Jégre születettek

*9 Daria

Mit tettem?

Nem tudom mennyi idő telhetett el amíg össze bírtam szedni magam. A hotelszobában megmosakodtam, próbáltam a hajamat is rendbe rakni, felöltöztem. Fájt látni a tükörképemet. Majdnem féltem saját magamtól is.
Biztosan megbámultak a hotelben, az utcán, a metrón. Nem tudtam vele foglalkozni. Igazából nem is nagyon értettem, hogy mi történt velem. Ez akkor erőszaknak számít? Vagy amiért én mentem oda beleegyeztem? Hogy van ez? Ilyet miért nem tanítanak? Mérges lettem. Izmos vagyok, fitt, simán le tudtam volna nyomni. De nem... Nem ment volna, hokizott, edzett, sokkal erősebb volt. Féltem hazamenni, elmondani ezt bárkinek is. Apunak főleg nem akartam még egy gondot a nyakába. Idióta voltam. Most mi lesz? Mi van ha terhes leszek? Nem éreztem semmit a fájdalmon és rettegésen kívül. Hova menjek?

Végül az egyik barátnőmhöz mentem, egyedül neki mondtam el mindent. A rendőrségre akart menni. De azzal tönkretettem volna magamat, aput, anyut, és Maksimot is. Nem mentem. Hallgattam.

Másnap reggel elég érdekesen voltam. Kiábrándultam mindenből, nem érdekelt semmi. El kellett tüntetnem a nyakamon lévő ujjnyomokat. Ijesztõ volt. Apu inkább anyuval foglalkozott. Kifejezetten örültem neki, hogy nem vettek észre semmit.

***
Egy hónappal később anyu meghalt. Senki nem volt rá felkészülve. Reggel nem ébredt fel. Mintha csak aludt volna. Pont egy héttel a 17. születésnapom előtt történt. Azóta sem ünnepeltem, inkább megemlékeztem. Apu teljesen összetört. Nem beszélt, alig evett. Én jobban viseltem. Fájt így látni, és nagyon hiányzott anyu, mert ehhez én kevés voltam. A nagyim, Vanya néni volt itt velünk, ő apu anyukája. Gondoskodott rólunk. Én közben újra a jégen kerestem önmagamat, de a kondiba is ugyanannyit voltam. Erősödnöm kellett.
Ami akkor történt egyszeri eset volt, többé senki nem kezelhet egy rongyként. Hideggé váltam, mint a jég, a szívemben sem maradt helye sem egy meleg mosolynak, vagy kacajnak. Megfagyott körülöttem minden, aput is beleértve. Sajnos egyikünk sem törte magát, hogy beszélgetést kezdeményezzen.

Magántanárok oktattak, így fejeztem be a gimit, pont egy megyei verseny előtt. Azon a versenyen az egyik nagy vetélytársam elesett egy ugrás után. Probálta kierőszakolni a pontokat de nem sikerült neki. Így lettem ezüstérmes, ami azzal járt, hogy kvalifikáltam magam az országos versenyre.
Feljebb léphettem volna a létrán, újra kezdhettem volna a karrieremet. Volt még pár jó évem, nem akartam elszalasztani.

1 évig apu nem szólt nekem semmit, nem zavarta semmi, amit csináltam, erre az országos verseny előtt közli, hogy elutazunk. És hogy nem jövünk vissza. Angliába költözünk.

-De apu ezt hogy gondoltad? Azt hitted majd szó nélkül igent mondok mindenre? És miért csak most szólsz? Bejutottam az országosba, nem hagyhatom csak úgy ki - közben idegesen dobáltam le magamról a ruhát.
-Sajnálom, előbb nem tudtam eladni a részvényeket és az ingatlanokat. Nyitottam neked egy számlát, majd az egyetemen jól fog jönni - hidegvérrel meredt a laptopjába, ott is valami árfolyamingadozást nézett.
-Mi? Milyen egyetem, miről beszélsz te? Korizni akarok, még pár évig van lehetõségem közel a legjobbnak lenni. Ne vedd el ezt tõlem - kéreltem.
-Londonban, a Kensingtonra fogsz járni. De a korcsolyát elfelejted, inkább valami mûvészeti irányra fókuszálj, építészet, mûvtöri. Szerintem illene hozzád. Befejeztük ezt a jeges marhaságot. Pakolj amit vinni szeretnél. Holnap 8kor a kocsiban. Jön egy költöztetõ is, de a házunk már megvan, ott is lesz mindened - lehajtja a laptopot és hátra sem nézve elindul felfelé a lépcsõn.
-De apu... -hát hiába minden próbálkozásom?
-Nem! - ordít - Nincs több kifogás, kérdés, vagy egyéb dolog, nem érdekel. Elmegyünk, ha tetszik ha nem! Fefogtad?!
-Fel... - becsapja a szobája ajtaját aztán néma csend lesz.

Néhány percig nem tudtam mit kezdeni, de aztán...

Mi a fene? Felhivtam a nagyit. Elmondta, hogy apu eladta a moszkvai és szentpéteri lakást, a trabzoni és szocsi-i nyaralókat. Apu bankár, és nagyvonalúan támogatja a hokit, mint minden orosz.