Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

13. A kviddics

Az ágyamon ücsörögve elgondolkodva forgatom kezemben a kis fiolát, ami az oly értékes szerencse levet tartalmazza. Még nem vagyok biztos benne, hogy mire használjam, de van egy elképzelésem.
Vajon, ha bevenném a felix felicist én is tudnék varázsolni? Végtére is, amíg tart a hatása minden vállalkozásomat siker koronázza, vagy nem? De mi van akkor, ha nem sikerül? Akkor elpazaroltam a főzetet! Míg alaposan átgondolom, hogy mi lesz a sorsa, gondosan visszateszem a világ legbiztonságosabb helyére; a párnám alá!

A nap rúnaismerettel kezdődik, amire nagyon figyelni szeretnék, csakhogy Marlene folyamatosan serceg a tollával mellettem. Gyakran szokott firkálni a füzete sarkába, ha unatkozik és úgy látszik a rúnaismeret nemigazán köti le. Épp egy rózsán munkálkodik, ami számomra -akitől távol áll mindenfajta művészet – egy igazi remekműnek tűnik, de az alkotója simán átfirkálja rajzát, miután megszemlélte.
- Néha nekem is jól jönne ilyen kézügyesség! Akkor talán kevesebbet bajlódnék a rúnák megrajzolásával!  - panaszkodom, mikor a folyosókat rójuk óra után – Nem is értem te miért nem szereted!
- A rúnaismeret nem nekem való. Túl bonyolult. Jövőre biztosan leadoma a tárgyat! Hatodéves korunktól nem vagyunk kötelesek minden tantárgyat tanulni, csak azokat, amivel a jövőben foglalkozni szeretnénk.
- Igen! Sirius is leadott pár számára felesleges tárgyat, mint a jóslástant vagy a számmisztikát – jut eszembe - Te minek fogsz tanulni? Úgy értem, tudod már mi szeretnél lenni?
- Hát elmondhatom, de ez nagyon nagy titok! – feleli kuncogva Marlene.
- Rendben, nem mondom el senkinek! – ígérem.
Marlene megtorpan és suttogóra fogja a hangját;
- Minden álmom egy boltot nyitni az Abszol úton! Ahol mindent megtalál az ember az alkotáshoz! Bármit, ahol kiélheti a kreativitását! – olyan átszellemülten mesél, mintha már ott állna a boltja ajtajában.
- Milyen jó, hogy ilyen terveid vannak… - sóhajtok kissé irigykedve.
- Ne mondd, hogy neked nincsenek?
Nem felelek, de a pillantásom elárulhatja a válaszom. A jövőm mindig olyan kilátástalannak tűnt bezárva a Black házban, így sosem gondolkodtam rajta komolyabban.  
- Akkor találunk neked is terveket! Az ember nem élhet életcél nélkül! – Marlene nagyon eltökéltnek tűnik és bátorítóan megszorítja a kezem – Meglásd, egy hónap múlva pontosan fogod tudni, hogy mi szeretnél lenni!
Na erre én is kíváncsi leszek!

A nap utolsó tanórája igencsak érdekes, ugyanis az órarendben pusztán ennyi áll; tánc.
- Ez mit takar? – kérdezem Marlenet.
- Pontosan azt, amire gondolsz! Táncot! Hidd el az én gyomrom is szaltókat vet a puszta gondolattól is, hogy táncolnom kell annyi ember előtt!
Hangosan felnevetünk, de a jókedvünket egy négyfős fiúcsapat folytja belénk. Egyikük megáll és int a többinek, hogy menjen tovább. Ám azok még hátra néznek és barátjuk után kiáltanak, aki egyenesen felénk tart;
- El ne szúrd! – kiállt oda James mire Peter horkantva felnevet. Egyedül Sirius arca marad komor, de nem sokáig láthatom, ugyanis a kis csapat hamar eltűnik a láthatárról.
Marlennel értetlenül egymásra nézünk. Remus tétovázva odalép hozzánk és a zavarát azzal próbálja meg leplezni, hogy beletúr világosbarna tincseibe.
- Sziasztok… -kezdi idegesen – Szóval … izé, nem lenne kedvetek eljönni a mai kviddics selejtezőre? James örülne, ha ott lennétek – teszi hozzá gyorsan.
- Akkor miért nem ő hívott el?
- Marlene! – szólok rá - Persze, ott leszünk! – vágom rá gyorsan.
- Pompás! – sóhajtja Remus.
- Nem, biztos, hogy nem! – tiltakozik Marlene – A kviddics borzalmasan unalmas!
Már a nyelvem hegyén volt, hogy nem tudod mi az unalom, de inkább magamban tartom.
- Nem lesz az, ígérem! – bizonygatja Remus, majd miután még egyszer biztosítom, hogy ott leszek Marlennel elsietünk, mert már rég táncórán kellene lennünk!
