✔Nem kérhetem a bocsánatod ✔ Shin Soukoku - 18+✔

Átforduló gondolatok

Akutagawa miután elrejtőzött az egyik próbafülkében végre kitörölte a fejéből egy időre azt, amit beszéltek róla a korukbeli két srác. Nagyon rosszul estek neki azok a szavak. Legszívesebben, elválasztotta volna a nyakuktól a fejüket. De tudta, hogy Atsushi azért nagyon mérges lenne. Csak ez volt annak az oka, hogy ők még életben voltak.

Elég sok időt is töltött odabent, mert azért sok ruhát összeválogatott rövid idő alatt és mindet lassan vette fel. Mert azért sokfelé jártak a gondolatai. Ahogy nézte magát a tükörben mindig maga mellé képzelte Atsushit is hogy illene e majd hozzá ez a viselete. Tudta, hogy feleslegesen tervezget. Hiszen nem nagyon lesz olyan, hogy ők ketten megint közös programot csináljanak. Ezt sajnálta, de tudta, hogy nem tehet ellene semmit. Atsushi nem tűri meg maga mellett huzamosabb ideig. Hiába az övé már.

Majd felemelte az utolsó darabot is. Nagyokat pislogott, mikor rádöbbent mellé nyúlt az első választás során. Egy koktélruha volt az, amit a kezében tartott. Nőkre tervezett fekete selyem anyagból melyen megcsillant a fény.

- „Ez meg mit keres itt?"

Kérdezte magában, de rájött tényleg ő vette le, mikor elkullogott a tigris közeléből. Csak akkor még nem figyelt melyik részlegről választott. Odadobta arra a kupacra, ami nem kellett neki. De mielőtt teljesen elengedte eszébe jutott valami.

- „Vajon... ha ebben lennék.... tényleg lánynak néznék ki?"

Túl nagy volt a kíváncsisága. Ismét megfogta a fekete anyagot. Maga és a tükör közé tartotta. Nem tűnt tőle másnak. Így nem volt változás. Hiszen nem volt rajta. Végül is győzött a kíváncsisága.

Felvette. A vékony fekete farmert magán hagyta így olyan volt mintha harisnyát viselt volna alatta. De végül rávette magát, hogy attól is megszabaduljon és azt is levette. Nézte azt az idegent a tükörben. Nem ő volt az. Csinos fiatal lánynak nézett ki, akinek egy kicsit hosszabbra kellene hagynia a haját és már döglenének utána a pasik. Hiába nem volt domború sem a mellkasa sem a fekete attól még megváltozott. Ugyanis a ruha úgy volt megvarrva, hogy néhány kis párna is volt elrejtve benne. Gömbölyített az egyébként deszka laposságán valamennyit. Nem az a gyilkos volt, aki egykor.

Elpirult. Szégyellte, hogy eddig is képes volt elmenni. Rájött nem akar ilyen lenni. Nem akarta, hogy Atsushi ilyennek lássa. Azt sem szerette, hogy olyan mélyre süllyedt, hogy eldobta az életét. De ha megtudná, hogy még mélyebbre ásta magát azért, hogy a hasznára váljon akkor biztosan meggyűlölte volna őt még jobban.

- Nem vagyok eszemnél. Idióta vagyok ilyesmire tényleg nem vetemedhettem volna! - kezdte el lehúzni a ruha zipzárját

- Akutagawa mi tart már ennyi ideig? – hallatszott odakintről, Atsushi igazából aggódott, kicsit mert hallotta a korábbi sóhajtását a feketének és nem tudta mire vélni.

És választ meg sem várva húzta félre a függönyt. Nem várt látvány fogadta. És akkor még finoman fogalmaztam. Ryuu-nak még volt annyi lékel jelenléte, hogy meg tudott fordulni. Így Atsushi szemből is láthatta ezt az Akut, akit még sosem. És akiről még csak feltételezni sem merte volna, hogy ilyesmire vállalkozik.

Úgy egy percig bámulták egymást egyetlen szó nélkül. Akutagawa elsüllyedt éppen szégyenében. Míg Atsushi retinájába beleégett a kép. Egy csinos fiatal lány képe, aki olyan reménytelenül szerelmes belé. Gyorsabban vert a szíve, mint eddig bármikor, ha Aku viselkedése okot adott erre. Érezte, ahogyan a vér az arcába szökik. Felemelte a kezét, hogy a szája elé tegye. Valamiért úgy érezte, ha nem teszi az orra vére is megeredhet.