Hugik

32. Utolsó Uchihák

Kanami:

Haladós tempóban ugráltunk ágról, ágra az elhagyatott Uchiha Templom felé haladva. Élveztem a napsütést, ami a sűrű zöld lombok között szűrődött be és néha, néha a szemembe világított. A lágy szellőt, ami bőrömet símogatta és éjjfekete fürtjeimmel játszadozott. A természet hangját, a levelek surlódását, az állatok moraját és ezt a tiszta levegőt. A környezetem szemlélésével próbáltam elmémet kiüríteni és nem az előttem lévő kemény érzelmi és fizikai harcra gondolni. Bele sem mertem gondolni hogy most Sasuban mi játszódhat le. -Neki ez most biztos nehezebb. Ő csak tegnap értesült az igazságról, még jóformán fel sem fogta mi ez a kialakult helyzet amibe most belecseppentünk. Annyi minden történt csupán egy nap leforgása alatt-

- Állj!

Mondtam és megállttam az erdő szélén elhelyezkedő utolsó fák takarásában. Már látni lehetett a templomot és az előtte őrködő magas, kék alakot.

- Az ott meg ki?

Kérdezte mögülem Naruto, mire szembefordultam a 7es csapattal.

- Ő ott Hosigaki Kisame, Itachi társa. Biztos azért van itt hogy visszatartsa az erősítést, hogy Ita bátyó egyedül tudjon maradni Sasuval és velem.

- Ő volt a másik aki még évekkel ezelőtt ránktámadott!

Ismerte fel a nagydarabot Naruto. Ismerem ezt a történetet, Naru elmesélte mikor találkozott Itával.

- Igen ő, de ide figyeljetek. Naruto, Sakura ti maradjatok itt Kisamenál és lehetőleg ne keveredjetek vele harcba. Bármit is láttok vagy hallotok ne gyertek utánunk. Ez a mi feladatunk Sasuval, ugye?

Néztem az említetre a mondandóm végén, aki csak bólintott. Arca határozott volt és szemeiben is az elszántság látszott, viszont szemei legmélyén láttam a félelmet. A félelmet ami a báttyával való harc miatt kavargott benne.

- Gyerünk!

Mondtam, ezzel kiléptem eddigi rejtekhelyünkről és az ex hullám földi ninja felé vettem az irányt. Határozott léptekkel közelítettem felé, miközben egész végig a szemébe néztem. Tisztes távolságban álltam meg tőle és Uchiha állarccal néztem fel rá.

- Csak az Uchihák mehetnek!

Mondta résnyire húzott szemekkel és keresztbefont karokkal, miközben végignézett rajtunk. Hátranéztem Sakurára és Narutora, akik csak bólintottak, majd megfogtam Sasu bátyó kezét és elindultunk.

- Míg a bátyók fegyelmeznek,
Mi hugi és öcsi vagyunk.
Míg Uchiha a gyermek,
Mi SasuNami vagyunk.

Kezdtem el énekelni, mikor már elég távol voltunk a többiektől, hogy ne hallják, és elég közel ahhoz hogy Ita hallja. Ezután Sasu is beszállt a közös énekünkbe.

- A nagy tanít, míg a kicsi figyel,
A nagy hibázik, míg a kicsi okul,
A nagy véd, míg a kicsi kikel,
A nagy és a kicsi egymás nélkül elvadul.
...
Mi SasuNami vagyunk,
Kettőnknek okos az agyunk.
A bátyók erősek és ügyesek,
Viszont mi majd felül múljuk őket!

Emeltük fel mind a ketten hangunkat és megálltunk a tér közepén. Velünk szemben Ita bátyó egy trónon ült és minket nézett. Arcán tökéletes Uchiha állarc húzódott, viszont szemei büszkeségtől csillantak meg. Csendben álltunk így hárman, rezzenéstelen arccal és vártunk hogy a másik kezdeményezzen.

- Már azt hittem sosem értek ide.

Szólalt meg elsőként a velünk szemben ülő.

- A jó dolgokra várni kell.