Hugik

1. Az első találkozás

Naruko:

Mint minden hétfőn aznap is a sarki kisboltba mentünk a bátyámmal, Narutoval, mikor egy csomó nálunk idősebb gyerek jelent meg előttünk. Tekintetük fagyos és undorító volt, kirázott tőlük a hideg. Hátrább léptem egyet és megfogtam a bátyám kezét.

- Hé démon kölykök! Mégis hova?!

Álltak minket körbe és lükdösni kezdtek, miközben mindenféle utolsó söpredéknek és szörnyetegnek neveztek. Ez mondhatni mindennapos volt. Akár hányszor átléptük a lakásunk küszöbét minimum pár kisebb horzsolással usztuk meg, de volttak már olyan alkalmak is, mikor mind ketten félholtan estünk haza. Mikor elestünk, rúgdosni kezdtek minket. Ez már sokadjára történt meg velünk és minden alkalommal egyre jobban gyűlölöm a falusiakat. Most is épp azon gondolkoztam hogyan menekülhetnénk el, hogy látnám el a bajukat, ekkor egy mély, ismeretlen hang szólalat meg. Kinyitottam a szemem és egy labiruntusban találtam magam. A hang továbbra is hívott engem magához. S mikor nagy nehezen kitaláltam onnan, egy hatalmas ketrec tárult a szemem elé benne egy hatalmad rókával.

- Én segíthetek neked megvédeni a bátyádat, csak gyere ide és mondom mit kell tenned.

Mondta a róka. Odamentem a ketrec elé és a róka kidugta a rácsok között az egyik ujját.

- Fogd meg az ujjam és adok át neked a chakrámból amivel megvédheted a bátyádat, de óvatosan ezzel az erővel, mert ha túl sok chakrát veszel át akkor elveszted az önuralmad. Értetted?

- Értettem.

Bólogattam és gondolkodás nélkül megfogtam a róka uját. Nem voltam olyan helyzetben hogy mérlegelni tudjam a dolgokat, csak tettem amit mondott és beleegyeztem a segítségébe. Hirtelen éreztem hogy az erőm megnő, és az érzékszerveim felerősödnek. Kinyitottam a szemem és felugortam a levegőbe, sokkal nagyobbat ugortam a szokásosnál, a bátyó előtt értem földet. Felkaptam őt és hazarohantam vele. S mikor otthon leraktam őt az ágyra visszaváltoztam. Elláttam a sebeit, majd a sajátjaimat is keszültem volna, de magamon egyet sem találta. -Fura- Gondoltam, ám ekkor a róka előtt találtam magam.

- Jó voltál kölyök!

Nyujtotta az öklét a róka, egy pillanatra elgondolkodtam, de utána leöklöztem vele.

- Köszi ömm...

- Kurama.

- Köszi Kurama. Én Naruko vagyok, Uzumaki Naruko.

- Tudom a neved.

Mosolyodott el a róka, értetlenül néztem fel rá. Mikor meglátta az arcomat felsóhajtott.

- Na gyere ide. Elmesélek mindent.

Bementem a rácsok mögé és Kurama mondta hogy üljek rá a farkára, így is tettem és elmesélte, hogy ő a 9farkú rókadémon aki 5 évvel ezelőtt "rátámadott" Konohára és hogy a szüleim az egyik felét belém a másikat pedig a bátyámba pecsételték, de olyan jutsukat használtak amibe belehaltak. Mesélt még pár dolgot a szüleimről és magáról is, na meg a képességeiről. Tök jól összebarátkoztunk a végére. Megbeszéltük hogy ha baj van csak jelenjek meg neki és ad chakrát, de csak mértékkel. Épp annyit hogy erősebb legyek, de ne látszódjon meg rajtam.

Így ismertem meg Kuramát 6 évvel ezelőtt. Azóta ő a legjobb barátom és nagyon sok mindenben segít nekem. Nem is tudnám mi lenne velem nélküle. Lehet teljesen máshogy élnénk. De most ennyi elég is volt a multamról. Térjünk vissza a jelenbe.

~~~