10. A halál erdeje

45 2 0
                                    

Amint kiléptünk a teremből, méginkább kieresztettem a chakrámat és a senseit kezdtem el keresni. Csakhamar meg is találtam, egy szobában volt, Asuma és Kurenai senseiel együtt. Biztos onnan néztek minket

- Gyertek srácok, megtaláltam a senseit

Mondtam és elindúltam a szoba irányába. Mikor odaértünk bekopogtam, majd egyszerre megszólalt a három személy bentről hogy jöjjünk. Boldogan léptem be.

- Jó napot Kurenai-sensei és Asuma sensei. Képzelje sensei. Mindanyian átmentünk az első próban úgy értve hogy az egész osztály. És még az első fordulo előtt talalkoztunk Gai senseivel is és az ő csapata is átment az első vizsgán. Nagyon jó volt. Bár eléggé szivatós volt. Egyszer azt hittem hogy Sakura és a bátyám feladja, de aztán mégsem! Ez nagyon jó volt!

Örvendeztem. A három dzsonin csak pislogott, majd a sensei elkuncogta magát és felállt

- Jaj Ruko mit is vártam tőled? De mindanyian nagyon ügyesek voltatok.

Dícsért meg minket.

- Sensei, a második vizsgabiztos Mitarashi Anko azt mondta hogy a senseiünktől tudjuk meg hogy hol lesz holnap a második vizsga. Tud róla valamit?

Kérdeztem már a szokásos mosolyommal, hisz eddig tényleg az igazi mosolyom volt látható az arcomon, de mostmár rendeztem soraimat

- Oh hát a második vizsga a 44es kiképzőterületen lesz. Másnéven: A halál erdeje.

Mondta komoran. Miközben elkezdtünk kisétálni a szobából.

- Ez izgalmasan hangzik.

Vágta rá a bátyám.

- Mondja sensei, miért hívják a halál erdejének?

Kérdezte Sakura, már a folyósón sétálva

- Hát ott elég sok a veszélyes ragadozó és mérgező növény, meg elég sűrűen nőttek ott a fák így nehéz a tájékozódás és a pálya tele van csapdákkal.

- Ez elég veszélyesnek hangzik.

Rémült meg Sakura

- Ne aggódj biztosan ügyesek lesztek.

Bíztatott minet a sensei, de én hallotam a hangjában a félelmet

- Hát akkor én megyek is és gyakorlok holnapra. Szerintem nektek sem ártana

Mondta Sasuke és ezzel el is ment.

- Lehet én is megyek. Sziasztok

- Akkor én is megyek. Te nem jössz hugi?

- Én majd csak este megyek haza. Ne várjál inkább gyakorólj és pihend ki magad.

- Hát jó. Akkor sziasztok.

Köszönt el a bátyám is és ő is elment, így kettesben maradtam a senseiel. Nagy levegőt vettem és a közepébe vágtam.

- Sensei kérem mondja el mi nyomja a szívét. Látom magán, hogy valami nincs rendben

Néztem fel rá, még mindig a folyósókon sétálva.

Hugik Unde poveștirile trăiesc. Descoperă acum