36. Jounin vizsga

13 2 0
                                    

Naruko:

Mozgós másfél hetünk volt Namival. Kifosztottuk és megsemmisítettük Orochimaru összes rejtekhelyét, amiből van egy pár, főleg hogy minden országban van neki. Viszont klónok segítségével szerencsére mindet sikerült megsemmisítenünk. Másfél hét nem sok idő és még Hangrejtekbe is el kellett mennünk tárgyalni, ami több napunkat felölelte. Nem könnyű szót érteni velük. Viszont szerencsére félnek tőlünk így nagyon nem kötekedtek. Mondjuk azért még mindig idegesítő egy népéség a többsége. De végre hazamehetünk.

- Gyere!

Szólt ki a hokage, miután kopogtattunk irodája ajtaján.

- Jó napot Tsunade-sama!

Köszöntük meghajolva Namival, miután beléptünk.

- Örvendek lányok. Hogy ment a küldetés?

- Minden remekül ment.

Válaszoltam, miközben felegyenesedtünk és szembenéztünk a szőke hajú nővel. Most egyedül volt az irodájában. Nem volt itt sem Sizune-san sem senki más.

- Minden rejtekhelyet kifosztottunk és megsemmisítettünk. Ebben a tekercsben benne van minden feljegyzés, adat és minden ilyesmi, amit a rejtekeken találtunk.

Mondta barátnőm, miközben előrelépve lehelyezte az említett tekercset a hokage asztalra, majd visszalépett mellém.

- A hangrejtekiekkel is sikerült düllőre jutnunk. Semlegesek szeretnének lenni, egyik országhoz sem tartozni és a saját döntéseiket meghozni. Meg ígértettük velük hogy nem támadnak rá a többi országra, sem ránk vagy visszamegyünk Namival és rendet teszünk köztük.

Fojtattam, a Senju asszony barna szemeibe nézve.

- Remek. Köszönöm a fáradalmaitokat!

Hálálkodott és az íróasztalán kezdett el pakolászni, nemsokára meg is találta azt amit keresett.

- Akkor holnap 7:00-kor a 46-os edzőtér előtt a főkapunál látjuk egymást.

Mondta, miközben átnyújtott két papírt amit el is vettem. A jounin vizsgára való jelentkezési lapok voltak azok.

- Igen, Tsunade-sama! Viszontlátásra!

Mondtuk meghajolva, majd kiléptünk az irodából. Ahogy a lépcsőn haladtunk lefele a papíron szereplő szöveget olvastam hangosan, hogy Nami is tudja mi van rajta. -Erre a papírra sokkal több adatot fel kell majd írnunk. A születési dátum, szülők neve meg minden ilyen alap adat melle még a chakra elemet, erősségeinket meg egy csomó mást is fel kell írni. Szóval körmölhetünk majd egy ideig, az biztos.- A hokage torony után a Karun klán ruhaszabászata felé vettük az irányt, ahol átvettük a már elkészült ninjaruháinkat, amik felülmúlták minden elképzelésünket. Mindketten szürke rövidujjú miniszoknyás egyberuhát kértünk színben hozzá passzoló rövidnadrággal. És hogy ne legyen olyan unalmas a ruházatunk nami a mellkas részhez hálós anyagot kért, én pedig egy zipzárt és a szoknya alsó szegéjére narancssárga díszcsíkot. A Karun család nagyon szépen megoldotta a kéreseinket, amit meg is köszöntünk nekik, utána pedig távoztunk. A hazavezető úton, szerencsére, nem találkoztunk senkivel sem, bár éreztük a közelünkben Sakura és Lee chakráját, de szerencsénkre nem a mi utcánk felé jöttek és nem is vettek észre, a jelek szerint. Otthon mindketten megtisztálkodtunk, majd még a maradék ételekből, amik multhéten maradtak, megvacsoráztunk és nekiálltunk kitölteni a papírokat. Miután mindevvel végeztünk előpecsételtük a fegyvereinket és elkezdtük letakarítani őket. Hisz a küldetés során nem mindig volt időnk letakarítani őket a vértől, meg egyéb szennyezésektől.

Hugik Donde viven las historias. Descúbrelo ahora