Jégre születettek

*26. Daria/Zack

A kábulatból Damien rángatott ki. Segített felállni és a könnyeimet is elkezdte törölgetni. Azt se tudtam, hogy sírni kezdtem. Agyrém.

Ha tudtam, volna milyen nehéz idők előtt állok, lehet inkább a takaró alatt feküdtem volna hónapokig, majd tavasszal előjövök. De nem így lett.
Valaki mindig jött és azt mondta:
"- Jobb lesz, hidd el!", vagy
"- Tarts ki még egy kicsit, tudjuk, hogy szeret téged!".

De Emmát is szerette.

1 hétig nem hallottam felőle. Hiába hívtam, nem vette fel. Damien egyszer beszélt vele, azaz próbált, merthogy meg sem szólalt. A szülei arra kértek várjak.

*Zack*

Zombivá lettem. Kábé mindenkit eltaszítottam magam mellől. Senkivel nem voltam hajlandó beszélni. Úgy éreztem a víz alá nyomtak, de azért levegőt is adtak mellé. Kellemetlen, hideg, idegen érzés, de él az ember. Vagyis csak úgy van, vagyok. Hazaköltöztem a szüleimhez. Vagyis hogy így láttam jónak. Azok után, amit D-vel tettem, a vizet se kellene sajnálnia tőlem, mégis, állítólag minden nap felhívja anyámat, hogy mi van velem. És ez felbasz.

Mert ő túl jó. Én pedig egy gennyláda vagyok. Hatalmas gennyláda. Ezt Damien is megmondta. Meg azt is, hogy beszélnem kellene vele.

De kérdezem én, mégis hogyan? 'Bocsi, amit a kórházban csináltam, meg tudjuk beszélni?' vagy 'Nagyon sajnálom, majd valahogy kárpótollak a világbajnok aranyért'? Nah persze.

Ma volt a temetés. Daria nem jött el. Kerestem a szememmel. Talán túl feltűnően is. Hiába.
Nem tudom megmagyarázni miért viselkedtem úgy, ahogy. Vagy talán megpróbálhatom.

Hónapok óta tudtam mi lesz a vége. Igyekeztem felkészülni erre. Lélekben. Emma nem is igazán volt nagy szerelem, inkább jókor jött az életembe. Akkor, amikor nem tudtam mit kezdjek magammal, és hirtelen egy csapásra értelme lett mindennek. És ironikus, hogy miatta kellett megtanulnom, hogyan tudom egyedül is csinálni azt, amit kell. Hogyan éljem jól az életem egymagam. De egy kibaszott lyuk maradt a szívemben utána. Ragaszkodtam egy plátói dologhoz. Nem tudtam elengedni vagy elvonatkoztatni tőle.
Az utóbbi időben átestem a ló túloldalára. Azok táborát erősítettem, akik elég gyengék voltak ahhoz, hogy az, úgymond ex szelleme megszállja és bolond zombiként létezzen alárendelve magát az ő szavainak. Hirtelen Daria háttérbe szorult. És éreztem, hogy hanyagolom, hogy miattam van. És kurvára nem tettem semmit ez ellen. Hagytam, hogy minden folyjon a saját medrében. Én hülye!

Ezek után, hogyan lenne képes akárcsak rám nézni? Nem hogy meghallgatni, amit mondanék. Bár értelmes mondatokra se nagyon lehetne számítani. Áhh, faszom.

Kopogás.
- Gyere! - mondom ingerülten.
- Fiam, Dam van itt - mondja apu. - Beszélni akar veled.
- Micsoda meglepetés - nézek felfelé szemforgatva. Miért nem hagynak a faszba békén?
- Jó, akkor szólok neki, hogy jó kedvedben vagy - szúr vissza apu és magamban elmorzsolok egy mosolyt. Ismer engem.
Damian lép be az ajtón, de már le is vetette magát az ágyam végében lévő kanapéra. Otthon érzi magát.
- Tudod, hogy egy oltári nagy seggfej vagy?! - néz a szemembe olyan hidegen, hogy lúdbőrzik a hátam is.
- Mondj újat!
- Oké, egy kibaszott barom vagy, aki nem veszi észre, hogy sajnáltatja magát kb. a semmiért és közben elveszít egy rakás pénzt, egy olimpiai érmet, vagy húsz havert, akik még bíztak a húgyagyú fejedben. Na meg persze élete nőjét is elengedi és hagyja, hogy valami nyomorék, cingár, tütüs kis piszok cirógassa és ledugja a nyelvét a torkán, na meg talán egyéb helyekre is... - itt borult el az agyam és nekiugrottam.
- Hogy mit mondtál? - repül felé az egyik cipőm, utána meg én magam, mint egy ugró tigris.
- Hé hé! Nyugi tesó. Ilyenről fogalmam sincs. De ha továbbra is ilyen csicska leszel, ne csodálkozz ha talál valakit. Elég csinos és karrierista, ez sokaknak bejön - teszi karba a kezét a fal mellett, ahová kiugrott előlem.
- Mégis mi a retket kezdhetnék ezzel a helyzettel? Vegyek virágot?
- Te hülye! Meg is etetné veled - röhög Dam a nyomoromon én pedig újra támadóállásba ugrok. - Oké! Nem. Hagyjuk a virágot. Tudod mit? Inkább írj egy hagyományos, olyan szerelmes izé storyt. Nem, várj üzenetet vagy mit.
- Levelet? - kérdezem kicsit jobb kedvvel.
- Áh, ja. Na azt! Én meg majd elviszem neki. Úgy is elég sokat lógok nála mostanában - az utolsó szavakat halkabban ejti ki. Rájött, hogy mit mondott. Amitől az agyam újra begyullad.
- Hogy mit mondtál? Miért vagy nála? - közeledek Dam felé, talán nem bántom. Várjunk! Képes lennék arra, hogy Damet megüssem mert ő legalább törődik azzal az emberrel, akit szeretek? Én hülye barom, Zackary, hát még mindig nem látod a fától az erdőt?
- Csak azért mert June sokat van ott vele. Én inkább miatta megyek - rántja meg a vállát és hiszek neki. Az arcberendezése teljesen megváltozott közben. Valami csillant a szemében.
- Jártok?
- Ó, ha az olyan könnyű lenne! - röhög fel. - June igazi nehézpályás. Több hetembe került mire eljött velem a könyvtárba tanulni! Vágod? Tanulni! Azt se tudtam hol a fenében van az a könyvtár, ahova ő jár. Vagy egy óráig jártam a campust.
- Akkor komoly a dolog - jelentem ki és kézfogásra nyújtom a kezem. - Nincs harag? Megbocsátasz ennek a baromnak?
- Én vagyok a könnyebbik eset mi? Velem kezded - nevet megint. Most mit mondjak, Dam itt van. Kellemest a hasznossal. - Persze tesó, szent a béke! - rázza meg a kezem. - De Daria már nekem is fontos, mert June legjobb barátnője, és ezt nem fogom tagadni. Szóval ha az a terved, hogy csak ülsz itt, mint egy nagyapó és várod a halált, akkor inkább legyél öngyi - imitálja hogy elvágja a torkát, szegény June. - Írd meg a levelet, addig elszórakoztatom a tesóidat. Sokkal jobb fejek, mint te - boxol a vállamba és kimegy. Én pedig keresek egy rohadt papírlapot. Mit lapot, egy egész füzet kellene. A picsába...