Jégre születettek

*12. Zack

Szerencsére ma nem kell bemennem dolgozni. Amúgy is csapatmegbeszélést akarok tartani a srácokkal, mert holnap meccs van. Gatyába kell ráznom õket, sõt inkább mindenkit ráuszítok a korongra, hátha más is képes kapura lõni.

Nem igaz. Nagyon is büszke vagyok a fiaimra, nélkülük valószínûleg valami kis nõcskék mellett kötnék ki minden este, minimum egy üveg pia társaságában.

Délelõtt beültem bioszra meg anatómiára, nem is értem miért. Dög unalom, a kórházban többet tanul az ember. Viszont a szaktársak irtó rendesek, mindig felajánlja valaki, hogy megírja a házim, vagy a beadandót, csak adjak neki egy hokimezt a meccs után. Meg is értem õket, azok a mezek egy vagyont érhetnek.

Nathan van még velem ezeken az órákon, velem ellentétben õ hivatalosan is orvosnak készül. A családjában õ az elsõ, aki egyetemre ment, így nagyon büszkék rá. Én speciel azért vagyok rá büszke, mert a balszélt mindig rendesen védi és nem fél felkenni valakit a plexire, hogy megakadályozza a kapura lövést.

- Hé, Zack! - böki meg a kezem Nathan írás közben.
- Baszki Nath, most nem fogom tudni elolvasni, amit írtam - tettettem a haragom, de belül igen vicces a szitu, mintha nem lenne vagy 30 csaj aki szívesen megosztja a jegyzetét velem.
- Ugyan menj már, inkább nézd azt a csajt - mutat egy széksorral lejjebb, kicsit tõlünk balra. - Most mondd meg milyen jól néz ki - fordulok a keze irányába, de meg kell mondanom nemigazán látok semmi különlegeset.
- Hát nem tudom, tesó. Én nem látok semmit.
- Nézd meg jobban, hosszú sötét haj, irtó jók a... nos a... Szóval ebbõl a szögbõl pont belátsz a...
- Értem Nath, de akkor is, lehet csak szilikon, hahó! Inkább figyelj oda - mutatok az elõadásra. - Nem írom meg helyetted a zh-t.
- Talán majd megkérem azt a kis bögyöst. - lehetelen alak.

-Egyébként meg nem is értelek, te vagy a nagy partyarc, minden ujjadra jut egy csaj. Hogy bírod, nem unod meg? - kérdezi már kifelé jövet az elõadóból, közben odabiccentek pár lánynak, akiket a szurkolói körbõl ismerek. - Látod errõl beszélek, teljesen el vagy szállva, ide se bagózol öregem.
- De figyelek, de a kapcsolatokat ápolni kell, érted. Ápolni... - mindkettõnkbõl felszakad a nevetés, mert ugye az egészségügy az ápolás részérõl is szól, na meg másról is.

Az ebédlõben találkozunk a többiekkel. Alex mostanában nem edz annyit, de ugyanolyan jó arc és haver még akkor is, ha a játékból kivonta magát. Mindenkinek kellhet egy kis szünet. Damian is megérkezik és ecsetelni kezdi, hogy alkalmazott matematikából a tanárnõje egy tanulótársat rendelt ki mellé.

- De halljátok hapsikáim az olyan nõ, hogy fúúú. Az agya, mint valami borotva öcsém, azt se tudom, hogy jutottam el eddig nélküle.
- Ja, hát mi se - jegyzi meg Alex hitetlenkedve, és mindenki összenéz, ugyanis Damien apja rendszeresen támogatja a sulit, így nem igazán akaródzik kicsapni õt a rektornak.
- De komolyan, fullos a csaj, egy komplett számológép, ha így folytatom jeles is lehetek. Kell nekem ez a nõ - ecseteli tovább a vágyait Damien.
- Aha, akkor remélem meghívod a meccsre és végre igyekszel lõni egy-két gólt - boxoltam a vállába. - Na irány az edzõterem uraim, holnap fontos meccsünk lesz. Alex te rád is számíthatunk?
- Bocs haver, de ma nem jó. Dolgozom.
- Na ennyit a csapatról - löki oda neki Nath. - Azért remélem valami jó nõt húzogatsz a korcsolyád helyett - szakad fel a nevetés mindenkibõl, de már el is indulunk. Alex még utánunk kiált, hogy de tényleg dolgozni megy, aha, hát jó.

Az edzõteremben kezdünk. Kemény 2 óra után már sajognak az izmaim, vágyom az adrenalint. Megint elõjönnek a gondolatok, hogy miért is edzek ilyen keményen. Aztán teszek még vagy 10kg súlyt a gépre és így emelgetem a lábam. Biztos, ami biztos, felejtsek el minden negatívat. A múltat.