Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

12. Ködös jóslatok

El is érkezett a várva várt bájitaltan óra, bár nekem mostanra olyan sápadt lehet az arcom, mint egy szellemnek! Hogy miért? Az egész a jóslástannal kezdődött...

Ez volt az év első jóslástan órája és szó se róla, hogy én mennyire vártam már! Mindig is érdekelt ez a tudomány, - amit persze sokan megkérdőjeleznek – de titkon abban bíztam, hogy itt választ kaphatok a rémálmaim jelentésére, már ha egyáltalán van nekik.
De itt nem ez történt!
A tanárnő Cassanra Augur egy tömzsi, kerek arcú, lila turbánt viselő nő, aki ki se látszik a különböző ékszerek és talizmánok sokasága alól.
A jóslástanterem az egyik szűkös toronyban kapott helyet. Egzotikus illatú füstölők lengték körbe a helyet, ahol főleg a lila és piros szín dominált.
- Gyertek csak! – invitált vigyorogva Augur professzor – Nem kell félnetek!
A társaság bemerészkedett a szeánszot megidéző helységbe, majd helyet foglaltunk egy-egy túlzottan is csicsás díszpárnán.
- Bátran csak bátran! – intett kedvesen, talán kicsit túlzottan is lelkesen – Helyezzétek magatokat kényelembe! A jósláshoz fontos, hogy otthonosan érezzétek magatokat!
- Ezt max ő nevezheti otthonosnak! – súgta Marlene a kelleténél kicsit hangosabban - Ki se dugja innen az orrát, mert az „Megtörné az auráját” – imitálta affektálva, mire kuncogni kezdtünk. Persze ez a professzornak is egyből feltűnt és nem hagyta szó nélkül;
- Nos igen, úgy látom Marlene idén sem mutatja a csíráját sem a jóslás képességének!
Többen is kuncogni kezdtek, de Marlene nem zavartatta magát.  
- Az első órán a jósgömbből fogunk jövendőt mondani! Ez a jóslás legalapvetőbb és jóllehet legismertebb formája! Na de vajon ti is ismeritek-e eléggé a jósgömb rejtelmeit, ami mögött tévedhetetlenül ott a jövő? Nem, nem, nem! – ripakodott rá az egyik hollóhátas fiúra, aki elő merte venni a tankönyvét- Az maradjon csak a táskában! Csak összezavarja az elmét! A jóslás nem egy olyan tantárgy, amit könyvekből meg lehet tanulni! Belülről kell jönnie!
- Akkor mégis mit csináljunk? – tette fel a kérdést Yaxley cseppet sem kedvesen.
- Gondoljanak a jövőjükre! – felelte a jósnő, azzal becsukta a szemét és teljes átéléssel folytatta – Képzeljenek maguk elé egy konkrét dolgot, amit meg akarnak tudni a gömbtől és ne hagyják, hogy más gondolatok megzavarják. Ha megvan a gondolat, tegyék a kezüket a gömbre és fejtsék meg, vajon mit akar üzenni az univerzum!
- Felőlem kezdheted! – adta nekem az elsőbbséget Marlene, ugyanis őt látszólag egyáltalán nem érdekelte a jóslástan, ellentétben velem.
- Remek! – izgatottan fészkelődtem a helyemen, majd lehunytam a szemem és egy konkrét dologra próbáltam gondolni a jövőmből, ami elég nehéznek bizonyult. Hiszen a jövő elég képlékeny. Ám mégis találtam egy gondolatot, ami az elmúlt időben igen sokat járt a fejemben. Mégpedig az, hogy ki fogok-e békülni valaha is Sirius-szal vagy Regulus-szal?
A kezemet a gömbre tettem és vártam. Erősen a két testvéremre gondoltam és arra, hogy egyszer a jövőben egymás mellett állunk, mind a hárman boldogan, gondtalanul és igazán szeretjük egymást…
- Na, megszületett a gondolat? – sündörgött mellém Augur professzor.
- Azt hiszem igen!
- Hadd lássam csak! - a professzor a gömbbe nézett és arcáról úgy tűnt el a mosoly, mintha az élete pergett volna le előtte. Vagy az enyém?
- Ó, te szegény gyermek! Te kis árva! – sóhajtozik fennhangon.  
- Mi az, mit lát? – sürgette Marlene, mert én meg sem tudtam mukkanni.  
- Sötétséget gyermekem, sötétséget! – felelte sejtelmesen és egy mély szánakozó pillantást vetve rám tovább állt.
- Mégis mi a fenét jelentsen ez?! – háborodott fel Marlene.
- Nem kell hozzá sok ész – hajolt az asztalunkhoz közelebb a mögöttünk ülő Yaxley – Halált, mi mást?
- Ne is figyelj rá Ariah! Csak meg akar ijeszteni!
De Yaxley arca ez egyszer cseppet sem tűnt komolytalannak…
 
