My first...

25. fejezet

Elköszöntem Magortól azzal, hogy honap megbeszéljük a dolgokat, mert most valami ünneplésre mentek az egész csapattal és az edző állja a kaját, így nem hagyhassák ki. Ezután elköszöntem Sárától is és felhívtam anyukámat, hogy nem tudna-e utánam jönni, mert már sötét van és nem szeretnék egyedül hazamenni. Azt mondta 5 perc és itt van. Ez az idő alatt gondolkodtam, hogy, hogy mondjam el neki a történteket. Arra jutottam, hogy csak úgy bedobom és majd tuti rákérdez, akkor meg majd elmesélem. 

Nem vártam sokat és már ott is volt.

Bepattantam a kocsiba és nem bírtam abbahagyni a mosolygást.

-Szeretném hallani-fordult felém és várta, hogy elkezdjem. Anyukám mindent észrevesz rajtam, úgyhogy titkolni amúgy sem akartam. Nem tudom, hogy csinálják ezt a szülők, de jó kis tulajdonság.

-Annyi történt, hogy Magor megcsókolt-zártam igazán rövidre a dolgot, amin még én is meglepődtem, de ez így pont jól jött ki.

-Hogy tessék?-fékezett le anyukám és a szemöldökét összehúzva rámnézett. Még szerencse, hogy nem főuton voltunk, mert akkor biztos ledudáltak volna, hogy csak így random lefékeztünk.

-Anyu-kiáltottam rá nevetve-ne állj meg, haladjunk!-gondolom kicsit sokkolta a hír. Meg is értem, de azért ne álljunk már meg.

-És... elmondanád pontosabban is?- kérdezte tőlem, gondolom nagyon kíváncsi volt már.

-Hát csak úgy történt, hogy megnyerték a meccset és akkor felszaladt hozzám és azt mondta, hogy ez részbe miattam van és, hogy mennyire hálás nekem és akkor megcsókolt.

-Ez igazán szép módja volt a dolognak-csodálkozott anyukám.-okos gyerek.

-Igen az-mondtam kissé hiányolva valamit, amit anyukám megint észrevett. A hangsúlyomból vagy az arcomról vagy abból, hogy érződött, hogy nincs vége, de nem is tudom miből szűrte le, csak megint feltűnt neki.

-De?

-Nincs semmi de,-vágtam rá azonnal titkolva azt a valamit.

-És azt várod, hogy ezt el is higgyjem?-kérdezte nevetve anyukám.

-De nem tette meg azt, amire vártam-adtam meg magam.

-Nem volt elég a csók?

-De nagyonis, csak akartam, hogy elhívjon a bálba, mert eddig elhívott valaki és visszamondtam csak miatta, úgyhogy most nincs párom.

-Ne aggódj-nyugtatott anyukám.-jó lesz, még van egy kis ideje. Ebbe bele is egyeztem és lassan haza is értünk.

Nem bírtam nem Magorra gondolni, mert annyira jó volt a mai napunk. 

Egy idő után már nem bírtam feküdni, mert holnap van az a hülye bál és a fiú, akit szerettem volna, hogy elhívjon most valószínüleg eszi az ingyen kajáját és jól szórakozik a csapattársaival. Nem bírtam ezt elviselni, de el kellett fogadjam, mert úgy tűnt Magornak nincs szándékában megváltoztatni a helyzetet. Be kell, hogy érjem a csókkal. Sajnos =(

Úgy döntöttem most nem foglalkozok ezzel, hanem inkább felkészülök a holnapra. Tusolás előtt nekiálltam egy párszor elismételni a táncunkat és be is írtam az osztálycsoportunkba, hogy mindenki gyakorolja el és ne felejtsék el hozni holnapra a konfettit. Nagyon jónak éreztem a korit, amit összeraktunk és igazán hangulatos volt. Lett benne nagy durranás is és igazából látszott, hogy mindenki munkája benne van, mert nem egy profi versenykoreó, de nagyon ütős a maga módján. És szerintem ezt is szeretnék látni. Nem gyakoroltam tovább, mert én általába, ha túlpörgök, akkor azzal csak rosszat csinálok, így abbahagytam és elmentem tusolni. 

Hajat kellett mossak, mert hát ez kicsivel fontosabb nap a többinél. 25 perc alatt meg is voltam és jöhetett a nehezebb része. Be szerettem volna göndöríteni kicsit és még reggel fonni is akartam valamit bele.

Ebbe belefáradtam és mire végeztem majdnem tíz óra volt. Nagy reményeket fűzve még egyszer megnéztem a telefonom, hátha jött valami üzi. Sajnos nem. Így lefeküdtem.