- Miért voltál ilyen goromba? – morgok rá – Remus nagyon kedves volt!
- Te pedig vörös– piszkál Marlene.
- Ezt meg, hogy érted?
- Teljesen kipirultál, mikor odajött hozzánk. Már nem ez az első alkalom! Belezúgtál, igaz?
- Te meg miket beszélsz? – kiáltok fel a kelleténél kicsit hangosabban és érzem, hogy (megint?) elvörösödik az arcom– Csak udvarias voltam, veled ellentétben!
Marlene fújtat egyet, de szerencsére nem feszegeti tovább a témát.
A táncterem voltaképp egy hosszú és üres terem, amiben semmi más sincs, pusztán az egész évfolyam, akik csak ránk vártak. 5-5 mínusz pont után a késés miatt és egy felettébb kínos óra után a kviddics pálya felé tartunk Marlennel.
- Na, essünk túl ezen– duzzogja, bár én még mindig nem értem miért ilyen nagy ügy neki megnézni a selejtezőt.
Most járok először kviddics pályán. A hatalmas lelátók és karikák egyből elkápráztatnak, ahogy a levegőben mutatványozó srácok is. Még sosem játszottam kviddicset. Sirius próbált tanítgatni kiskoromban, de elég ügyetlennek bizonyultam. Bezzeg Sirius úgy repül, mint a szélvész.
- Áh, itt vagytok! – kiállt le valaki a magasból. Mikor felnézek Jamest pillantom meg felénk suhanni.
Griffendéles kviddics talárt visel és olyan magabiztosan ül a seprűn, mintha csak oda született volna.
- Jó a seprűd, Potter! – állapítja meg elismerően Marlene.
- A legújabb Nimbus 1000-res! – feleli büszkén – Na és hol hagytátok vörös hajú barátnőtöket?
- Lilyt? – Marlennel összenézünk – Ő nem jött el.
- Hát jó – a hangja mintha csalódottnak tűnne, de hamar visszatér megszokott magabiztossága- Akkor menjetek és élvezzétek a selejtezőt! Ígérem vicces lesz! – teszi hozzá, majd újra a magasba röppen, kisebb ellenszelet keltve vele.
- Csak Lily miatt hivatott meg Remusszal?
- Nem tudom – vonok vállat– Biztos arra számított, hogy Lilyt is magunkkal hozzuk.
- Komolyan nem tudok kiigazodni Jamesszen – sóhajtja Marlene.
- Én sem! De meg kell hagyni, hogy jól repül! – állapítom meg, mikor egy alkalmas helyet keresünk a lelátón - Talán még a bátyámnál is jobban!
- Potter az évszázad legjobb fogója! És nem mellesleg a csapatkapitány is.
- Kik vannak még a csapatban? – tudakolom.
- Lupin, Longbottom, Bell …
- Remus is? – vágok a szavába.
- Igen, ő az őrző.
- Na és Sirius?
- Ő terelő – a nevet megvetéssel ejti ki- Nem is tudtad?
- De, csak kiment a fejemből – legyintek, de megint hazudnom kell. Fogalmam sem volt, hogy Sirius benne van a kviddics csapatban. Sosem említette.
A selejtező valóban szórakoztató, ugyanis James előszeretettel szekálja és szivatja az újoncokat. Egyik másiknak annyi tehetsége sincs a repüléshez, mint nekem, ami sok vicces helyzetet szül. Nem is értem miért próbálkoznak.
Talán nekem is játszanom kellene. Már csak poénból. Hogy borsot törjek a bátyám orra alá. Észre sem veszem és hangosan is kimondom a gondolataimat.
- A Mardekár kviddics csapata cseppet sem ilyen barátságos – feleli Marlene - Agresszív és arrogáns banda! Mármint nem úgy értettem…- szabadkozik.
- Semmi baj! Én sem kedvelem őket – sóhajtok.
Marlene együttérzően rám mosolyog;
- Sose búsulj! Én mindig itt leszek neked! – azzal kedvesen átkarol.
Meglep a hirtelen gesztus és elég esetlenül viszonzom. Szerintem még sosem ölelt meg senki. Nem olyan környezetben nőttem fel, ahol az emberek csak úgy kimutatják az érzéseiket. Pedig szerintem semmi szégyellni való nincs benne. Mégis egy egyszerű ölelés is idegennek hat nekem.
Mikor elenged rám mosolyog. Tudom, hogy Marlene őszinte barátom és sosem szeretném elveszíteni. Talán ezt el is kellene mondanom neki, de végül mégsem teszem.
A figyelmem újra a selejtezőre terelődik, ami érdekes fordulatot vesz. A pályán egyszer csak egy vörös hajú lány bukkan fel. Kviddics talárt visel és egy kissé viharvert seprűt szorongat a kezében.
- Az nem Lily? – pattan fel Marlene – Mióta érdekli őt a kviddics?
