✔Nem kérhetem a bocsánatod ✔ Shin Soukoku - 18+✔

Álmatlan éjszakák

Atsushi látta mit okozott a feketének. Forró volt a teste verejtékezett, fázott, reszketett, de úgy tűnt legalább most boldog. Viszont miközben rá nézett egyre hullottak a könnyei. Hiába ült mosoly a száján a szemei már homályosak voltak a könnyektől. Mivel a hátán feküdt ezért az arcán végigfolyó cseppek lassan megnedvesítették a párnát, amin feküdt. Valamint fehér végű tincsei is vizesek lettek lassan göndörödtek más irányokba.

Akutagawa nem volt képes abbahagyni, bármennyire repesett a szíve az örömtől. Sajnos a bűntudata hamar utat talált magának a mellkasában, és fájdalmat költöztetett az öröm helyére. Tudta jól, hogy most Atsushi megint utálja, amiért olyanra vette rá, amit nem akart. Megint két énje küzdött a felszínen maradásért a testében.

Atsushi látta ezt látta, hogy szenved így igazából az a harag, amit nem sokkal korábban érzett nem gyűlöletbe csapott át, hanem sajnálatba. Eképpen fogalmazta meg magában azt, hogy merre akar tovább menni a feketével.

- „Ez a se veled se nélküled felállás nem vezet sehová... - gondolta – Kénytelen leszek feladni a régi terveimet. Akutagawa ugyan olyan makacs, mint egy évvel ezelőtt. Nem fogom tudni akarattal megváltozatni. Nem fogja hagyni magát..."

A már csak szipogó sárkány szeme mellől letörölt még egy könnycseppet. Tényleg sajnálattal nézett rá. És Ezt Ryuu is észlelte valamennyire.

- Akutagawa... - hajolt közel hozzá - Mond meg nekem, miért nem hallgatsz rám?

- A-Atsushi.... én.... én... sajnálom...

- Válaszolj! Miért kellett ezt kiharcolnod, már megint?

- Én.... úgy éreztem ez az egyetlen esélyem erre. Mert többet biztosan nem fogsz beengedni az ágyadba. Vagy most, vagy soha.

- Aku-

- Tényleg sajnálom, hogy megint magamra haragítottalak.

- Akutagawa... - hajolt oda egészen a füléhez, mellkasuk ismét összeért, mikor mindketten levegőt vettek - Ha még egy alkalom lesz, mikor ellenszegülsz nekem... onnantól kezdve, halott ember vagy a számomra... megértetted?

- I-igen m-megértettem...

- Ezt akartam hallani... – emelkedett el megint tőle, de még ott támaszkodott a feje mellett két kézzel - Nem akarom, hogy még egy ilyen történjen...

- Tudom... De.... – elég sok szünetet hagyott mielőtt folytatta volna ez kicsit felkeltette a tigris kíváncsiságát - Én nem bánom, hogy most ellenszegültem...

- Mi?

- Most... ha később el is fogsz dobni, akkor is legalább egy célt elértem. Hogy-

- Ki ne mond... Tudom... megint magadra gondolsz...

- Nem... most nem...

- Mi? Akkor miért-

- Egy pillanatnyi élvezetet nyújthattam neked.

- Aku-

- Éreztem.... Neked is jó volt... Egy kicsit... Hiszen... te is elmentél... igaz?

Óvatosan emelte a felette magasodó fiú arcára a kezét, aki beleborzongott abba a gyenge érintésbe. Nem tudott elszakadni a másik szemétől. Még sosem látta, így ennyire hálásnak és boldognak.

- Én egyetlen Atsushi-m....

Túl gyenge és fáradt volt ahhoz, hogy többet mondjon. Keze visszahullott a mellkasára. Csak mosolygott onnan alulról, ahogy figyelte a döbbent tigrist maga felett.