Jégre születettek

*23. Daria

Zacket már messziről kiszúrtam a büfében, de a lányt csak akkor realizáltam, ahogy az asztal közelébe értem. Zack elég nyomottnak tűnt, a mindiv feszes vállai most előreestek, haja kócos. Biztos többször is beletúrt.

A lány, Emma, mint egy kis megtépázott virágszál, a vihar után, úgy ült ott a széken. Haja már szinte természetellenesen hosszú volt. Vékony volt és a hosszú lábai alapján elég magas, mellette én egy kis köpcös törpének tűnök. Mivel nekem háttal ül így az arcát csak később veszem észre. Holtsápadt, falfehér, betegesen szürke. Szemei beesettek, ajkai cserepesek. Kézfeje bőrén lilás foltok. Arccsontja szinte határvonalat képez. Az egész lány maga a betegség.

- Örülök, hogy megismerhetlek Daria! - üdvözöl kedvesen, de láthatóan távolságtartóan.
- Én is örülök, Emma - válaszolom lazán, és vetek egy pillantást a jégre. Már senki nincs ott, a bírák elvonultak, lassan dobogóra állunk.
- Á, szóval már hallottál rólam - jelenti ki félig mosolyogva. - Remélem Zack csupa jót mesélt - sandít felé, majd rámnéz karikás szemeivel.
- Igen, valahogy úgy - hárítok, az hogy Zacket idegileg kifacsarta, enyhe kifejezés. De nem mondhatom a szemébe, hogy márpedig szép emléke alig van rólad.
- D-vel a következő nagy versenyünk Skóciában lesz - kezdi Zack, közben kezével óvatosan végigsimít a vállamon, amitől kiráz a hideg is. - Ilyen hosszú útra nem hiszem, hogy vállalkoznod kellene, majd ha Londonban versenyzünk megnézel minket rendesen - mosolyog bíztatóan, de érezni, hogy ez egy kijelentés volt, hogy ne jöjjön a következő versenyünkre.
- Igazad van, megterhelő lenne. De az edzéseken biztosan találkozunk, anyukád szerint Dariának jól jönne egy kis segítség.
- Daria a legklasszabb - veszi át az irányítást Zack, amitől megdobban a szívem. - Majd én segítek neki! - most határozottan szorítja meg a kezemet.
- Értem, nos amiért jöttem, azért még nem kaptam választ.
- Miért jöttél? - kérdezem kívülálló harmadikként, mert ugye én semmit sem tudok.
- Mint tudod beteg vagyok, az orvosok nem sok jót mondtak. Nem tudom mennyi időm van, de azt szeretném jól tölteni. Megkértem Zacket, hogy legyen velem ebben a nehéz időszakban.

Erre mindketten Zackre nézünk. Emma gondolom várja, hogy Zack rábólintson a dologra, én viszont össze vagyok zavarodva. Ez a srác fél órája randira hívott és megcsókolt, most meg egy másik lány magához akarja láncolni, ki tudja mennyi időre. Persze értem én, hogy beteg. De akkor hogy lesz ezután?

Zacknek szerencséje volt, mert éppen megszólalt a hangosbemondó, hogy 10 perc múlva éremosztás, így mennünk kellett. Én azonban nem tudtam magamban tartani a kételyeimet.

- Tényleg azt kéri, hogy fogd a kezét a halálos ágyán? - súgom Zacknek menet közben.
- Hogy mondhatsz ilyen morbid dolgot? - vág vissza.
- Csak a tényeket mondom. Elég érdekes utolsó kívánság - rántom meg a vállam, mire Zack sötét pillantást vet rám.
Nem fogom elhallgatni a véleményemet. Végre valami jó is történik az életemben, képtelen vagyon némán tűrni, hogy Zack esetleg hónapokat töltsön valaki mással, aki évekig felé sem nézett.

A díjátadó olyan volt mint mindig. Azzal a meglepetéssel, hogy végre sikerült egy nagyobb versenyen is elsőnek lenni. Hatalmas volt az öröm, Anastasia és Bergen edző egymást ölelgették. Rájöttek, hogy talán mégsem vagyunk reménytelenek és kvalifikálhatjuk magunkat az olimpiára is. Ami valljuk be a legnagyobb álmom, még mindig. Akkor teljesíteném azt, amit anyu várt tőlem, és régen saját magától is.

Otthon az ikreknek mindent el kellett mesélem. Videókat mutogattam, az érmet is odaadtam nekik. Aranyosak voltak ezzel az izgatottsággal a szemükben, pedig ott sem voltak.
Zack szülei is gratuláltak, estére 4 fogásos vacsora volt. Az utána következő bort ismét elutasítottam.