To The Ends Of The Earth /L.S/ !Fordítás!

12.

> <

2012 Február

Valószínűleg soha többé nem fogják engedni, hogy kettesben interjúvolják meg őket.

Biztos, hogy nem, mikor egész idő alatt úgy néztek ki, mintha bármikor egymás ölébe másznának, ott a kamera előtt. Biztos, hogy nem mikor maga a francia riporternő többször is összehúzott szemmel nézett rájuk, látszólag próbálva felismerni, hogy kis rózsaszín szívek repkednek-e kettejük tekintete között vagy sem.

Louis nem tehetett róla. Fiatal volt, hülye és szerelmes. Harry fürtjei különösen göndörök voltak azon a napon — Valentin napon, hogy pontosak legyünk. És talán Párizs bája volt az, amitől az orcái mindig kipirultak, ajkai pedig állandóan vörösek voltak az izgalomtól.

Az is csoda volt, hogy sikerült olyan felvételt készíteni, amin Louis nem egész végig őt bámulja.

Ezután együtt menekültek el a szállodából, kis híján elkerülve a PR-csapatuk szigorú megdorgálását és az Eiffel-toronyhoz autóztak. Mert "Párizsban vagyunk, bassza meg," mondta az egyetlen Harry Edward Styles, "Nem mehetünk úgy Párizsba, hogy nem néztük meg az Eiffel-tornyot!"

Louis egy szemforgatással válaszolt, de követte őt, mint egy a gazdáját imádó kiskutya, ami volt is. Ha Harry azt mondaná neki reggel, hogy mogyoróvajas és banános szendvicset szeretne enni a Holdon, vagy a Mount Everest tetejéről szeretne lepisilni, Louis kérdés nélkül rángatná magával az útjuk során.

Mielőtt a toronyba értek, egy kedves kis kávézóban vacsoráztak, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Louvre-ra. És osztoztak egy szelet tortán, kakaóporral meghintve és eperrel a tetején. Louis még azt is hagyta, hogy Harry villával etesse egy kicsit, bár rendesen idiótának érezte magát. Lecsapta Harry kezét, amikor megpróbálta Louis szájához simítani a szalvétája sarkát. "Ne erőltesd," mondta lángoló arccal.

Ezután elindultak a toronyhoz.

"Mindjárt ott vagyunk," énekelte Harry és megfordult, hogy egy félig mániákus mosolyt küldjön Louis irányába. A lift folyamatosan emelkedett, Harry pedig a lábujjain ugrált. Louis figyelte ahogy a talaj egyre távolodik tőlük és a gyalogosok egyre kisebbek lesznek. Még jó, hogy egyikük sem félt a magasságtól.

"Mi van akkor, ha a lift mindjárt leszakad? És csak úgy lezuhanunk?" mondta Louis, miért is ne tette volna.

Harry komoly pillantást vetett rá. "Legalább együtt vagyunk," mondta, és extra keményen megdolgoztatta gödröcskéit egy varázslat érdekében, annyira amennyire szüksége volt egy olyan személy jelenlétében, akivel már hónapok óta randizott. Louis megforgatta szemeit.

A lift hangos zümmögő hangot hallatva megállt. Az ajtók kinyíltak, és Harry mindkét karját a levegőbe emelte, mint egy pompomlány, ököllel az ég felé mutatva. Louis feladta, hogy eljátssza nem fél, és gyorsan kimasírozott a liftből, majd tágra nyílt szemekkel nézett ki az üvegablakokon. "Szent szar," lihegte.

"Versenyezzünk," hadarta Harry. Louis éppen időben rákapta tekintetét, hogy lássa Harry a legfelső szintre, a tetőre vezető lépcsőn szalad fel. Louis utána rohant, majd összeütköztek a lépcsőházban. Nevettek és kirohantak a lépcsőkről a fagyos éjszakai levegőbe.

A tetőt cikcakkos fémkerítés zárta körül. Távcsövek és egy magányos látogató állt oldalt, aki a személyzet többi tagjához hasonlóan bőkezűen le lesz fizetve munkaidő után. Amikor a látogató meglátta őket, elindult lefelé a lépcsőn, hogy hagyjon egy kis magánéletet nekik.

Harry belenézett az egyik távcsőbe. Louis a fémkerítés köré fonta az ujjait és Párizsra bámult, innen olyan miniatűrnek tűnt, hogy akár egy játék babáé is lehetne. Hüvelykujjával be tudná fedni a Szajna felét, ha becsukná az egyik szemét. Érezte, hogy Harry megjelenik mellette.