Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

5. Regulus haragja

Másnap nagyon nyomorultul érzem magam, de megszületik bennem egy elhatározás!
Tegnap megtapasztaltam milyen a szabadság, hogy milyennek kéne lennie az életemnek és úgy érzem, hogy nem tudok többé bezárva maradni ebben a házban! Igazából nem tudom mi tartott vissza eddig a megőrüléstől ebben az évek során, de most tudom, hogy menekülni akarok innen!
 
Most értettem meg csak igazán Sirirust és hogy miért nincs itthon soha! De én szinte ki sem tehetem a lábam a házból, mert szégyell a saját anyám! Tudom, hogy szabadulnom kell innen és mindent megteszek ennek érdekében!
Lehet, hogy Sirius levelét elutasította az igazgató de, ha én írok a saját nevemben, az talán más fényt vet a dolgokra! Már sok mindent halottam a Roxfort igazgatójáról, de hogy igazságtalan legyen, azt nem.
Kezembe veszem az irányítást és nem akarok többé Siriuszra támaszkodni. Leírok neki mindent, beleértve a zabolátlan erőmet is, mert őszinte szeretnék lenni. Szinte füstöl a penna a kezem alatt. Kiírok magamból mindent, amit már rég le kellett volna. Pontosan tudom, hogy mit akarok írni! A levél egyszerre érzelmes és meggyőző, hogy meghassam az öregembert. De persze, ha megint visszautasít, arra is van egy tervem! Mindegy milyen eszközhöz kell folyamodnom a szabadsághoz. Ha nem jön össze, akkor is elszököm. Végtére is, ha már a Roxfortban vagyok nem küldhetnek vissza! De remélem erre a lehetőségre nem fog sor kerülni…
Aláírom és lepecsételem a levelet, majd felkeltem Zeuszt, aminek ő egyáltalán nem örül. Miután úgy tűnik sikerül rávennem, hogy repüljön el a Roxfortba, megkönnyebbülök. Figyelem, mígnem teljesen eltűnik az égbolton.
Örülök, hogy végre megtettem! Már rég ezt kellett volna tennem! Csak nehogy túl késő legyen…
 
