Hugik

30. Kawaki

Naruko:

Álmatlanul forgolódtam az ágyban, hiába voltam fáradt, mind testileg, mind lelkileg, nem bírtam aludni. A bátyám már rég horkolt a szomszéd szobában, de én nem tudtam aludni. Csak Kawakin járt az eszem, nem tudtam másra gondolni, csak rá. -Ha bármi baja esik én azt soha sem fogom megbocsátani magamnak, sem Orcsicskának. Remélem minden rendben van... Hogy a fenébe lenne már minden rendben?! Hisz Orochimaru parancsba adta a hangrejtekiek egy csapatának, hogy ha megszökök, öljék meg a gyermekem. Ezzel akart engem visszafogni, és sikerült is neki. Lemondtam a szökésről, egészen máig, vagyis tegnapig, már fél három is elmúlt... Biztos jól van nem kell aggódnom... A francokat nem kell! Megfog halni ha nem indulok el most azonnal!... De Karin megigérte hogy vigyáz rá. Ráadásul ott van Siugetsu és Jugo is... Jaj nem tudom! Tsunade-sama megparancsolta hogy csak reggel indulhatok el a Kakashi csapattal. Nem ellenszegülhetek, de úgy félek, félek hogy elveszítem a fiamat- Idegesen túrtam a hajamba, miközben felültem az ágyon. Az órára néztem, háromnegyed három. Csak sóhajtottam és visszadőltem az ágyba, majd lecsuktam a szemem

Egy tisztáson voltam kezemben a még elméletben meg sem született gyermekem halott teste. Mindenhol vér, a homokban, a füvön, a ruhámon, a kezemen és Kawakin.

- Nem!

Ültem fel riadtamban, majd körülnéztem, a szobámban voltam. -Csak egy álom. Nincs semmi baj- Nyugtattam magamat, de ahogy becsuktam a szememet ez a borzalmas kép vetült elém. Kipattantam az ágyból majd átmentem a bátyám szobájába és a szekrényéből vettem ki ruhát.

- Hugi te vagy az?

Hallottam meg a bátyó hangját a hátam mögül.

- Bocsi, de én nem tudok várni.

Mondtam szembefordulva vele. Haja kócosan hullott szeme elé, amit kezével dörzsölgetett, hogy észheztérítse magát.

- Előre megyek, ti meg majd reggel utánam jöttök.

Mondtam elé lépve, majd egy puszit adtam homlokára. Ő csak bólintott, majd visszadőlt az ágyba -Félálomban van, fel sem fogja mit mondok neki. Még szerencse, különben megállítana- Felöltöztem, majd az ablakon kiugorva a kapu felé vettem az irányt. Az őrök mellett elosonva kiszöktem a faluból, majd miután látótávolságon kívülre értem célirányossan kezdtem el rohanni. Életemben nem futottam még ilyen gyorsan, mint ott. Csak rohantam és rohantam, egyik lábam a másik után téve, rohantam ahogy csak tudtam. Fejemben ugyan az játszódott le, mint az éjszaka eddigi részében. Kételyek és tények egymás mellét sorakoztatása. Viszont megráztam a fejemet és kiürítettem elmémet, amikor több órányi eszeveszett rohanás után a felkelő nap narancssárga, rózsaszín fényében, megláttam egy nagy csapat embert. Azonnal tudtam mi folyik ott, azonnal a tömeg közepébe ugrottam, egyenesen Karin mellé.

- Naruko!

Nézett fel rám klántársam megkönyebbült tekintettel.

- Siugetsu, Jugo, mögém!

Szóltam a két harcoló fiúnak, akik azonnal mellettem teremtek. Mind a ketten súlyos sérüléseket szereztek, úgy ahogy Karin is, de evvel most nem volt időm foglalkozni. Az ellenség egy része ahogy észrevett engem menekülni kezdett, más része lefagyott és állt egyhelyben, mint egy szomor, és volt aki üvöltve nekem támadt. Egy szél elemű támadással ellöktem a közelemből az ellenséget, majd a hátammögé tereltem a srácokat.