Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

29. A bűnös testvér

A ház csendesnek tűnik. Talán túl csendesnek. Hideg szél lengedezik a kertben, ami az arcomba fújja a tincseimet. Bátortalanul Remusra nézek. A fiú megrázza a fejét.
- Várj! - szól, amikor a kezem már a kilincsen van - Majd inkább én!
Remus varázslattal felnyitja az ajtót, de nem lép be. Mindketten várunk. Remus tesz pár bátor lépést előre. A padló megnyikordul a lába alatt. De semmi sem történik. A ház teljesen kihaltnak tűnik.
- Jól, van! Gyere! - int felém, de a hangját még mindig suttogóra fogja.
Követem a fiút, de a hallban megtorpanok.
- Nincs is itt senki! - ezt már normális hangerővel mondom.
- Lehet, hogy nem erre a helyre gondolt.
- A levélben az állt, hogy „gyere haza"! Mi van, ha már távozott?
Ekkor padlónyikorgásra leszünk figyelmesek. Sipor tipeg oda elénk.
- Regulus gazdámat keresik? - kérdezi riadtan a manó. Az egyik kezét erősen a bal szemére szorítja.
- Igen! Hol van? - kérem számon.
- Most nem lenne tanácsos felmenni hozzá! Most nagyon nem lenne tanácsos! Ott van vele az az áruló is! Ő tette ezt velem, hogy félre állítson! - veszi le a kezét a szeméről, ami csúnyán be van dagadva - Nagyon mérges! Nagyon, nagyon mérges!
Remusra nézek és tudom, hogy egyre gondolunk. Gondolkodás nélkül felszaladunk a lépcsőn. Fülünket egyből veszekedés hangja csapja meg.
- ... azok után, amit ezzel a családdal tettél, csak állsz ott és beszélsz és beszélsz! - szűrődik ki Regulus hangja a szobájából.
- Fogd be! - válaszolja egy ingerült hang. Sirius az.
- Azért jöttél, hogy elmondd a véleményed rólam? Vagy azért, hogy megbánt bűneidet? - kérdezi Regulus szarkasztikusan. Hangja remeg az indulattól.
Sirius felnevet.
- Nekem nincsenek bűneim! Én a jó oldalt választottam!
- És nézd meg mire mentél vele! - kiáltja el magát Regulus és hallom, hogy mérgében az asztalra csap.
Felsikkantok. Remus lefogja a karom, de feleslegesen. Tudom, hogy most nem lenne tanácsos rájuk rontani.
- Néz. Meg. Mire. Mentél. Vele! - hangsúlyoz ki minden szót Reg - Cserben hagytatok! Mindketten! Meg sem engedtétek, hogy elmagyarázzam miért tettem, egyből én lettem a rosszfiú! A bűnös testvér!
Visszafojtott lélegzettel hallgatjuk Regulus szavait. Úgy hallom Sirius sem tud igazán szóhoz jutni.
- Öcsém...
- Én senki nem vagyok a számodra! - Regulus hangja egészen beletörődve cseng.
Ekkor Sirius kiviharzik a szobából. Arca feldúlt, szemei vörösek. Mikor megpillant minket teljesen ledöbben.
- Ti meg mi a fenét kerestek itt?!
- Regulus azt mondta beszélni akar velem - felelem csendesen.
- Szóval veled is... - Sirius nagyot nyel - Sok sikert hozzá!
Azzal leviharzik a lépcsőn.
- Sirius! - fordulok utána, de a fiú nem áll meg.
- Várj! Sirius... - Remus iramodik utána.
Az ajtó megnyikordul mögöttem.
- Ariah?
Megpördülök. Regulus dugja ki a fejét szobája ajtajából.
- Reggie! - sóhajtok fel megkönnyebbülten, noha az arcát elnézve, inkább aggódnom kéne. Egészen betegnek tűnik.
- Azt hittem nem jössz el.
- De itt vagyok!
Regulus kitárja az ajtót, jelezve, hogy bemehetek. Egyből lehuppan az ágyára és kezébe temeti az arcát.
- Mi történt veled? - kérdezem csendesen.
- Sok minden! Több, mint amivel most meg tudnék birkózni.
- És nem hagylak csendben!
Regulus fújtat egyet.
- Igen? Pedig pontosan ezt csinálod! Én ott voltam neked, amikor segítségre szorultál! De te hol voltál, amikor nekem volt szükségem rád?
Szavai darabokra törik a szívem.
- Menj el! Kár volt visszajönnöd! Ha anyánk itt talál, téged is kitagad!
- Nem érdekel! Azt mondtad, hogy mindent megmagyarázol!
- Nincs mit mondanom! - hajtja le a fejét.
- De igen! Miért tetted? Miért árultál el bennünket? Tudhattad, hogy Sirius és én sosem állnánk át Voldemort oldalára!