Egész nap nagyon izgatott vagyok, bár tudom, hogy napok is eltelhetnek, míg megérkezik a válasz, már csak a távolság miatt is! Még a könyvek sem tudják lekötni a figyelmem, amiket tegnap az Abszol úton vettem, mert csak Dumbledore válaszán jár a fejem.
Végül úgy döntök, hogy bocsánatot kérek Siriusztól a tegnapi viselkedésem miatt. Elég goromba voltam vele, pedig elvitt az Abszol útra és ilyen kalandban lehet nem lesz többé részem.
Kibotorkálok a szobámból, de alig teszek meg pár lépést, mikor megérzem, hogy valaki figyel a hátam mögül.
Megfordulok és Regulust pillantom meg kaján vigyorral az arcán.
-  Végre kidugtad az orrod! – kezdi gúnyosan – Már kezdtelek megsajnálni, hogy egész nap a szobádban gubbasztasz, ha nem tudnék a tegnapi kis kiruccanásodról!
- Kiruccanás? – egy pillanatra megijedek, de úgy döntök inkább tettetem az értetlent.
-  Az Abszol úton! Tudod, Sipor ott volt, mikor Siriusszal tervezgettétek a szökésetek! Első dolga volt, hogy nekem szól!
Nem szoktam csúnyákat mondani arra a semmirekellő manóra, de most eszembe jut egy-pár kifejezés.
- Sipor néha beképzel dolgokat! Tudod milyen…
- Akkor hol voltál tegnap? – a hangja számonkérő.
- Itthon – hebegem.
- Ne hazudj! – sziszegi.
Regulus egyre közelebb lép hozzám. Fiatalabb, de magasabb nálam, így homályba borul az arcom. Kétségbeesve nézek fel rá. A szeme tele van haraggal és csalódottsággal. Tudom, hogy dühös rám és nem azért, amiért elszöktem!
- Ne haragudj! – hebegem és nagyon nyomorultul érzem maga.
- Ugye tudod, hogy az Azkabanba kéne küldeni téged azért, amit tettél? – suttogja
Fájdalmas tekintettel nézek rá, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire haragszik.
- Reg… csak gyerekek voltunk!
- Úgy van! Csak gyerekek! És akkor el van intézve minden? – a hangját kissé felemeli.
- Nem, de megértheted, hogy miért történt! – fakadok ki – Szerintem épp elég büntetés az, hogy nem tudom használni az erőm!
Egy cérnaszál választ el attól, hogy el ne sírjam magam.
- De te továbbra is álmodozol, hogy Roxfortos leszel! – hitetlenkedve felnevet – Szánalmas!
Elfordítom a fejem. Rendben! Megérdemlem a megalázást!
- Álmodozz csak! – sziszegi, miközben elhúzódik tőlem– De úgy sem fognak felvenni a Roxfortba, mocskos kis kvibli!
Regulus kezében megpillantom a pálcáját. Újból felsikkantok.
- Mi lenne, ha te is megtapasztalnád az emlékezésvesztést, hm? Mondjuk, kitörölhetném a… lássuk csak. Nincsenek is szép emlékeid, amit büntetés lenne elvenni!
- Regulus! A te érdekedben csináltuk! – az arcomra kiül a pánik– Ha emlékeznél rá, akkor még jobban gyűlölnél!
-  Nem tudnálak jobban gyűlölni!
Ekkor Sirius bukkan fel a semmiből;
- Regulus! Tedd le a pálcád! - Fogalmam sincs mennyit hallott a beszélgetésből, vagy, hogy mióta áll ott, de örülök, hogy itt van.
- Miért? Mi lesz, ha nem? – nevet fel és a pálcáját egyenesen a halántékomra szegezi.
Védtelennek érzem magam, ami rettenetes dühít.
- Nem mered bántani!
- Ő megteheti, de én nem? Kishíján megölt, mikor gyerek voltam! – kiált rá.
- Most már elég legyen!
Sirius erősen odébb löki Regulust, mire ő kiejti a pálcát a kezéből.
- Mi az? Te is az ő pártját fogod?
- Nem fogom senki pártját!
- Na persze! – fújtat- Te is ugyan olyan szégyenfolt vagy, mint ő!  
- Én lennék a szégyenfolt, mikor te a testvéreid ellen fordulsz? Nézd meg, mire mész vele? Hogy kiérdemelted egy mérgező család figyelmét? – Sirius rég elfojtott haragja kitörni készül, mikor ő is pálcát ragad.
- Ó, igen? És te mire vitted drága bátyám? Vérárulók talpát nyalod és veszélybe sodrod a család hírnevét azzal, hogy ezt a kis kviblit mutogatod!
- A nővéredről beszélsz!
- Ő nekem senkim!
- ELÉG LEGYEN! – kiáltom el magam, mire olyan érzetem támad, mintha kirobbant volna belőlem valami.
Sirius és Regulus a szemben lévő falhoz csapódnak, majd a földre esnek.
Csend. Csak a szapora levegővételemet lehet hallani.
A fiúk arca riadtnak tűnik. Először Regulus tér magához.
- Ezt elmondom anyánknak! – sziszegi, mikor feltápászkodik.
- Rendben! Szaladj csak hozzá! -kiált rá Sirius.
Regulus feláll, megigazítja az ingét és összeszűkült szemekkel rám mered. Nem szól, pedig azt hittem lesz valami megvető megjegyzése. Felveszi az elejtett pálcáját és távozik.
- Ne haragudj – nézek sajnálkozva Siriusra – Nem volt szándékos.
- Tudom! – bólint – De azt hiszem ebből nem fogod tudni kimagyarázni magad.
Azzal egyedül hagy a rideg folyosón.