To The Ends Of The Earth /L.S/ !Fordítás!

6.

> <

2011 Április

"Szakítottunk Hannah-val..."

Harry leeresztette a távcsövét, így Glasgow-t a hotel erkélye mögött hagyva. Nagy zöld szemei Louis arcára vándoroltak. És mintha valami rejtegetnivalója lenne, lenézett az ölébe.

"Sajnálattal hallom," mondta halkan.

Louis nem annyira gondolta így. Mert Louis nem sajnálta. Abban is kételkedett, hogy Harry sajnálja. "Rendben van. Úgy döntöttünk, hogy titokban tartjuk. Csak hagyjuk, hogy az emberek maguktól jöjjenek rá."

"Ki szakított kivel?" kérdezte Harry, hogy biztos legyen benne. Soha nem feltételezett semmit Louisval kapcsolatban, tudván, hogy milyen ravasz néha a megfogalmazása. Főleg, ha néhány kérdés választja el attól, hogy biztos legyen benne.

"Közös megegyezés volt, azt hiszem," Louis visszapillantott a városra.

"Oh," mondta Harry és hüvelykujját végigfutatta a távcsövön. Félretette a kétcsövű távcsövet, térdét a mellkasához húzta és csak csendben ültek. Soha nem ültek csendben. Főleg nem ilyen nehéz és gondterhelt csendben.

Egy héttel ezelőtt még a kanapén birkóztak és Harry próbálta megnyalni az utolsó kekszet, hogy az övé lehessen.

Olyan kretén volt néha. És kicsit erősebb is, de Louis eltökéltebben küzdött. Minden megengedett volt, így Louis a fenekét kezdte rugdosni. Egyik percben Harry a kanapéhoz szorította. A következőben pedig Louis szétvetett lábakkal, Harry keskeny csípőjét szorongatta combjaival, majd hozzáhajolt és egy hosszú, vastag csíkot nyalt Harry arcára.

Ennek undinak kellett volna lennie. Egy hatalmas támadás akart lenni. De túlságosan közel voltak egymáshoz, túlságosan erősen lihegtek, túlságosan izgatottan. És amikor Louis ránézett – túl sok volt.

A harci szellem úgy áramlott ki Harry testéből, mint lefolyón keresztül a víz. Befolyásolható volt, csak pislogott Louisra ragyogó, heves szemekkel, míg Louis nyála megszáradt kipirult arcán. És bármi is alakult közöttük közel egy éve már, azóta hogy Harry Louis cipőjére pisilt, ez a tapintható, lüktető dolgot most ki lehetett olvasni szemeiből.

Liam bejött a szobába, és teljesen észrevétlenül lehuppant a kanapéra. A pillanat elillant, és Louis kifogásokat mormolva, miszerint megígérte, hogy felhívja az anyját, eltűnt az előszobában, és hiába próbálta kitörölni Harry elnyíló ajkainak képét elméje mélyéről.

Azóta megváltoztak a dolgok.

Louis arra a következtetésre jutott, hogy undorítóan óriási, fékezhetetlen érzései voltak Harry iránt. Olyanok voltak, mint egy kövér légy, amely túl közel zümmögött a füléhez. Vagy egy kurva nagy pattanás a homloka közepén. Vagy minden más bosszantó dolog az életben, amivel Louis nem tudott mit kezdeni.

Újjabb két hónap múlva össze fog költözni Harryvel. Most nagyon nem volt itt az ideje, hogy elbassza a dolgokat. De ez egy olyan dolog volt, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni, ha egyszer észrevetted. Minden nappal csak rosszabb lett, mint egy fertőzés. Múlt héten kezdődött. És most ezen az erkélyen, olyan közel Harryhez, hogy érezte a testének melegét, az ő teste megoldást és szabadságot követelt.

"Megmondtam neki, hogy valaki mást kedvelek," mondta Louis.

Harry olyan gyorsan kapta oda fejét, hogy Louis aggódott nyakának izmai miatt, és Harry vastag szemöldöke azonnal összerándult. "Kit?" kérdezte. Szinte már megsértettnek tűnt. "Ismerem őt?"

Nevetséges volt ez a fiú. Louis a szemeit forgatta. "Igen, elég jól."

"Ki az?" Harry ismételten követelte a választ. Egy másodpercre volt attól, hogy toporzékoljon vagy ököllel verje a mellkasát. Annyira nevetséges volt, de Louis annyira odavolt érte.

"Tulajdonképpen egy nagyon ostoba fiú," mondta Louis halkan, remegő hangon. "Mármint... azt hittem, hogyha elmondom neki, hogy kedvelek valakit, akkor rá fog jönni, hogy rá gondoltam. És ennek nem kell annál kínosabbnak lennie, mint amilyen alapból. De ő nagyon ostoba. Nagy göndör fürtjei vannak és kezdek kételkedni abban, hogy mögöttük van ész."

Harry paradicsomvörös volt, mire Louis végzett mondandójával, tökéletes ajkai pedig szétnyíltak. Pislogott, és a szempilláinak rebbenése Louist a gyomrában lévő pillangókra emlékeztette. "Louis..."

"Csak mondd, hogy te is így érzel kérlek? Vagy kiugrom az erkélyen."

"Persze," Harry kifújta a bent tartott levegőjét és közelebb mászott Louishoz, már szinte az aurájában volt. Ez egy másik dolog volt vele kapcsolatban. Mintha semmi sem ijesztette volna meg. Mindenki azt hitte, Louis volt az, aki gondolkodás nélkül belevág a dolgokba. De mindig is Harry volt.

Louis farmerkabátját szorongatta öklében. "Elég ideges lehetsz, amiért ostobának neveztél. Persze, hogy ugyanúgy érzek," motyogta és egymásnak döntötte homlokukat. "Persze." nem tudta abbahagyni ennek a szónak a mondogatását.

Egyszerre mozdultak állukat előre billentve. Az orruk súrolta a másikét miközben sóhajokat leheltek egymás ajkaira, ruhájukba úgy kapaszkodva, mintha szét akarnák tépni azokat, mintha attól tartanának, hogy lezuhannak az erkélyről.

Mikor Louis megcsókolta Harryt tényleg azt érezte, hogy zuhan. És soha nem akart megállni.