Jégre születettek

*15. Daria

Az igaz, hogy a lányok választottak nekem ruhát, ami valljuk be, kicsit kihívó. De a magassarkú az én ötletem volt. Amúgy sem vagyok egy manöken, de így mégjobban a ruha felsliccelt oldalára irányítottam a figyelmet. Hosszú hajamat begöndörítettem, és mivel sminket nem nagyon használok, egy vékony tusvonalnál és egy nude matt rúzsnál nem jutottam tovább.

Az ember lánya, ha meghallja, hogy vip parti lesz, valami nagyon nagy dologra gondol. Szupersztárok, híres fellépők, svédasztal, pia dögivel, mellet-segget kirakó nők. De ez nem ilyen.

A Kensington egyetemen ez totál másképp van. A vip inkább társadalmi státuszról szól. A férfiak ingben és öltönyben, a nők kisestélyiben. Szolid zene, felhomály, tere-fere. Mintha visszamennénk az időben, amikor még a parti fogalma teljesen mást jelentett. Azon sem csodálkoznék, ha valami piszkos kis üzletek köttetnének ezeken az estéken.

Már a teremben álltunk egy magasított asztal mellett és üvegpoharakból kortyolgattuk az italunkat. Arról beszélgettünk, hogy végre megismertem a suliban, azokon a bizonyos fotókon szereplõ srácot. A csajok egyfolytában ugrattak, elméleteket szõttek, hogy majd milyen dumával próbálja leimátkozni rólam a sexi fehérnemûmet. Egyszóval égtem, mint a reisztág.

Egyikünk sem gondolta, hogy milyen hamar eljön majd a pillanat, amikor Zackary Larson megtisztel minket sármjával. Mintha valami amerikai filmben lettünk volna. Hárman jöttek a srácok, mivel a hokicsapat tagjai, a lányok ismernek mindenkit. Alexet és Zacket en is ismertem, de a harmadikkal bajban voltam. June súgta meg, hogy ő Damien, Zack legjobb barátja.

Az estém legfényesebb pontja az volt, amikor felpofozhattam Zacket. Talán kicsit hirtelen reagáltam, de amikor megemlítette az apámat elöntött a méreg. Inkább örüljön, hogy olyan szeretõ családja van, és hagyja az enyémet.
A másik eszement dolog pedig, hogy táncoltam vele. Magam sem tudom mi ütött belém. Egyszerûen felemelõ érzés volt, hogy egy olyan népszerû és helyes srác táncolni hív. Nem utasíthattam vissza.

Érintése olyan finom volt, mint amikor a jégpályán megérintett, tenyere meleg, légzése kissé szapora, mégis nyugtatólag hatott rám. Féltem, hogy esetleg megint eluralkodik rajtam az a fura stressz és elfutok. De szerencsére ilyesmiről szó sem volt.

Tánc közben egyik keze a csípõmön pihent, meg kell mondjam, hatalmas tenyere van. Még a magassarkú ellenére is fel kellett emelnem kissé a fejem, hogy lássam az arcát. Brostája igazán karizmatikussá teszi, haja így belõve, de izzadtan is iszonyúan szexi volt. A fenébe miket beszélek.

***
Késő este a szobámban ültem, már pizsamában. Elõttem Zackary adatlapja a közösségi oldalon. Azt mondta jelöljem be, ha még szeretnék vele beszélgetni. Ha olyan tinilány lennék kapva kapnék az alkalmon. Viszont Zack híre megelõzte õt, így egy kialakult véleményem már van róla. És ez nem a legjobb. Ha tényleg csak arra hajt, hogy mielõbb az ágyában kössek ki, hát az várhatja. Viszont ha tényleg értelmes, márpedig annak tûnik, akkor nincs mit veszítenem. Még ezek után sem jutottam dûlõre, így elnapolom a dolgot és lehajtom a laptopot. Bocs Zack.

A konyhába indulok, hogy igyak, de aput az asztalnál ülve találom. Fogalmam sincs mit csinál, a laptop képernyõjén csupa számok, egy térkép Oroszországról. Nagyon belemerülhetett mert azt sem veszi észre, hogy elmentem mellette. Utoljára kb. csak a suli kezdetekor beszéltem vele normálisan. A házvezetõnõnk, Mabel, nagyon szimpatikus, aranyos asszony. Mindig készít valami édességet nekem. Most is ebből veszek el egy szeletet. Gondolataimból apu szakít ki.

- Hogy telik az elsõ hét? Mabel említette, hogy ma valami parti volt.
- Igen, de nem volt semmi komoly, ez inkább olyan este volt, mint amilyenekre üzletelni mennek az emberek. Egyébként minden rendben - hallgatom el okosan azt, hogy korizni kezdtem. Még a házból is kirakna, akkor aztán nem tudom hová mennék.
- Majd ha a dolgozataid eredményei megérkeznek szeretnék tudni róluk - mered a képernyõre még mindig, ezzel amúgy tökre nem tekintélyt parancsoló. Nem is veszem komolyan.
- Aha, oké - indulnék az emeletre, mert ez a beszélgetés se tart semerre, de ismét megszólal.
- Egyébként most jut eszembe, Milisent nagyanyád holnap érkezik.
- A nagyi? De minek?
- Szeretné tudni milyen körülmények között jársz egyetemre, amúgy is tudod milyen, mindenbe beleüti az orrát.
- Ne mondj ilyet. A holnapról jut eszembe, délután programom van a lányokkal. Nem tart soká - remélem el tudok menni a holnapi edzésre, mert ez a párosdi nem nagyon jön be.
- Akkor hívd fel Alexet, egyedül nem mehetsz - mondja összehúzott szemöldökkel és végre rám néz. Mintha valami idegenre nézne, vagy egy olyan emberre, akit évek óta nem látott. Mert ez így is van, rég nem tekint a szeretett kicsi lányának. Az az apa, aki ha kellett elrabolt a koripályáról mert anyu nem akart elengedni, már sehol nincs.
- Remek - közlöm és végérvényesen is elindulok felfelé, ezzel a beszélgetést berekesztve.