- Szerintem nem a kviddics érdekli! – jegyzem meg hallkan, de magam is meglepődöm, hogy itt találom a lányt. Marlene felém kapja a fejét, de nem szól.
James elképed, mikor meglátja Lilyt. A lány egyikünknek sem szólt, hogy jön a selejtezőre, de meglepően jól játszik. Mondjuk, Lily mindenben ügyes, amibe csak belekezd és úgy tűnik ez alól a kviddics sem kivétel. James nem is tud belekötni, ami látszólag bosszantja a fiút.
A selejtező végeztével Lily büszkén mosolyogva libben fel a lelátóra seprűjén.  
- Hajtó lettem! – újságolja izgatottan.
- Mióta érdekel téged a kviddics, Evans? – ismétli Marlene a kérdést.
- Jaj, ugyan már! Legalább megmutathatom annak a beképzelt Potternek! Azt hittem örültök majd!
- Én örülök is! – emelem fel védekezésképp a kezem- Meg kéne ünnepelni!
- Komolyan? Miért csinál mindenki ekkora ügyet a kviddicsből?! – sóhajtja Marlene.
Lilyvel felnevetünk és különféle érvekkel próbáljuk kibillenteni az álláspontjából.
- Te meg mit keresel itt? – mordul rám hirtelen egy barátságtalan hang.
Hátrapillantok és Siriust pillantom meg mögöttem. A bordó-arany kviddics talárt viseli, kezében egy ébenfekete seprűvel.
- Megnéztem a kviddicset! Miért minek tűnik? – felelem hasonló stílusban. Ha ő beszélhet velem így, akkor én is!
- Ez a Griffendél selejtezője! Nem a Mardekáré! – veti oda mogorván.
- Attól miért ne lehetne itt, hm? – kapja fel a vizet Marlene is – Mi bajod van Ariahval? Úgy viselkedsz vele, mintha a legnagyobb ellenséged lenne, nem pedig testvéred!
- Maradj ki ebből Marlene! – szól rá Sirius.
- De igaza van! Mit vétettem ellened, amiért ezt érdemeltem?
Sirius feszengve áll a lelátó egyik lépcsőfokán. A lányokkal szúrós pillantásokat küldünk felé, de ő nem hátrál, csak a fejét ingatja.
- Jusson eszedbe, hogy az egyik testvéredet már elmartad magadtól! Ne kövesd el újra ugyan ezt a hibát! – jegyzi meg alattomosan
A vér egy szempillantás alatt a fejembe szökik és teljesen kifordulok magamból.
- Nem hiszem el, hogy ezt pont te mondod! – trappolok elé – Pont te, aki … ajj! Utállak!!– kiáltom.
- VIGYÁZZATOK! – érkezik ekkor egy figyelmeztető kiáltás a pálya felől.
Mind a négyen odakapjuk a fejünk.  
Két gurkó száguld egyenesen felénk. Sirius és én az utolsó pillanatban hajolunk el a süvöltő labdák elől, de a gurkók pár pillanat múlva visszafordulnak és úgy tűnik, mintha egyenesen Siriust céloznák meg.
- Ariah!
Sirius riadtan rám néz és tudom, hogy ez megint elszabadult mágiám eredménye, de fogalmam sincs, hogyan állítsam le.
A labdák villámgyors irányváltoztatással száguldanak felénk, mikor az utolsó pillanatban hangzik fel egy varázslat;
- Finite incantatem!
Lily menti meg a helyzetet miközben a magasba emeli a pálcáját. A két gurkó lelassít és még épp időben kerül ki minket, majd a pályára visszatérve a ládájukban landolnak.
- Huh, ez egy hajszálon múlt! – sóhajtja Marlene.
- Valaki biztosan megbűvölte a labdákat – állapítja meg Lily, miközben visszateszi a varázspálcát talárja zsebébe.
- Mégis ki lehetett? Csak mardekárosok képesek ilyen aljasságra! És egy sincs a láthatáron! – néz körbe színpadiasan Marlene, ami más körülmények között jól esne, de most másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy nincs igaza.  
- Jól vagytok? – röpül fel hozzánk Remus, akitől a figyelmeztetés érkezett – Nem tudom mi ütött a gurkókba!
- Biztosan az egyik megsértődött griffendéles volt, aki megharagudott Jamesre – vélekedik Lily.
- De James nincs itt – állapítja meg Marlene, ami valóban tény.
Sirius hátrál pár lépést és felpattan a seprűre, mintha félne tovább a közelemben tartózkodni.
- Várj, … - szólok utána, de hiába.  
- Hé, minden rendben? – lép oda mellém Remus.
Nem felelek a kérdésre. Lecsörtetek a lelátóról és a kastély felé veszem az irányt. Elegem van abból, hogy nem tudom használni az erőm! Valamit tennem kell ellene! Már rég ezt kellett volna csinálnom, de eddig magam sem mertem szembe nézni a legnagyobb félelmemmel. De ez így nem mehet tovább!