Így hát, mikor a következő órán belépünk a bájitaltanterembe igencsak halálra vagyok rémülve.
- Ó, ugyan már! – próbálna lelket önteni belém Marlene – Nem mondhatod komolyan, hogy felülsz egy ilyen kuruzsló szavára! Inkább foglalkozz a főzeteddel, neked még van esélyed nyerni!
- Nem érdekel a verseny! – felelem flegmán.  
- Hát jó! Ha duzzogni akarsz, akkor csak tessék!
Legbelül tudom, hogy igaza van Marlennek. Nem tulajdoníthatok ekkora jelentőséget egy közönséges jóslatnak! Inkább a készülő bájitalomra kéne figyelnem, mert már nincs sok időm!
Mielőtt újból megpróbálnám a lehetetlen küldetést a mákonybab felaprításával, hirtelen eszembe jut, amit Perselus mondott: „Ne vágd fel! Inkább nyomd össze, akkor több levet ereszt!”
Egy próbát megér- gondoltam-és milyen jól tettem, ugyanis így valóban ki tudom nyerni a termés értékes levét a főzetembe.  
- Ezt, hogy csináltad? – kérdezi irigykedve a mellettem elmasírozó Amelia Bones.
- Nyomd össze!
- Nem, a táblán az van, hogy fel kell vágni!
- Nyomd csak össze! – bátorítom.
Amelia tanakodni látszik;
- Csak össze akarsz zavarni! – húzza fel az orrát, azzal tovább áll.
Még pár összetevőt az üstbe pakolok, nem foglalkozva a lánnyal, majd szapora kevergetés közben lesem Lumpsluck professzort, aki árgus szemekkel járkál a sorok között.
- Az idő lejárt! Hadd lássam a főzeteket!
Mindenki elvégzi az utolsó simításokat, majd hátrál pár lépést a bugyogó, füstölgő vagy épp forró főzetétől. Lumpsluck egy kis növénykét tart a kezében, amiről fogalmam sincs, hogy mi lehet, de mindenki főzetébe tesz egy levelet belőle, amit bizonyára azért csinál, hogy megállapítsa, melyik főzet a legjobb.
Egyeseknél hümmög, másoknál elismerően bólogat. Lily főzete fölött megismétli párszor, hogy „Nagyon jó Ms Evans, nagyon jó”. De amikor az én asztalomhoz ér, az arca kifejezéstelen marad. A beleszórt levél szépen lassan eltűnik a főzetben.
Ez most jó jel?
A professzor arckifejezése immár erős meglepődést tükröz. Szemöldöke a magasba szökik, majd hirtelen felkiált;
- Merlin szakállára, ez… tökéletes!
- Micsoda? – suttogják a többiek.
- Egyetlen cseppje megölne valamennyiünket! – folytatja elámulva – Elismerésem Black kisasszony, elismerésem!
Gyorsan lehajtom a fejem a bók hallatán, noha legbelül nagyon örülök a sikeremnek. Nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy valamiből legjobb legyek.
- Hadd adjam át büszkén eme különleges főzetet a nyertesnek! – emel fel egy pici ovális fiolát – Egy adag felix felicis! Ismeri esetleg a közönséges nevét?
- Szerencse lé! – vágom rá.
- Így igaz, szerencse lé! Mi lesz Ms Black, nem veszi el? Vagy nincs rá szüksége? – teszi hozzá tréfásan
- De, de igen! – hadarom, majd belepirulok, amikor rájövök, hogy talán nem ezt kellett volna válaszolnom.  
- Akkor használja szerencsével! – vigyorog Lumpsluck, amit elhaló taps fogad, egyedül Marlene és Lily örül a sikeremnek, ami nekem pont elég.

