Hugik

33. Együtt haza

Itachi

Ahogy egyre feljebb repültem a levegő annál ritkább lett. Tüdőmbe egyre kevesebb oxigén jutott, így köhögni kezdtem. A fájdalom egyre elviselhetetlenebb lett az évek során. Mára már naponta többször is elkap a véres köhögőroham. Fülem csengeni kezdett és egy pillanatra elvesztettem eszméletemet. A következő kép amire feleszméltem hogy Nami Sasanojának kezén fekszem, ő pedig lassan lehelyez a földre. Gyorsan beletöröltem véres arcomat és kezemet köpenyem belső felébe, hogy ne vegyék észre. -Nem így terveztem én ezt. Klónokat akartam készíteni és úgy a mélybevetni magamat, hogy ne tudjanak megmenteni. Viszont ez már későbánat.- Amint Nami a földre helyezett öcsém és Shisui? közrefogtak. Nagyokat pislogva néztem fel rá, de ő csak mérgesen és szánakozva nézett szemeimbe.

- Itt maradsz!

Szólt rám öcsém, majd felemelte fejét unokahugunkra.

- Shisui te hogy... hogy kerülsz ide?

- Hugi idézett meg hogy egy kis észt verjek beléd és...

Folytatta volna, de ekkor öcsém halk szitkozódását hallottuk meg, és pár földetrengető dobogást. Nami felé kaptuk fejünket, majd mind a hárman egy emberként kiáltottunk fel mikor a Sasanouja eltűnt ő pedig a föld felé kezdett el zuhanni. Már túl sok chakrát használtam fel ahhoz, hogy megtudjam idézni a Sasanoumat, vagy bármilyen jutsut képes legyek véghezvinni. Öcsém tehetetlenül toporgott ott, ahova valószínűleg Nami esni fog. Shisui pedig viszonylag nyugodtan álldogált mellettem.

- Hogy vagy ilyen nyugott?

Néztem fel rá kérdőn, mire vállamra rakta kezét és egy nyugtató mosolyt küldött felém.

- Nem lessz baja, tudom. Sok edzését és harcát láttam. Bízom benne hogy nem lessz baja.

- Ha te mondod.

Sóhajtottam, ekkor egy hatalmas széllökés elrepített minket. Amint elült a szél mind felkászálódtunk és Namihoz futottunk, aki még mindig nem nyitotta ki a szemeit és gyógyítani is elkezdte azt.

- Hugi, nyisd ki a szemed!

Kérte hugától a mellettem térdelő Shisu, de Nami csak nemlegessen megrázta fejét.

- Nem tudom, de nincs baj, máskor is volt már ilyen, csak pihentetnem kell.

Bizonygatta miközben elővett két tekercset és lerakta elénk.

- Melyikre van ráírva hogy gyógyítás?

Kérdezte, mire öcsém ráhelyezte kezét Namiéra és kivette belőle a megfelelőt.

- Erre.

Válaszolta és a földre helyezte a tekercset. Nami addig visszarakta a másikat. Shisuval csendben figyeltük ahogy a két már nem is olyan kicsi testvérünk beszélget és mint régen csípkelődve szórakoznak. Visszaemlékeztem a régi szép időkre, amikor még gondtalanul kergertőztek hátul a kertben vagy az edzőpályán, miközben mi Shisuval beszélgettünk vagy edzettünk. Olyan aranyosak voltak mindig, és most is. Ők tényleg mintha egymásnak lennének teremtve.

- Bátyó, Ita, miért vagytok ilyen csendbe?

Rántott vissza Nami kérdése a jelenbe, aki épp szemét tekerte be fáslival.