a szemöldökét – Te egyáltalán fel tudtad vágni azt a babot?
- Egy vágást sem ejtettem rajta! Ellenben a kezemen – mutatom meg neki a harci sérüléseket.
Marlene helyet foglal a griffendélesek vidám gyűrűjében én pedig a mardekárosok komor asztalánál és nem tudom miért, de Perselus mellém ül. Próbálom megtartani tőle a lehető legnagyobb távolságot, de a fiú látszólag nem érzi magát zavartnak, így próbálok nem foglalkozni vele.
A vacsora ezúttal is isteni! Végre van étvágyam és annyit eszem, hogy a végére meg is fájdul a hasam. De nem tehetek róla, ha csokipuding a desszert! Ez az egyetlen szenvedélyem az életben!
- Hallom nem mennek valami jól az első napok – jegyzi meg Perselus mellettem.
- Ezt meg hogy érted? – kérdezem teli szájjal és összevont szemöldökkel. Határozottan úgy nézhetek ki, mint egy morcos óvodás.
- Meghallottam, amikor az élő halál eszenciájáról panaszkodsz.
Megütközve nézek rá és nagyot nyelek.
- Nem is mondtam, hogy melyik bájitalról van szó!
- Tudom kívülről az összes bájitalt! Az ötödévesek csak az élő halál esszenciájához használnak mákonybabot!
- Az jó, ha ilyen szakértő vagy – felelem félvállról, azzal nem törődve Pitonnal, tovább kanalazom a pudingom.
A fiú azonban kisvártatva újra belém köt;
- A kezedből látom, hogy meggyűlt vele a bajod! – a hangjában semmi együttérzés sincs, sőt inkább kárörvendő. Gyorsan ökölbe szorítom a tenyerem, hogy ne lássa a vágásokat.
- Nem lehet mindenki profi! – felelem hetykén.
- De nem árt, ha ismersz olyat, aki igen!
Nem értem pontosan mire akar kilyukadni, de nem is érdekel. A vacsorának vége és lassan szedelődzködni kezdenek a többiek. Én is felállok, de Piton még utánam szól;
- Azért elfogadsz tőlem egy tanácsot?
- Mivel kapcsolatban?
- Az esszenciával kapcsolatban, amin dolgozol. A mákonybabot ne vágd fel! Inkább nyomd össze, akkor több levet ereszt.
Szórakozottan bólintok. Majd meglátjuk, hogy beválik-e.
- Az információért cserébe kérnék valamit!
- Tőlem? – kérdezek vissza meglepetten.
- Igen! Ezt oda kéne adnod Lilynek! – szinte suttogva beszél, de a zajongások ellenére is tisztán lehet érteni. Egy kis papírdarabot vesz elő a talárja zsebéből.
- Mi ez?
- Azzal ne törődj! – ripakodik rám – Csak add oda Lilynek! Tudom, hogy barátok vagytok.
- Ez nem teljesen igaz, mert Lily legjobb barátja valószínűleg Marlene – morfondírozok.
Piton a szemét forgatja jelezve, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy ki kinek a barátja;
- Marlene megbízhatatlan. Nagyon cserfes és pletykás!
Szóval nem akarja, hogy bárki is elolvassa a levelét! – morfondírozok tovább.
- Rendben! – bólintok, bár kicsit rosszul esett, amit Marlenről mondott- Eljuttatom Lilyhez!
- De egyenesen az ő kezébe add! – köti a lelkemre.
Nem állom meg, hogy ne mosolyodjak el, mire Piton bosszús arcot vág.