Elkopott táska vagyok, a padláson hagyva.
Eloldozott rabok között, rabláncos hangya.
S szárnyuk bontogatják mind a szerelmesek.
Míg én a sötét foltokban fekszem el.
Szívemen a fekélyek felemésztik a fehéret.
A sötét nyúlványok rátekerednek a csontjaimra.
Aligha leszek már ennél szerényebb.
Ha mögém bújnátok elsüllyednétek a nyomaimban.
Hol a nyomdahiba mentén kifolyt a festék.
Amikor nevettek azon, hogy elestél.
Annak a szegény lánynak, levelek borítják a testét.
De egyiket sem bontja meg, még a végén feleszmél.
Ez a visszájára fordíthatatlan, mocskos élet.
Ahol hiába tanulsz, ha egyszer elbasztad vége.
Kár hogy nem születtem gazdagnak,
Akkor lenne száz esélyem.
Száz a vétkem.
Nem oldja meg egy jó cselekedet.
Száll a széllel.
Feloldja a múló szeretetet.
