To The Ends Of The Earth /L.S/ !Fordítás!

9.

> <

2016 Január

Egy pillanatig csak a csend és a hó ropogása hallatszott a csizmáik alatt. A távolban néhány madár csicsergett a fákon, a közelben pedig a nehéz ágakról hó hullott és lágyan landolt az alattuk lévő kupacokra. A tó mint egy óriási szem a föld felszínén tanulmányozta őket amikor elkezdtek felmászni a hegyre. A fent elterülő és ígéretekkel teli égbolt ősszürke volt, havat, esőt és Isten tudja mi mást sejtetett. Talán ezt szerette legjobban ezen a helyen; az örökös bizonytalanságot és annak az elfogadását, hogy nem tudja mi fog történni ezután.

Egy olyan popszenzációnak, mint Harry Styles még az állandó utazás és turnézás is monotonná vált, még az ismeretlen vidékeken is, hiszen alig volt ideje kimozdulni a szállodai szobákból és felfedezni, főleg nem rejtőzködve.

Ez nem azt jelenti, hogy nem élvezte amit csinál. Ellenkezőleg, továbbra is meg volt győződve arról, hogy neki van a legjobb munkája a világon.

De még mindig volt valami bámulatos és hihetetlen nem tudni és ismeretlennek lenni. Felébredni és meglátni a hóval borított világot és kitalálni it csináljunk onnan. Van valami felszabadító abban, hogy meg kell találnia az utját az életén keresztül. Abban, hogy a családtól és a barátoktól távol vesz egy házat és túlél nélkülük. Abban, hogy korán kel, hogy kiszedje a Range Rover-ét a havas sírjából. Abban, hogy reméli kifog valamit a tóból és ő dönti el, hogy mi legyen amikor nem.

Ez mindig a "Mi van most?" volt. És minden alkalommal Harrynek egyedül kellett kitalálnia a választ. És ez így tetszett neki.

"Miért van itt kerítés?"

Louis hangja váratlanul érte őt. Harry már annyira megszokta, hogy átadja magát a csendnek amikor itt van. Egyébként sem volt senki akivel beszélhetett volna.Még akkor sem mikor a madarakhoz beszélt, nyilván nem válaszoltak.

Tekintete átsiklott az ösvényt mindkét oldalon szegélyező fatörzskerítésen. Louisra pillantott, éppen a szeme sarkából. "Hogy távol tartsa a medvéket és a farkasokat," válaszolta. Louis szemei azonnal kigúvadtak. Harry szája felfelé görbült.

"Komolyan?" cincogott Louis.

Harry bólintott. "Komolyan," mondta. "De általában nem jönnek ide. Hajlamosak elkerülni az embereket."

"Még téged is?" kérdezte Louis felvont szemöldökkel. Harry kiváncsian nézett rá. Most flörtölt vele? De Louis nem adott esélyt, hogy rájöjjön. "Mit teszünk, ha ma valamelyikőjük meggondolja magát?"

"Nos," kezdte Harry. Kitolta a csípőjét és megtapogatta az övhurkán lévő kulcstartón lógó üveget. "Van nálam állati bors spray. De nem nagyon szeretném használni, ha nincs szükség rá. Maradandó károsodást okozhat bennük." Hüvelykujjával a hátizsákjára mutatott. "Van benne egy légkürt és fáklyák is."

"Van egy kibaszott arzenálod. Mikor akartad nekem elmondani, hogy veszélyben az életünk?" kérdezte Louis.

Harry ellenállt a nevetés késztetésének, és egy pillanatra összenyomta ajkait. "Ez csak vészhelyzetekre vonatkozik," mondta végül. "De ez soha nem történik meg. Itt nem támadják meg az embereket. Nem valószínű, ha nem megyünk feljebb a hegyen."

Louis még mindig szkeptikusnak tűnt. Harry még mindig nevetni akart. "Igen, oké, meddig megyünk?"

Harry felpillantott az ösvényen. "Van előttünk egy rétisas fészek, amit meg akarok mutatni. Nincs túl messze. És van egy bizonyos hely, ahol nagyon jó kilátás nyílik a tóra. Kiváló képeket készíteni. Aztán visszafordulunk."