To The Ends Of The Earth /L.S/ !Fordítás!

18.

> > L < <

Szóval a tegnapi dráma rendeződött. Legalábbis felszínesen. Amivel Louis egyelőre megelégedett.

Most pedig látszólag, ott volt két srác, akik horgásznak és jól érzik magukat. Technikailag Harry horgászott, Louis ült a csónakban és szurkolt neki, de még mindig nagyon jól érezve magát.

Harry harmadik próbálkozása nagyon közel volt. Sikerült elcsípnie egy halat, aki valahogy mégis elcsapkodta magát a szabadságig és a zsinór már üres is volt. Louis elnevette magát.

"Minden oké," mondta miközben együttérzően megsimogatta Harry vállát. "A következő meg lesz."

A keze addig pihent a vállán, amíg Harry szeme sarkából rá nem pillantott. Louis ezt észrevette és gyorsan elhúzta ujjait. A pillanat olyan gyorsan elmúlt, mintha ott sem lett volna.

Harry végre kifogott egy jókora pisztrángot és visszaindultak a házba. Louis felvonszolta a csónakot a partra. Harry sietett, hogy a halat jégbe tehesse.

Megmutatta Louis-nak, hogyan kell lepikkelyezni egy halat, egyik kezében tartotta a farkát és végighúzta a kést a testén. "Csak lassan kell csinálni. Gyengéden," mormolta. "Meg akarod próbálni?"

Louis megrázta a fejét. "Legközelebb." És ha egy kicsit közelebb is álltak egymáshoz a kelleténél, úgy tettek, mintha nem vennék észre.

Harry-nek szép, erős kezei voltak, ami nem kicsit vonta el Louis figyelmét miközben összevágta a zöldségeket a vacsorához és bedörzsölte a halat egy fűszerkeverékkel, amit Harry szomszédja csinált neki. Amíg dolgoztak és beszélgettek Harry lejátszási listája töltötte be a konyhát olyan barátságos dallamokkal, amiket Louis is ismert.

Ránézésre a dolgok teljesen rendben voltak.

Ám látszólagos békéjük mögött ott voltak azok az összetett érzelmek, amelyeket a veszekedésük hozott felszínre. Féltékenység a vágy és a szükség, mindez most megmutatkozott számukra, azért hogy kegyetlenül figyelmen kívül kelljen hagyniuk. Ezek olyan dolgok voltak, melyeket nem lehet eljátszani. Louis tudta ezt. És Harry is.

Voltak pillanatok, amikor elkapták egymás tekintetét, és Harry egyből másfele kezdett nézegetni. Vagy mikor Louis túl közel ment el mögötte, hogy a szemeteskukához érjen, és Harry megfeszült.

És még akkor is mikor nem játszadoztak egymás tekintetével vagy tetteivel, Harry mindig Louis fejében járt. Lehetetlen volt számára másra gondolni. Nézte miközben kezet mosott és a füle mögé tűrt egy tincset, ami kiesett a kontyából. Tanulmányozta miközben hüvelykujjával Neon fejét simogatta. Végignézte ahogy a lábfejével megvakarja a vádliját. Vagy amikor az öklét egy zsibbadt területhez nyomja a derekán.

Nem is tudta, hogy volt valaha képes elfordítani a tekintetét róla. Ahogy a szivárvány hártyáival, úgy egyaránt a fejével és a szívével is megtelt Harry. Louis olyan sok mindent érzett. Túl sok mindent. Megint tizennyolc éves volt ugyanazokkal az érzésekkel, amiket szabadon kell engednie. Megint az a gyerek volt, aki pánikba esett, mert beleszeretett a legjobb barátjába és nem tudta, hogy kezelje. Megint pánikolt.

Harry elkapta a tekintetét, de ezúttal elmosolyodott. "Egy szendvicset ebédre?"

"Jól hangzik," mondta Louis és megpróbálta nem bámulni őt amíg a szendvicseiket készítette. Megpróbálta, de elbukott.

"Sajt?" kérdezte Harry, fel sem nézve a pulyka- és sonkaszeletekről, amelyeket szépen a búzakenyérre pakolt.

"Persze," mondta Louis miközben a kezeit, az alkarján lévő tetoválásokat, a nyaka puha bőrét és a fogai alá csípett alsó ajkát tanulmányozta.