- Mert nem volt más választásom Ariah! - pattan fel - És nektek sem volt!
- De igen! Mi megszöktünk!
- És most bujkálhatsz életed végéig a halálfalók, és a családod elől! Gratulálok! Ugyan olyan ostoba vagy, mint Sirius!
- Szóval te csak ezért tetted? Hogy ne tagadjanak ki a családból?
- Természetesen nemcsak ezért! - ismeri be - Hanem mert én így láttam jónak! A Nagyúr minden idők legnagyobb mágusa! Ő változást tudni a világra. Én hiszek abban, hogy képes rá!
Elgondolkodva hallgatom a szavait. Már most úgy beszél, mint egy igazi megszállott.
- Szóval... te is halálfaló lettél, igaz?
- Nem én vagyok az első a családban- von vállat, mintha ez mentség lenne - Bellatrix már rég megkapta a jegyet, ő szervezett be év elején. Engem, Yaxleyt, Lestranget és a Nott ikreket. Tudtam, hogy meg fogom kapni a jegyet, csak az volt a kérdés, hogy mikor.
Szóval ezért töltött azzal a társasággal annyi időt Reg. Így már mindent értek.
- És akkor Bellatrix miért nem volt ott a bálon?
- De ott volt! Ő, Narcissa és Malfoy is! Csak ők a halálfalókkal érkeztek. Az álarcosokkal. Ahogy Mr. Roovel is!
- Mit tudsz arról a szörnyetegről? - kapom fel a vizet.
- Ő a Nagyúr egyik bizalmasa. Ha minden igaz, neki lett volna a feladata, beszervezni téged.
- De elbukott.
- A Nagyúr cseppet sem örült neki.
- Voldemort tud rólam? - kerekedik el a szemem.
- A Nagyúr mindenről tud! Tudja, hogy mardekáros vagy és azt is, hogy Black! És hogy képes vagy a jövőbe látni!
- Pedig ezt senkinek nem mondtam el eddig! - csattanok fel. Még Regulusnak sem.
- A Nagyúrnak ott is vannak kémjei, ahol nem is sejtenéd! Láthatod, hogy milyen nagy az ereje és befolyása. Hamarosan uralma alá fogja vonni a Varázslóvilágot és ti, akik ellenálltok neki... Te és a barátaid nem menekülhetnek sokáig! - Regulus sóhajt. Áthatóan, szinte könyörögve néz a szemembe -De még nem késő meggondolni magad! Még átállhatsz a Nagyúr oldalára! Hidd el, nem olyan rossz ez, mint gondolnád!
- Beleégetett a bőrödbe egy fekete halálfejes kígyót! - sziszegem - Aztán megölt egy ártatlant! Ne mondd nekem, hogy nem olyan rossz!
- Nem volt ártatlan! Ellenszegült a Nagyúrnak.
- Hát persze! - pattanok fel dühösen, miközben az érzelmek és kimondatlan szavak csak úgy tombolnak bennem - Ez a beszélgetés sehova sem vezet!
- Várj! - kiált utánam. Tekintete még mindig esdeklő - Kérlek gondold át! Kérlek, legyen eszed! Nem akarok ellenetek harcolni! Azt hittem megértitek majd!
Egy másodpercre úgy teszek, mintha fontolóra venném az ajánlatát.
- Te képes lennél arról meggyőzni, hogy egy gyilkos oldalára álljak?! Ezért hívtál ide?! - sziszegem - Mi van, most hirtelen fontos lettem a számodra? Csak félsz, hogy egyedül maradsz! Azt mondod nem akarsz ellenem harcolni, pedig egész életedben ezt csináltad! Mindig is az ellenségedként tekintettél rám! - azzal sarkon fordulok és egy erős szélfuvallatra az ajtó becsapódik utánam olyan erővel, hogy majdnem kitörik a helyéről.
Letrappolok a lépcsőn. Könnyek peregnek le az arcomon, de inkább dühös vagyok semmint elkeseredett.
A hallban Remus várakozik. Idegesen járkál fel-alá, miközben a kezét tördeli. Mikor megpillant odasiet hozzám.
- Jól vagy? - kérdezi bátortalanul.
- Hol van Sirius?
- Már elment! Nem bírt itt maradni.
- És nem is akart velem beszélni?
- Azt üzeni, hogy Potterékhez költözött. És hogy nagyon sajnálja, ami történt.
- Sokra megyek a sajnálatával, mikor egy háború küszöbén állunk!
- Szerintem a háború már elkezdődött!

Tudom, hogy ez a rész egy kicsit sok lehetett érzelmileg, de nem kecsegtethetlek titeket azzal, hogy "majd a következő vidámabb lesz", mert nem! Mind tudjátok milyen részek jönnek ezután, szóval hamarosan készíthetitek a 100as zsepiket...