Vacsoránál már mindenki rólam pusmog. Hamar terjed a briliáns bájitaltudásom híre, amit én inkább csak a kezdők szerencséjének hívok.
- Még soha senki nem sikerült tökélestere! – áradozik Marlene, mielőtt leülne Lily mellé - Biztosan felkerülsz a polcra.
Jelentsen ez akármit is…
- Hallom nagy a sikered! – piszkál a mellettem ülő Perselus, mikor kezdetét veszi a lakoma.
- Tényleg? Én nem is hallottam! – felelem szórakozottan és elveszek egy csokipudingot az asztalról, amin még extra csokireszelék is van! Ezt most megérdemlem!
- Akkor jobb lesz, ha vigyázol! – figyelmeztet Piton- Sokan pályáznak arra a felix felicisre!
- Azt nem hiszem.
- Ó, ugyan már, ne legyél ennyire naiv! Még soha senki nem nyerte meg!  
- Még te sem? – kérdezek rá direkt.
- Nem még én sem – feleli sziszegve.
- Hogy-hogy neked sem sikerült? – ütöm tovább a vasat, mert legbelül nagyon élvezem, hogy most én piszkálhatom.  
- Szerinted miért? A drága bátyád és James tönkre tették a főzetet, mielőtt Lumplsuck megnézhette volna! – a szemében élénk gyűlölet csillan – De már nem számít!
Ezek után már nem közlöm Pitonnal, hogy csak azért sikerült a főzet, mert hallgattam a tanácsára. Még a végén igényt tartana a nyereményemre!
A vacsorát nyugodt hangulatban folytatódik. Csendes szemlélőként figyelem a többi ház diákjait, miközben jóízűen kanalazom a csokipudingomat.
A Hugrabug asztalánál két barátnő próbálja összefonni a haját egy nagy fonatba, amiben egy harmadik lány segít nekik. Nagyokat nevetnek, vagy épp sikkantanak, mikor véletlenül meghúzza valamelyikük tincsét.
Ezzel szemben a Hollóhát asztalánál szókártyákkal játszik egy fiú meg egy lány. A lány hatalmas lelkesedéssel próbálja minél gyorsabban felolvasni a kártyán szereplő állítást, amire a fiú bizonytalankodva válaszol és néhol hibázhat is, mert olyankor a lány gyorsan megrázza a fejét és magyarázni kezd.
A tekintetem végül a Griffendél asztalához vándorol, ahol James és Sirius megint produkálják magukat. Azon versenyeznek, hogy ki tud több töklevet meginni egyszerre. A többiek még élvezik is, sőt mi több, hangosan szurkolnak és tapsolnak is, ki az egyiknek, ki a másiknak. Az ujjongó griffendélesek között megpillantom Marlene-t, aki nagyokat kacarászik azon, hogy Sirius félre nyelte az italát. Egyedül Lily nem szurkol. Csak az asztal alatt bámul a kezében egy levelet. És hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy én adtam neki. Ez Piton rejtélyes üzenete, amit tegnap bízott rám, de csak vacsora előtt volt alkalmam átadni a lánynak, úgy, hogy más ne tudja.
Ám Lily eltérő viselkedése nemcsak nekem tűnik fel.
Egyszer csak azt veszem észre, hogy James felpattan és egy szempillantás alatt a lány mellett terem, aki riadtan felnéz. James valamit mond neki, de nem értem, hogy mit, azzal kikapja a kezéből a cetlit.
Ezt már nem nézhetem tovább!
Gyorsan felpattanok és egyenesen a Griffendél asztalához csörtetek, nem törődve a rám szegeződő értetlenkedő pillantásokkal.
– Csak nem a jó öreg Perselus barátunkkal levelezgetsz? – fújtatja James fennhangon, hogy lehetőleg mindenki hallja.
- Semmi közöd hozzá James!  - reagál harciasan Lily.
- Add vissza neki James! – avatkozom közbe – Az nem rád tartozik!
Jamest láthatóan meglepi a hirtelen felbukkanásom és támadó reakcióm, de úgy érzem ki kell állnom Lily mellett. Nem akarom, hogy még jobban megszégyenítse.
- Jól van! – feleli mogorván- Úgy sem érdekelnek a nyálas üzeneteik! – azzal visszadobja az asztalra a levelet elhagyja a nagytermet. Olyan, mintha meg lenne sértve. Vagy csak dühös?  
- Micsoda szemét alak! – szitkozódik Marlene is – Egyébként mi ez a levél dolog?
Lilyvel egy pillanatra összenézünk.
- Perselus írta – Lily olyan hallkan mondja, hogy alig lehet érteni.
- És mit írt? – tudakolja Marlene.
– Igazából az ő félénk módján szerelmet vallott – válaszolja elpirulva.
Marlene fújtat egyet.
- Nevetséges!
- És … te, hogy érzel? – tudakozom. Nem vagyok benne biztos, hogy Lily mellé egy olyan fiú illik, mint Piton.
- Hát … Gyerekkori jóbarátom, semmi több!
- Hála az égnek! – sóhajt fel drámaian Marlene – Megnyugodtam!
Egyszer csak valaki a hátam mögé áll;
- Mit keresel itt? – förmed rám Sirius- Ez a griffendélesek asztala és nem kéne beleavatkoznod a mi dolgainkba!
Azzal végigmér rajtunk, majd követi Jamest.
- Én ezt nem hagynám a helyedben! – súgja Marlene.
Tudom, hogy igaza van! Már nagyon érik egy beszélgetés a bátyámmal.