Jégre születettek

*5 Zack

És hát...

Nagyon sápadt volt, a szeme körül sötét karikák, és mintha jóval sápadtabb lett volna, mint általában. A mosolya azonban hamar el is feledtette velem a furcsa kinézetét. Elmesélte, hogy nagyon izgul a verseny miatt és, hogy ezért lett rosszul, de holnap bepótoljuk az edzést. Nagyon örültem, hogy nem akarja feladni a versenyt ha már idáig eljutottunk.

Másnap csakugyan gyakoroltunk. Elõször fejben végig vettük mit és hogyan kell megugrani, melyik átkötés után merre csúszunk, fordulunk tovább. Ez a kûr jóval komplexebb volt, mit amihez szokva voltunk, nagy volt a hibázás kockázata. Majd belekezdtünk a lassú végigvezetésen, szépen lecsúsztuk a távokat, számolgattuk a lépéseket. De Emmának kétszer is le kellett ülnie, nem érezte jól magát, szédült, és alig állt a lábán. A jégen ma sem volt igazi edzés, 1 órával kevesebbet tudtunk csak ott lenni. A végén láttam Emmán, mintha furdalta volna a lelkiismeret, amiért ez miatta van. Kicsit ideges is voltam, talán mondhatni haragudtam rá gyerekfejjel.

Hazaérvén mindent elmeséltem anyuéknak, akik szintén meglepõdtek a hallottakon. Megijeszthettem õket mert egybõl felhívták Emma szüleit, hogy érdeklõdjenek. A beszélgetést nem hallottam, de tovább tartott, mint amíg megebédeltem, szóval nem volt rövid. Anyu jött be az ebédlõbe.

-Nos beszélgettem Rose-sal és Dave-el is. Azt mondták semmi baj, kicsit túlhajtotta magát és pihennie kell, hogy ez mennyi idõt vesz igénybe nem tudják. Viszont azt garantálták, hogy a versenyen részt fog tudni venni.
- Hát ez elég érdekes, a versenyig már csak pár hét van, anyu. Mi lesz ha majd felsülünk, vagy ki sem tudunk állni, én félek.
-Jaj fiam- jött be apu is- nem lesz itt semmi probléma, a lányok mindent túlaggódnak, neked igazán nem kell. Profi koris vagy, bármilyen helyzetben jól teljesítesz.
-De akkor is, itt most egy nagyon nagy versenyrõl van szó, nem lehet hogy napokig ne gyakoroljunk. Vissza fogunk esni.
-Drágám bízz meg egy kicsit a partneredben, Emma is legalább annyira akarja ezt, mint te. Egy ilyen kimerültség bárkire rátelepedhet, hisz tényleg sok múlik most ezen - anyu próbált felvidítani de láttam az arcán, hogy valami õt is nyomasztja, csak nem mondja.

A szüleim tudtak valamit, amit én még nem. És ezt csak hetekkel késõbb, a versenyen tudtam meg.

***

Idõközben Emma "meggyógyult", de a teljesítménye jelentõsen romlott, kondizni nem járt, a balett órákra ia csak néha járt. Haragudtam, ha jól van miért nem edz teljesen. Ha meg nincs jól miért nem mondjuk vissza a nevezést. Egy-egy emelésnél már attól tartottam, hogy Emma leszédül, kétszer akkora erõvel kellett tartanom õt. Mrs. Langeburg sem szólt semmit, minden annyira furcsa volt.

A verseny elõtt pár nappal már a kûrruhánk is megvolt, igazán elegánsan festettünk, épp a ruhapróbáról mentünk át a jégcsarnokba az edzésre, amikor anyuék a húgaimmal megjelentek és azt mondták ma elmarad az edzés.

-Miii?! Miért? Ezt így nem lehet, nem csinálom, 3 nap múlva lesz a verseny, nem gondoljátok, hogy ez így nem oké? - fel voltam háborodva.
- Zack kérlek nyugodj meg, Emma rosszabbul lett, ha most nem pihen nem fog tudni a versenyen korcsolyázni. Gyere menjünk haza. Apád pizzát sütött, tudom, hogy az a kedvenced.
- Engem nem érdekel holmi pizza, anyu, verseny elõtt nem ehetek semmi megterhelõ kaját, te is tudod, és azt is hogy még gyakorolnunk kell. Beszélni akarok Emmával és Mrs. Langeburggal.
- Jól van Zack, gyere felhívjuk õket - taszigált el apu a többiektõl, és tárcsázta Emmáék számát.
- Tessék fiam, kicsöng.
A fülemhez tettem és vártam, egy igen kétségbeesett hang köszönt, Emma anyukája:
- Halló Zackary, minden rendben?
- Csókolom Rose, Zack vagyok, beszélhetnék Emmával?
- Ó szervusz Zack, Emmával?... Õ... Nos most nem tudom adni, alszik. Nagyon elfáradt, esetleg üzensz neki valamit?
- Igen, azt, hogy ha holnap nem jön el a rendes edzésre és ad bele mindent akkor én kiszálltam, nem hagyhat így cserben....
- Hóhó Zack- vette ki gyorsan apu a telefont a kezembõl - Halló Rose, igen... Nem, semmi baj, beszélek vele, elnézést kérek.... Persze megmondom, Emmának pedig mielõbbi gyógyulást... Igen, akkor a versenyen - és letette.
- Apu ez komoly? Nem hogy nyerni de még a jégre sem engednek fel ha ez így megy.
- Értsd meg Zack, hogy az egészség fontosabb, mint ez a verseny.
- Akkor viszont rám se számítsanak.
Elindultam el a családomtól be a város forgatagába, hogy a saját gondolataimmal legyek.
- Zack most meg hová mész?
- Hagyd Lily, most nem önmaga és meg is értem...

Ennyit hallottam még, aztán elhalt a hangjuk.

Átverve éreztem magam, hát ilyet mégis hogy lehet. Mostani életünk legnagyobb versenye vár és így kell elõtte 3 nappal viselkedni. Kavargott az agyam, nem tudtam mit tegyek. Ha mégis kilépünk a jégre mi a garancia, hogy Emma jól lesz, hogy nem járatjuk le magunkat. Be kell vallanom, fiú létemre féltem.

***

A verseny napja minden volt csak éppen nyugodt és sikeres nem.
Megérkeztünk délelõtt a hotelbe, Oxford külterületére. Mi csak valamikor este 6 óra körül kerülünk sorra. Jó sok páros van, egész nap megy a rövid program. Holnap pedig reggel 9kor versenyzünk. Emmát nem láttam az elmúlt napokban. Én minden edzést ahogy tudtam megtartottam, a jégre is felmentem átvenni a dolgokat, de partner nélkül ez szinte lehetetlen. Most apu jött velem, anyu otthon maradt a lányokkal, nekik még iskola van. Elindultam a pályavizitre, amikor szembe jött velem Emma és az apukája, Dave. Õ nyújtott elõször kezet. Viszonoztam.

-Hello Zack, hogy vagy? Kivel jöttél?
Nagyon is jól tudja, mert indulás elõtt egyeztettek az edzõvel is, szóval nem értem mire ez a kedvesség. Mintha nem kettõnkön múlna ez a verseny. Emma szótlan volt, de láthatóan egészségesebben nézett ki.

- Kösz Dave, jól vagyok, apuval jöttünk õ még szerez valami kaját. Én addig megnézem a pályát meg az öltözõt.
- Nagyon helyes, én is elmegyek egy kávéért a kantinba, ti kértek valamit?
- Nem köszönöm, Emma beszélhetnénk?
- Persze beszéljetek, mindjárt jövök.
- Hogy vagy, képes leszel versenyezni? - lehet nem voltam valami udvarias.
- Persze különben el sem jöttem volna, jól vagyok. Nézd, sajnálom, hogy így alakultak a korábbi hetek. Tényleg igyekeztem mindent bepótolni, Mrs. Lageburg segített, a talajon gyakoroltunk, meg visszanéztük a korábbi felvételeket, szerintem menni fog.
- Na ha csak felvételekre alapozunk nem sok jót sejtek. Nagyon rosszul esett ez az egész Emma, azt hittem mi mindent meg tudunk beszélni. Megértettem volna ha nem érzed jól magad és hagyjuk a versenyt, de az más ha hazudsz és itt fogunk elbukni.
-Tudom Zack, és sajnálom, de hidd el már jól vagyok- mosolygott, úgyhogy ezt már jó jelnek vettem. Talán mégis van remény.

Csönd volt. Dobogott a szívem. Mást nem is hallottam. egyedül voltam a felkészülõ teremben. A korcsolyát kellett már csak felvennem. Érdekes lesz, mert az én testemben is van egy mozdulatsor és Emmáéban is, de a kettõ nem lett összehangolva. Egy dal sem hangozhat jól ha a két dallam nem passzol egymáshoz. Befûztem a korit és kiséltám Dave-hez, Emmához és apuhoz a pálya széléhez. Már mindjárt mi jövünk. Egy ilyen sportágnál a tenyér izzadás szinte felér egy pisztollyal ami rosszkor sül el, kivéve ha nincs rajtad kesztyû. Sosem volt ezzel bajom, hát ma izzadt a tenyerem, nem is kicsit. Emma bíztatóan rám mosolygott, de csak kevésbé éreztem jobban magam.

Végre bemondták a nevünket és mi kisiklottunk a jég közepére. Megtettünk kisebb köröket, majd beálltunk kezdõ pozícióba. Elindult a zene és a testem valahogy automatikusan mozgott, a fejembõl minden kiszállt, csak a rutin és a berögzült lépések maradtak. Ijesztõ volt. A program közepéig nem volt semmi gond. Ám következett a legnehezebb ugrás-forgás kombináció, amit együtt csak kétszer próbáltunk...

*Zizi